Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-131
10 131. országos ülés 1907 április 4-én, csütörtökön. kulturális érdek is, melylyel a haza a nem magyarajku állampolgároknak tartozik, mert minden állampolgárnak egyaránt kötelessége, liogy az állam nyelvét is ismerje, s igy ép a nem magyarajku állampolgároknak áll érdekükben, hogy e nyelvet elsajátítva, leromboltassanak azok a korlátok, a melyek egyéni érvényesülésük elé a nyelv nem ismerése folytán emeltetnek. Ilyen korlátok tényleg léteznek ; hiszen hazánk j ogilag véve nyelvben is egységes állam, a melynek törvény által biztosított hivatalos nyelve a magyar. Ennek kijelentése a politikai egységnek folyománya és igy senki által meg nem támadható jogosan az a törekvés, hogy az állam minden eszközzel oda törekszik, hogy nyelvének érvényesülését minden téren elősegitse, előmozditsa. És nem támadható meg különösen akkor, a midőn a történelmi fejlődésre is tekintettel, olyan módon igyekszik czéljait elérni, hogy ez által sem a tanszabadságot, sem a felekezeteknek adott autonómiát megsemmisíteni nem akarja. Mert a tanszabadságnak ma már nem az az értelme, hogy mindenki szabadon ugy taníthasson, a hogyan akar, és a tanítás szabadsága nem lehet menlevél arra, hogy ezzel a hazafiatlanság szabadsága vásároltassák meg. Egy örökéletű törvényt ismerünk : ez a nemzet fejlődésének, életének és boldogulásának örök törvénye ; mondja egyik politikusunk. Ismerjük és védjük tehát a tanszabadságot, a meddig ezen örök érvényű törvénynek szolgálatában áll; de nem ismerhetünk el oly szabadságot, a mely ellentétbe helyezkedik ezen szabálylyal, s szabadságát a nemzetellenes üzelmek báboritatlan folytatására akarja felhasználni. Minden jognak és szabadságnak ott kell végződni^ hol az állam erősebb jogával és nagyobb szabadságával összeütközésbe kerül. Ez áll az autonómiára is, tekintve, hogy a hitfelekezetek ezt is az állam által átruházott hatáskörben, az általános emberi, s különösen nemzeti czélok megvalósítására nyerték, tehát csak oly terjedelemben és addig használhatják, mert csak addig nem élnek vissza vele, a míg saját autonómiájuk gyakorlásában e különös nemzeti érdekekkel összeütközésbe nem kerülnek ; mert a mely pillanatban ezen ütköző ponthoz értünk, az autonómiának azon része, a mely őket e czélok megvalósításában akadályozza, vagy ezekkel ellentétes érdekek védelmére sorakoztatja, vissza kell hogy szálljon azon állami hatalomra, a melytől ezt nyerték. (Helyeslés a baloldalon.) Sajnos, tapasztalat mutatja, hogy a hitfelekezetek nem mindegyike igyekezett autonóm jogait az adott czél elérésére felhasználni, s daczára annak, hogy az 1879-iki, majd az 1893-iki törvényhozás kötelezően elrendelte a magyar nyelv sikeres tanítását, még ma is 1447 olyan iskola működik hazánkban, a mely a magyar nyelvet sikerrel nem tanítja és 3597 olyan tanitó van alkalmazva, a ki maga sem beszéli az állam nyelvét. Még szomorúbb ez a tény, ha figyelembe veszszük, hogy daczára a jelzett törvényhozási intézkedésnek, az idegen ajkú állampolgároknak ma is 83%-a nem beszél magyarul. S hogy még kirívóbb legyen ez a statisztika, azt a tényt is konstatálhatjuk ma, hogy ugyanannyi, ha nem több, azon tanítóknak száma, a kik nem beszélnek magyarul, mint volt az utóbbi törvény meghozatalának idejében és hogy az abszolút lélekszámot tekintve, a nem magyarajku állampolgárok közül ma többen vannak, a kik nem tudnak magyarul beszélni, mint voltak ugyanakkor. Mi lehet ennek az oka más, mint az, hogy a hitfelekezetek autonómiájukat, melyet az iskolafentartás érdekében nyertek, a magyar nyelv érvényesülése ellen használták fel, s nemzetiségi aspiráczióik kielégítése érdekében nemcsak hogy elzárkóztak a nemzeti nyelv érvényesülése elől, hanem aktiv rezisztencziával igyekeztek meggátolni annak elterjedését. (Igaz! ügy van!) Valóban elérkezett tehát az utolsó pillanat, melyben az államnak erős kézzel kell benyúlnia a dolgok mélyébe, s minden lehetőt el kell követnie, hogy e sajnálatos állapotokat szanálva, a nemzeti egybeforradás útját, mint a nemzet fennállásának legerősebb biztositékát, megerősítse. (Helyeslés balfelöl.) T. ház ! Gyakran, s különösen az intelligens román családoknál látok egy képet, mely a nagy franczia forradalomnak egyik epizódját ábrázolja. (Halljuk ! Halljuk !) A viharedzett hadsereg pihenőre száll. Minden csendes, csak a távoli őrszemek vannak talpon, hogy éber figyelemmel védjék a tábort, jelezzék, ha jönne a veszély. És még egy ember van ébren a táborban, maga a hadvezér : a világhódító Napóleon. Ö járja be az őrszemeket, s midőn látja, hogy egyik katonája — talán mert erejét legyőzték a fáradalmak, talán mert elszunyadt kötelességének érzete — az őrhelyen elaludt, vállára veszi a katona fegyverét,^ őrzi az addig őrizetlen pontot. A vezér maga őrködik a rés felett, melyen az ellen előre, a hadsereg szivébe nyomulhatna. Népiskoláink is mind ilyen őrszemek, egy részük kitolva oda, hol nemzeti egységünk, s magyar hazánk történelmi magyar jellegének titkos és nyilt ellenségei keresve-keresik a védtelen réseket, melyeken áthatolva, a nemzet egységét megbonthatják. (Ugy van! balfelől.) Kötelességük tehát azoknak, leik a nemzet vezérei gyanánt ezen iskolák kormányzatára meghivattak, őrt állani ezen veszélyeztetett pontokon, őrt állani ott és akkor is, ha az iskolák mint őrszemek, vagy mert erre nem képesek, vagy mert elszunyadt bennük a nemzeti gondolat, e védelmet kellőképen nem teljesítenék. T. ház !• Mert azt látom, hogy e törvényjavaslat iskoláinkat nemcsak megerősíti, de az államnak jogot és alkalmat is biztosit arra, hogy e megerősített őrhelyeken a nemzeti összeforradás nagy gondolatát előbbre vihesse és sikerrel megvalósíthassa ; mert tudom, hogy beterjesztője e gondolat magasztosságától áthatva, minden erejét arra fogja fordítani, hogy a mit e törvény kimond,
