Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-138

138. országos ülés 1907 mozditsa-e vagy sem, meg fogja tenni, és az összes tanítói állásokat kreatúráival fogja megtölteni. Én azt hiszem, ez a kérdés nagyon is megérdemli, hogy foglalkozzunk vele és figyelemmel legyünk azon eshetőségekre, a melyek előállhatnak a tanitói kinevezések tekintetében gyakorolható miniszteri visszavetési jogból. A fegyelmi eljárásról szóló szakaszok jogot adnak a miniszternek arra, hogy, a mennyiben a tanitói székben oly egyén ülne, a ki államellenes cselekményeket követ el, abban az esetben joga van, hatalma van a miniszternek őt — preventív intézkedéshez nyúlni szükségtelen — állásától megfosztani. Képzeljük csak el, hogy egy reakcziónárius miniszter ül a miniszteri székben. Ez, ha a tanitó szabadelvű tanokat terjeszt, azt fogja mondani, hogy ezt állami érdekekből nem tűrheti. Sőt megteheti a miniszter, ha megtudja valakiről, hogy az bensejében szocziálista vagy nem tudom, micsoda elveket vall, egyszerűen azért, mert ő ilyen meg ilyen elvek hive, megtagadja tőle a jóváhagyást és felhivja az iskolaientartót, hogy más tanítót nevezzen ki. Hogy a miniszter az ilyen tágkörű joggal vissza ne élhessen, arra nézve azt mondta a kultuszminiszter ur, hogy itt van a miniszteri, a parlamenti felelősség. Bocsánatot kérek, de az eddigi gyakorlat után nemcsak nálunk, de egyáltalában az összes európai államokban a miniszteri felelősségre, mint alkotmánybiztositékra hivatkozni a miniszteri önkény ellen, egyáltalán nem lehet. Hogy közelfekvő példára hivatkozzam, ha nálunk a miniszteri felelősség nemcsak papiron, nem csak elvben volna meg, akkor miért nem gyakorolja a t. többség ? Elnök : Bocsánatot kérek, de tessék most a tárgyról, vagyis az iskolai javaslatról beszélni, mert közjogi fejtegetésekbe bocsátkozni itt nem lehet. Vlád Aurél: Én ezt a kérdést csak azért vontam a vita keretébe, mert a vitatkozás során maga a kultuszminiszter ur annak az intézkedésnek ártalmatlanságára vonatkozólag, hogy a miniszternek ilyen tág jogkör adatik, hivatkozott arra, hogy annak a remédiuma ott van a miniszterfelelősségben. Én azt hiszem, hogy ilyen vonatkozásban ennek a kérdésnek rövid vitatása és tangálása hozzátartozik a tárgyhoz. Elnök : Tessék csak szorosan a tárgyhoz szólni. Vlád Aurél: Ezek után áttérek annak a kérdésnek a megvitatására, hogy miért nem szükséges az államositás. Én elvben az államositásnak ellensége egyáltalában nem vagyok, de kiemelendőnek tartom, hogy csak abban az esetben járulhatnék az iskolának államositásához, ha az anyanyelven való oktatás teljes épségben fentartatik. (Felkiáltások : Magyar nyélven !) A kinek magyar az anyanyelve, magyar nyelven ; a kinek nem magyar, a saját anyanyelvén. Ezt azért tartom én szükségesnek hangsúlyozni, mert demokrata képviselőtársaim az államositás azonnali íprilis 13-án, szombaton. 199 szükségességét hangoztatták. Én azt hittem, hogy az államositás hivei inkább találhattak ebben a törvényi avaslatban megnyugvást, mint ellenségei, mert ez módot és alkalmat nyújt arra, hogy majd egy olyan miniszter, a ki az államositás hive, minden felekezeti iskolát államosíthasson. Ezt a módot igenis nyújtja. De ha demokratikus szempontból vizsgáljuk ezt a kérdést, be kell látnunk, hogy a demokráczia követelménye mindenekelőtt az volna, hogy az általános szavazati jogot hozzuk be. Ha demokrata képviselőtársaim hibásnak találják a felekezeti oktatást, ugy azt hiszem, hogy az olyan kizárólagos állami oktatás, a mely ultrasovén, naczionálista és a mellett maradi és feudális szellemtől van áthatva, még kevésbbé felel meg a demokráczia követelményének. Mielőtt beszédemet befejezném, reflektálni kívánok a kultuszminiszter ur tegnapi beszédének azon részére, a melyben kijelenti, hogy azért terjesztette a javaslatot a ház elé, mert az megfelel az ezredéves hagyományoknak és mert annak az eszmének a szolgálatában áll, a mely biztosítja az állam politikai egységét a nélkül, hogy a fajok egybeolvasztását kikényszeritené. Hát én nem látom be, hogy ez a javaslat tényleg ennek az elvnek állana a szolgálatába. Azt hiszem, hogy beszédem folyamán sikerült bebizonyítanom, hogy az előttünk fekvő javaslat határozottan ellenkezik azzal az elvvel, a melyet a miniszter ur hangoztat. Én azt hiszem, hogy nagyon téved a miniszter ur, a mikor azt a szemrehányást teszi nekünk, hogy a javaslatnak a betűjét veszszük bírálat alá, s nem nézzük annak szellemét. Azt mondja, hogy ő a hagyományok követését nem abban látja, hogy egyáltalában ki ne javítsa a szülői házat és hagyja azt tönkremenni, hanem a hagyományok követését abban találja meg, hogy kitatarozza, kijavítja a régi házat. Ezzel szemben én azt látom, hogy a törvényjavaslat az épületnek alapját dönti meg és azzal veszélyezteti az egész épület fennállását. Mindég azon a véleményen voltam, hogy a Magyarországon lakó, nem magyarajku népek hozzák összhangba a maguk specziális érdekeit az egésznek, az államnak az érdekeivel és én ugy kulturális tekintetben, mint minden téren elmentem és elmegyek addig a határig, a meddig menni lehet, hogy az állam egysége megóvassék, de megkívánom egyúttal, hogy a fajok fenmaradása biztosittassék. Ezt azonban nemcsak hangoztatom, hanem valahányszor a gyakorlatban ilyen czélból az én közreműködésemre valakinek szüksége van, mindig rendelkezésére is áUok. Én azonban azt látom, hogy ezen törvényjavaslat nem ennek a czélnak szolgál, sőt ellenkezőleg egy ujabb lépést képez soviniszta magyar irányban. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ugy látom, hogy az urak nagyon helyeslik ezt; jól teszik ; méltóztassék csak helyeselni. A mennyire én közéletünket és a magyar politikai életben szereplő férfiak többségét, valamint a magyar társadalom vezéralakjait ismerem, látom, hogy ezen soviniszta irány nagyon is erős . . .