Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-137

137. országos ülés 1907 április 12-én, pénteken. 179 tathatják gyermekeiket. De ha van is, tizezer közül talán egy-kettő akad. Annak pedig, a ki erre nem képes, alkalom és mód volna adandó stipendiumok által a magyar nyelv elsajátítására, a mi sokkal könnyebb volna rájuk nézve, mert, magyar városba kerülvén, ott megvan a lehetőségük a magyar nyelv elsajátítására. Ezenkivül más módja is van ennek. A tanfelügyelőségek utján meg lehetne győződni arról minden községben, a vizsgák alkalmával, hogy mely tanulók azok, a kiknek esetleg állami támogatással is meg lehet adni ezt a lehetőséget. Ez semmi esetre sem volna hátrányos a közre, az általános elemi ismeretek megszerzésére nézve, mint a hogy ez a hátrány itt felmerül. A törvényjavaslatban az óraszámra nézve nincs semmi intézkedés. A miniszter tehát megállapít annyit, a mennyi neki tetszik. (Felkiáltások : A mennyit a szükség kivan!) A törvényjavaslat indokolása azt mondja továbbá, hogy : »a történelem, a földrajz, a számolás és az alkotmánytan is a magyar nyelv tanítására felhasználható.?. A törvényjavaslat indokolása is ezt a kifejezést használja, hogy: »felhasználható«, de már a közigazgatási és pénzügyi bizottságok jelentése azt mondja, hogy : »tanitandó», a mi feltétlenül többet jelent, mint a »felhasználható« szó. Eltekintve attól, hogy előre számithatni, hogy ez igy is fog történni, (Zaj.) az elemi népiskolákban még ez is megtörténhetik, akkor kétségtelen, hogy ily módon talán nem az idő legnagyobb részében, de egészben elvonatik a lehetőség attól, hogy a gyermekeket anyanyelvükön is képezhessék. (Zaj.) Szerintem egyáltalában nincs megállapítva az, hogy más nyelven is lehet sikeresen tanítani az elemi iskolásgyermekeket, ha pedig ez nincs konstatálva, akkor legalább bizonyos időszakot kellett volna megszabni, a mely alatt ez megállapítható és a mely igazolná, hogy ez utón sikeres eredmény érhető el. E tekintetben azonban semminemű terminus nincs kitűzve. Az is kétségtelen, hogy különösen a vidéken a többi népesség is kultúra tekintetében a nyugati államokhoz képest hátramaradt. Valljuk meg és ismerjük el őszintén, hogy mi hazánk többi honpolgáraival szemben is bizonyos tekintetben hátramaradtunk. Milyen nagybuzgalmú törekvést kell tehát kifejtenünk oly czélból, hogy egyrészt hazánk többi nemzetiségű népeit, másrészt pedig a kulturállamokat kultúra tekintetében elérhessük, hogy aztán gazdasági téren a létért való küzdelmet sikeresen felvehessük, mert ha ezt nem teszszük, kétségtelenül a pusztulásnak és nyomornak nézünk elébe. Ha tehát gondoskodás történt volna arról, — ami az államnak módjában áll — hogy népünk intenzivebben tanittassék és hogy elérje a kultúra azon fokát, a mely lehetővé teszi azt, hogy a létért való küzdelemben exisztencziáját biztosítsa; ha ezt az állam egy 10—15 évi intenzív oktatás utján és a szükséges számú tanerőkről való gondoskodás által lehetővé tette volna, akkor népünk a műveltség oly magas fokát érte volna el, hogy nekem semmi kifogásom sem lehetne az ellen, hogy az elemi iskolákban a tanítás kizárólag a magyar nyelv elsajátítására és semmiféle más ismeret megszerzésére fordittassék, mithogy már annyi ismerettel rendelkeznék a gyermek, a mennyi tökéletesen elegendő arra, hogy a létért való küzdelemben helyét megállja. Ha az államkormányzat azon álláspontot foglalná el, hogy ha kell, még az intenzivebb anyanyelvi oktatás utján is pótolnia kell azon mulasztásokat, a melyeket nem hibánkból, hanem csak szegénységünk folytán és történelmi multunknál fogva elkövettünk, akkor próbálta volna meg ezt az utat és ezt a módot, a mely nem került volna olyan nagy áldozatba, mert 10—15 vagy 20 év alatt meg lehetett volna tenni, és ha a művelődésnek azt a fokát érte el, nem lett volna senkinek sem kifog tekintetben, hogv az elemi népiskolákban a magyar nyelvet tanítsák. Távol áll tőlem az — ilyen szemrehányás is tétetett — mintha félnék, hogy a magyar nyelv elsajátítása által népünk az ő nemzetiségét elvesztené. Távol áll ez mindannyiunktól. Nem ettől félünk mi, nem azért vannak nekünk aggályaink. A mi aggodalmaink onnan erednek, mert azt hiszszük, hogy idegen nyelven a tanítás nem lehet olyan sikeres, mint az anyanyelven való oktatás, és hogy ezáltal a mi különben is rendkívül hátramaradott népünk a kultúrában még inkább elmarad. Sokkal intenzivebbnek, eresebbnek kellene lenni az oktatásnak népünknél, hogy az azt a műveltséget, a kultúrának azt a fokát érje el, a melyet elsősorban a magas állami érdekek követelnek. Ha a mi népünk hátramarad a helyett, hogy a kultúrában előre haladna, akkor kétségtelen, hogy nemcsak többi polgártársai, de a nyugati államok kizsákmányolásának is ki lesz szolgáltatva, a mennyiben ma nem lehet az országot a külföld elől elzárni gazdasági téren sem. Ha népünk oly gyenge lesz, hogy ezekkel a létért való küzdelmet fel nem veheti, áldozatul esik tudatlanságának, s anyagilag is meggyengülve, megsemmisülve : fajunknak, nemzetiségünknek megsemmisülése is bekövetkezik. Ebből a szempontból tartjuk mi ezt a törvényjavaslatot magunkra nézve hátrányosnak és nem azért, mintha azt hinnők, hogy a magyar nyelv elsajátítása nemzetiségünknek, fajunknak elpusztulását jelentené. Hiszen mi, a kik itt a képviselőházban vagyunk, ugy a hogy valamennyien tudunk magyarul és intelligencziánk minden tagja, úgyszólván kivétel nélkül, beszél magyarul a nélkül, hogy ez által fajunkhoz, nemzetiségünkhöz hűtlenek lettünk volna. Aggaszt, bánt és felette súlyosan sért bennünket az is, (Mozgás. Halljuk ! Halljuk !) hogy önök a nemzet fogalmát nem politikai, hanem faji értelemben veszik, holott politikai értelemben kellene azt venniök. Maga az előadó ur mondotta, hogy nem elegendő az, hogy érzületben egységesek 23*