Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-137

172 137. országos ülés 1907 április 12-én, pénteken. neki joga és kötelessége ezek felett a szempontok felett őrködni; legyen neki ambieziója az, hogy az állami beavatkozást feleslegessé tegye azáltal, hogy a maga hatáskörében érvényesiti az állami érdekeket. (Elénk helyeslés és taps.) Merem állítani, t. képviselőház, hogy az állítólag autonómia-ellenes szabályoknak és intézkedéseknek egész sorozata, a mely ebben a törvényjavaslatban le van fektetve, csupa írott betű marad mindazokkal az iskolafentartókkal szemben, a kik saját elhatározásukból, saját akaratukból a nemzeti és állami érdekkel egyönteteűn járnak el iskoláik vezetésében. (Zajos helyeslés.) Az egész mechanizmus akként van kigondolva, — ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem — hogy ne gátolja, ne háborgassa, sőt előmozdítsa, sőt segítse mindazoknak az iskolaientartó tényezőknek kulturmunkáját, a kik a nemzeti és állami czélt magukba felvették, de egyszersmind adjon erőt az államnak arra, hogy lecsaphasson ott, a hol az állami czél van fenyegetve. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) Hát most már mi marad abból a nagy autonómia-ellenes vádból ? A. tanítás egész irányítása, a tanítás jellegének meghatározása, a jellemképzés, a nevelés vezetése, a tanítónak alkalmazása, a tanító feletti fegyelmi hatalom négyötödrészében : ez mind, szóval minden, a mi az iskolának munkájához tartozik, marad az iskolafentartó kezében ; az állam kezében pedig csak annyi van, hogy az állami és nemzeti szempontok érvényesítését feltétlenül biztosítsa, de ezekben is csak akkor járjon el saját közegei utján, ha az iskolafentartó ezt a kötelességét elhanyagolta. Hát, t. ház, elfogulatlanul méltóztassék megmondani, hogy a valódi tényállásnak ezen ecsetelése után mi marad azokból a támadásokból, a melyek az autonómia, az önrendelkezés megtámadása czimén emiittettek ? (Felkiáltások : Semmi !) És t. barátaimat, azokat, a kik nemzeti alajjon állva mégis aggodalmakat támasztottak, mégis féltették, féltik különösen a felekezeti iskolákat, a valláserkölcsi nevelést e törvényjavaslat intézkedéseitől, az állami beavatkozási jognak azon minimumától, a melyet ez a törvényjavaslat megállapít, azokat legyen szabad egyre figyelmeztetnem. (Halljuk! Halljuk!) Nekik lelkükön fekszik, hogy lentarthassák a felekezeti oktatás princzipiumát. Én fentartom és fentartani akarom; ele bocsánatot kérek, akkor nem szabad ellenezniük, sőt hozzá kell járulniuk, a mint tették is túlnyomó többségükben az ország összes felekezeti tényezői, a hol a felekezeti és egyházi élet nincsen nemzetiségi velleitásokkal átszőve, segédkezet kell ahhoz nyujtaniok, hogy a felekezeti oktatás fentartásának elvén belül lehessen érvényt szerezni a nemzeti és állami szempontoknak. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a szélsöbaloldalon.) Ezek az állami és nemzeti szempontok feltétlen érvényesítést követelnek, és ha nem nyújtunk módot arra, hogy a felekezeti oktatás elvén belül érvényesüljenek, akkor szét fogják zúzni azt az elvet, a melyet t. barátaim védeni akarnak. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a haloldalon.) Pető Sándor: Máris szét kellene zúzni! (Ellenmondás és zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Én megvallom, hogy midőn akkéjien szembeállítom a szabadságnak és az autonómiának, az önrendelkezésnek átengedett, annak kezeiben hagyott nagy területet, azokkal, a miket ebbe a törvényjavaslatba az állami és nemzeti érdekek szempontjából letettem, inkább azt a kérdést kell magamban aggódva felvetnem, hogy eleget tettem-e e tekintetben, nem maradtam-e innen azokon a követelményeken, a melyeket felállítani kell? {Mozgás.) T. képviselőház! Ezt a kérdést is taglaljuk. A népnevelés kérdésének legégetőbb, legsürgetőbb kérdéseit meg kellett oldanunk. Aktuálisakká tette ezt a tanítói fizetésrendezésnek kérdése, a mely halasztást nem engedett és a melyet ezeknek a legégetőbb kérdéseknek együttes megoldása nélkül dűlőre juttatni lehetetlen volt; meg nem volt engedve, nem volt szabad, tehát lehetetlen volt. Hát akkor előttem több ut állott, a melyeknek mindenikével foglalkoztam, vagy lelki szemeim előtt lebegett. Egy ut nem állott előttem mint lehetőség: a semmittevés útja. Molnár János t. képviselőtársam mintegy szememre lobbantja és ugy látszik, szemére lobbantja az egész kormánynak, hogy mi átmeneti kormányzásunk ideje alatt még teszünk egyebet is, kivéve azt a három pontot, a mire a koaliczió alakult, a miben ő minket támogat, egyebekben fentartva szabadságát. Bocsánatot kérek, én nem tudok t. képviselőtársammal egyetérteni abban, hogy a mi főfeladatunk, t. i. a választói jognak a reformja, olyan, a melyet, ha az ember lelkiismeretesen és a nagy nemzeti érdekeknek az általános emberi érdekekkel való összeegj^eztetése utján akar megoldani, azt máról holnapra megtenni lehetne. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Miután tehát ezen főfeladatunk megoldása egy bizonyos időt igényel, a melyet mi bizonyára nem fogunk meghosszabbítani kelleténél túl, (Altalános helyeslés.) de miután bizonyos időt mégis igényel, hát azt az időt nem kötelességünk-e felhasználni, hogy a nemzetnek anyagi és kulturális megerősödésére tegyünk annyit, a mennyit tehetünk, hogy a múltnak sebeit tőlünk telhetőleg orvosoljuk? (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) És ezért indult meg, t. ház, a munka a kereskedelemügyi miniszter és a földmivelésügyi miniszter részéről a közgazdasági és különösen a szocziális törvényhozás terén, és merem állítani, hogy némi önérzettel tekinthet vissza a