Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-137

137. országos ülés 1907 április 12-én, pénteken. 165 De a mi már most a kántori fizetés kikapcsolásának kérdését illeti a tanítói fizetésből, ennek a követelménynek jogosultságát nem tudom teljesen elismerni. A felekezeti tanítónál, annak egész kiképzésében, azokban az áldozatokban, a melyet az ő kiműveléséért az ő egyháza is hozott és a hagyományban is, annyira össze van nőve a kántori teendő a tanítói teendővel és annyira nem olyan lényeges az a munkaszaporulat, a melyet ez az ő vállára ró, hogy én itt az elválasztást, a mint gyakorlatilag majdnem kivihetetlennek, ugy elvileg sem tartom jogosultnak. Erre azt mondják, hogy ez a tény máimagában előnyös helyzetbe hozza az állami tanítót, már t. i. azt az állami tanítót, a ki kántori teendőket is teljesít, mert ez külön fizetést kap a kántorságért. Megengedem. Ez egy sporadikus mellékkereset az állami tanítónál, ez egyes állami tanítókat, nem lehet tudni, hogy hányat, előnyösebb helyzetbe hoz. De hát nem léteznek-e ilyen előnyösebb helyzetek az állami tanítókkal szemben a felekezeti kántortanítókra nézve is ? Hát nem a felekezeti kántortanítóknál a leggyakoribb-e az az eset, hogy javadalmuk egy részét egy ingatlan jövedelméből húzzák? Nos, az ingatlanok megbecsülését pedig érintetlenül hagyom, a mint az 1893-ban a kataszter alapján történt. Megfelel-e ez a becslés a valóságnak? (Elénk helyeslés.) Tehát sporadikus többjövedelmet, sporadikus jobb helyzetet élveznek itt is, élveznek ott is, ugy hogy e tekintetben, ha méltatlanságról van szó, hát legalább is egyensúlyozzák egymást ezek a különleges jobb viszonyai egyeseknek az egyik és a másik oldalon. (Igaz! Ugy van!) A mi már most a korpótlékok áthelyezését illeti, én erre csak egész egyszerűen azt mondhatom, hogy mivel, mint előbb már mondám, az 1893-ban és 1894-ben már hivatalban volt tanítók, a mi nekem örömemre szolgál, mert mutatja, hogy hosszú időn át képes a magyar tanító megfelelni hivatásának, miután — mint mondám — ezen öregebb tanítók a tanítóságnak nagy hányadát képezik, a mennyiben ma is 11.000-nél többen vannak, a 200 koronás korpótlékoknak minden egyes évfolyammal való előrehelyezése 1,118.000 korona többköltséggel jár, ugy hogy ennek az operácziónak a nagyban való keresztülvitele a jelenlegi körülmények között szintén nem mutatkozik lehetségesnek. De nem zárkózom el azon gondolattól, hogy e tekintetben talán a részletes vita során tegyünk és módosítsunk annyit, a. mennyit józanul tenni és módosítani lehet. (Élénk helyeslés.) Ez az^ egyik kijelentésem, a melyet most tehetek. (Élénk helyeslés.) A másik pedig az, (Halljuk! Halljuk!) hogy én elfogadóin ugy Meczner Béla, mint Szontágh Andor t. barátaimnak azt a gondolatát, hogy azt a 200 korona rendkívüli pótlékot, a melyet a miniszter érdemeket szerzett tanítóknak adhat, különösen az első időben, elsősorban a legrégibb tanítóknak kompenzácziójára fordítsuk. (Helyeslés.) Azzal a módosítással, a melyet talán közös tanácskozás utján a korpótlékok tekintetében fogunk tehetni és annak a 200 koronás külön pótléknak ily módon való méltányos felhasználásával, azt hiszem, sikerülni fog a régi tanítók különösen tiszteletreméltó igényeinek legalább egy részét kielégíteni és ez által a méltányosságnak legvégsőbb határáig elmenni. (Élénk helyeslés.) A financziális részről szólva, reflektálnom kell még Molnár János t. képviselőtársam álláspontjára. Nagyon" sajnálom, hogy a javaslat ellenzői közt látom őt, ámbár egyéni meggyőződését tisztelem, de a fizetéskiegészitésre vonatkozó álláspontját nem egészen értem; (Ugy van!) mert t. barátom egyfelől nagy vakmerőségnek és bitorlásnak mondja, hogy az állam egyáltalában beleelegycdik abba, hogy a nem állami, különösen a felekezeti tanítónak fizetésminimuma milyen ? Minő jogon avatkozik bele — kérdi ő — az állam abba, hogy az egyházi iskolafentartó minő fizetésben egyezik meg az ő tanítójával? Ugyanabban a beszédben pedig ő hangsúlyozza a legerősebben azt a követelményt, hogy az állam pedig a maga erejével mindenképen ugyanazon magasságig emelje a felekezeti tanítók fizetését, a melyet az állami tanítóké elér. Ezt a követelést azzal a kifogással nem tudom összeegyeztetni. Az én álláspontom az, hogy az államnak igenis jogában áll bizonyos fizetési minimumot kikötni, minden iskolafentartó részére. (Felkiáltások : Kötelessége!) Ép ugy, a mint az államnak jogában áll a tanczélnak, a közművelődési eredménynek bizonyos minimumát követelni és mcgállapitani, a melyet minden iskolafentartótól követel. Ehhez tartozik az is, hogy követelhesse, hogy, a ki iskolát fentart, vagy a maga erejéből, vagy az állami segítségnek igénybevételével, a melyet egyúttal felajánl az állam, adja tanítójának azt a fizetést, a mely szükséges arra, hogy egy művelt emberhez méltó életet élhessen, (Ügy van!) és hogy lelki egyensúlya túlságos nélkülözések által meg ne legyen zavarva. (Ugy van!) Én azt tartom, hogy az állam tökéletesen szerepében van akkor, midőn ezt teszi és megmutatja az ő tiszteletét a nem állami iskolafentartóknak szerzett jogai és történeti hagyományai iránt, midőn ennek a követelménynek felállításával egyidejűleg felajánlja segítségét a kívánt fizetési minimum kiegészítésére. (Ugy van!) Es ne méltóztassék olyan kicsi dolognak venni a törvényjavaslatnak a financziális rendezésre vonatkozó azon egészen uj intézkedését, a mely az állami hozzájárulást le nem szállíthatónak mondja, ha az iskolafentartó a maga erejéből kiegészíti a tanítónak fizetését