Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-137

162 137. országos ülés 1907 szemben, és meg kell torolni a független bíróság előtt. Ennek az egész fegyelmi kérdésnek pedig az állam és az autonómia szempontjából az én felfogásom szerint az volna a helyes megoldása, hogy az állam a maga hatalmával ne az egyes alárendelt tanitó ellen forduljon, kit az iskolafentartó alkalmaz, fizet és ellát, hanem forduljon az iskolafentartó ellen, szükség esetén azzal az ultima ráczióval, hogy az illető iskolát bezárja. A bezárás jogát azonban ne ugy gyakorolja, a mint azt a javaslat 25. §-a az autonómia túlságos sérelmével, sőt megsemmisitésével akarja, hanem gyakorolja abban a már fennálló keretben, a melyet az 1876 : XXVIII. t.-ez. megvont, szigorítva annak tartalmát, ha ilyen szigorításra szükség van, kitöltve annak hézagait, ha ilyen hézagok mutatkoznak. És ha ezekhez még hozzáveszem azt, hogy a javaslatnak 18. §-a a hitfelelkezetek nek az oktatási nyelv megállapítására való jogát részben megszorítja, részben az ismétlő tanfolyamok tanítási nyelvére vonatkozólag egészen megsemmisíti, . . . Somogyi Aladár: Jól teszi! Melzer Vilmos: ... ha nem is érintem a javaslat többi sérelmes pontjait és ezeket nem is taglalom tovább, az én álláspontomat annak a meggyőződésemnek kimondásába akarom összefoglalni, hogy ez a javaslat részben lényegesen megszorítja, részben megsemmisíti a hitfelekezeteknek azt az autonóm jogkörét, a melylyel jelenleg az iskolaügy terén bírnak és teszi ezt az én meggyőződésem szerint a nélkül, hogy az itt szóban forgó állami érdekek ily messzemenő intézkedéseket megkövetelnének. Polit Mihály: ügy van! Melzer Vilmos: Tudom én azt, hogy aggályaim talán túlzottaknak mondatnak és olyanoknak, a melyeket a készülő törvény ténylegesen végrehajtása igazolni nem fog; tudom azt is. hogy annak a nagyeszű és nagy látkörű államférfiunak, ki jelenleg az ország közoktatásügyének élén áll (Elénk éljenzés.) szándékai nem akarhatják kis népünk azon életbevágó nagy érdekeit megkárositani, a melyeknek kötelességszerű megvédése szólaltatott meg ma engem. De itt egy állandó törvényalkotásról van szó, a melynek a jövőre való kihatása független egy még oly kiváló, de mulandó miniszter jó intenczióitól; ezért én aggódva nézem ezen törvénynek létrejövetelét, a mely azzal a következménynyel járhat, hogy az iskoláink felett őrködő állami hatóság túlzott egyoldalúsággal csak egy pontra szegzi szemét, azzal a hatással, a mely a gőzgépnél mutatkozik, a melynél, ha egy csavart túlságosan megfeszítünk, meglassítjuk az egész gépnek működését. Pascal mondja, hogy élvezet a veszedelmektől körülvett sajkában ülni, ha tudjuk, hagy az elveszni nem fog. Én ilyen nyugodtan nem ülök Ids népemnek sajkájában, (Igaz ! Ugy van ! jobbfdől.) ha gondolok annak a törvénynek lehető következményeire ; ha gondolok azon ujabbi nagy anyagi április 12-én, pénteken. áldozatokra, a melyeket kis népünk iskolái és ezekkel nemzetiségi fenmaradása érdekében amúgy is roskadozó vállaira venni kénytelen lesz ; ha gondolok népünk ritkuló soraira, elnéptelenedő falvaira ; ha gondolok azon sorvasztó betegség növekedésére, a mely a mind nagyobb mérveket öltő kivándorlás képében a mi népünknek gyenge testét mind jobban és jobban megviseli. Én azt hiszem, t. ház, a mi kis népünknek ezen gondjai beletartoznak egy józan és előrelátó magyar állampolitika gondjai sorába is. A kerék nagy, s apró a szeg, mely a kereket a tengelyben tartja. A kerék forog és zajt csinál, s előre viszi a szekeret. A szeg csendes és szerény és látszólag haszonnélküli. De a kerék kicsúszik a tengelyből, ha a szeg összetörik. Nem fogadom el a törvényj avaslatot. (Helyeslés és éljenzés a jobboldal hátsó padjain. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur kivan szólni. (Halljuk ! Halljuk !) Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. képviselőház! A közvetlenül előttem szólott t. képviselő ur meg fogja találni észrevételeire és aggodalmaira a részletes választ abban az előadásban, melyben javaslatomnak czéljait megvilágítani szándékozom. Csak annyit előlegezek az ő beszédének már most, hogy az én felfogásom szerint a konklúzió abban nem fedezi az előzményeket. Mert abból a kiindulási pontból, — és ezt szivesen megállapitom — a melyből t. képviselőtársam a törvényjavaslatot tárgyalta és a mely nemcsak hangjában, de alapelvében is lényegesen elüt az u. n. nemzetiségi csoporthoz tartozó képviselőtársaimnak argumentáczióitól, (Ugy van !) ezen premisszák után én inkább azt vártam volna, hogy t. képviselőtársam a javaslatot általánosságban elfogadja és aggodalmainak érvényesítését, esetleg eloszlatásukra való törekvését a részletes tárgyalásra hagyja. (Ugy van!) Még nincs késő, hogy erre az útra térjen t. képviselőtársam és azok, a kik vele együtt éreznek. Mert hiszen kijelentem, hogy mig egyfelől ennek a törvényjavaslatnak alapelveiből semmit feláldozni nem fogok, (Elénk helyeslés.) másfelől olyan módosításokra igenis kapható vagyok, a melyek csupán a törvényjavaslat valódi szándékát netaláni félremagyarázásokkal szemben jobban kidomborítani alkalmasak. Ezen általános észrevételek után legyen szabad megvilágítanom a törvényjavaslatnak kettős czélját és e két czél elérésére a törvényjavaslatban tervezett intézkedések ellen felhozott észrevételeket és aggodalmakat taglalnom. (Halljuk I) A törvényjavaslatnak egyik czélja, az, mely ennek az egész törvényalkotásnak kiindulási pontul szolgált, a nem állami tanítóknak fizetésrendezése ; a törvényjavaslatnak másik része, intézkedéseinek másik csoportja pedig azokkal a biztosítékokkal foglalkozik, a melyeket részint a felemelt, államilag kiegészített fizetéssel kapcsolatosan, részint ettől függetlenül egész általánosságban az állami és nemzeti szempontok érvénye-