Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-137

137. országos ülés 1907 április 12-én, pénteken. 173 kormány azokra, a mik e tekintetben történtek. (Ugy van! ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezért tartom én feladatomnak azt, hogy ne csak lézengjek és csak aktákat intézzek el a közoktatásügyi minisztériumban, (Hosszantartó, élénk helyeslés és éljenzés a jobb- és a baloldalon.) hanem hogy a mennyit tehetek, megtegyek. Először a felekezeti békét és egyetértést meg­alapozzam ebben az országban, hogy legalább ebből a szempontból mintegy törhetetlen falanksz álljon a nemzet a jövendő minden eshetőségével szemben; (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) másfelől, hogy a kultúrát megerősítsem, nemcsak érdemileg, nemcsak abszolút kulturális érték­ben, de a szónak politikai értelmében és köz­jogi értelmében véve, állami és nemzeti össze­forrasztható jellegében. (Élénk helyeslés a jobb­éi a baloldalon.) Én nem tudom, hogy ezért szemrehányást érdemelek-e. és hogy szemrehányást érdemel-e a kormány ? De hát, t. ház, felmerült épen előttem a kérdés, hogy minő módokon felelhetnék meg ennek a feladatnak, a melyet a tanítói fizetés­rendezés kérdése aktuálissá tett, a nagy nem­zeti és állami érdekek megóvása feladatának. (Halljuk! Halljuk!) Itt lett volna egy radi­kális eszköz, a melynek vannak hivei ebben a házban és e házon kívül is, az általános álla­mosításnak az eszméje. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Hát, t. képviselőház, én elvileg en­nek nem vagyok hive. (Élénk helyeslés a kö­zépen.) De hiszen ez a legkisebb akadály, mert hiszen ezt az akadályt a képviselőház egy egy­szerű szavazattal minden pillanatban elhárít­hatná. (Mozgás.) De vannak más akadályok, a melyek miatt én, ha bensőmben annyira hive volnék a kizárólagos állami népoktatásnak, a mint nem vagyok, még sem léphetnék annak a terére. Hát az első, — csak mellesleg említem — a financziális akadály. Hiszen már egyszer egy régebbi beszédemben elmondtam, hogy körül­belül 60—70 millió korona az a szükséglet, a mely csak a jelenlegi státusnak tiszta állami kezelésben fentartására kellene . . . Egy hang (a szélsőbaloldalon): Agyura kell a pénz! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megint hallom azt az ágyút. Pedig az az ágyú már annyiszor visszafelé sült el. Ágyura igenis szükség van; mi óhajtjuk, hogy az ágyú mellett nemzeti katona legyen. (Hosszan­tartó, élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) De a nemzeti katonának is szük­sége van ágyura, és az az ágyú, hát hiába, nem oly kedves, hogy azért olcsóbbá váljék, ha, a mint remélem, nemzeti katona le3z mellette. (Élénk helyeslés és éljenzések balfelöl.) De, t. ház, nemcsak a financziális akadály áll ennek útjában. Ugyebár, az én törekvésem kellett, hogy az legyen, hogy a magyar nemzeti és állami eszmével melegen együttérző összes ele­meket tömöritsem? (Élénk helyeslés a balolda­lon.) Nos hát, a ki idejött volna a kötelező általános állami oktatás eszméjével, az a két­ségtelenül hazafiasán érző magyar emberek és a mi hazafias érzésű nem magyarajku polgártár­saink közé ma a visszavonások küzdelmének olyan üszkét dobta volna (Élénk helyeslés és taps a baloldalon és jobbfelöl.) és olyan küzdel­met idézett volna elő, a melyet, a ki akarja, kiküzdhet (Halljuk! Halljuk!) nyugalmas idők­ben, a midőn az ország sorsát beláthatatlan időkre biztosítottnak látja, a melyet azonban gondolkodó és előrelátó jDolitikus, akármilyen az ő felfogása, nem fog kezdeményezni olyan pillanatban, a midőn az összes egészséges nem­zeti erőknek tömörítésére van elsősorban égető szükség. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon és jobb felől.) Azt is mondták néhányan és ezt a gon­dolatot is szuggerálták tekintélyes testületek és egyesek, hogy szorítsam tehát az állami segélye­zést tisztán a magyar tannyelvű iskolákra, a nem magyar tannyelvűeket pedig egyszerűen hagyjam ki. Hát, t. ház, hogyan lett volna ez kivihető és mi lett volna ennek következménye? Először is egy bántó egyenlőtlenség nyilvánult volna ebben (Ugy van! a baloldalon.) nem ma­gyarajku polgártársainknak azon millióival szem­ben, (Ugy van! balfelöl.) a kiket egyes vezetők botlásaival szolidárisaknak nem tartunk, (Élénk helyeslés a baloldalon és jobbfelöl.) a kiket nem akarunk az ezekkel való szolidaritásba bele­keverni. (Ugy van! balfelöl.) Másodszor kérdem: mit tettünk volna? Hát azokat a nem állami, nem magyar tannyelvű iskolákat sorsukra bíztuk volna? Velük szemben az állami felügyelet in­tenzivitását nem érvényesítettük volna ? Ez ismét nem magyarajku polgártársaink millióinak ki­szolgáltatása lett volna (Ugy van! balfelöl.) olyan irányzatok érvényesülésének, a melyekért azután azok a szegény növendékek később bűn­hődtek volna. (Ugy van! balfelöl.) Vagy pedig semmit sem nyújtva nekik, követeltünk volna tőlük többet ? Ez ismét olyan jogos és nagymérvű felháborodást idézett volna elő azoknak lelké­ben is. a kik velünk vannak és hazafiasán érez­nek, bogy ezt tennünk nem lett volna sem helyes, sem igazságos. (Elénk helyeslés balfelöl.) Azon az utón kellett tehát mennem, a melyen haladtam, s a mely, igenis, a mint Simonyi-Semadam Sándor t. barátom igen helyesen fejezte ki magát, kompromisszumos eljárás, a minthogy tulajdonképen minden tény­leges eljárás kompromisszumon nyugszik; hiszen kompromisszumos alkotása az Úristennek maga az ember is, tehát nagyon természetes, hogy minden emberi dolognak csak a kompromisszum utján lehet megoldást nyernie. Es igenis ezen útra léptem azért, mert hűségesen ragaszkodni akartam azoknak a nagy férfiaknak, azoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom