Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-136

136. országos ülés 1907 április 10-én, szerdán. 151 férfiú Moldován Gergely kolozsvári tanár. (Mozgás a középen.) Gál Sándor : Ezt nem szeretik hallani ! Hátlia Vajda Sándort idéznők, azt szeretnék ? (Zaj.) Gr. Bethlen István : Moldován Gergelyt rene­gátnak szeretik mondani. Ugron Gábor : Nagyon derék ember ! Gr. Bethlen István: De nagyon csodálatos, hogy az urak követelik a magyar államtól azt, hogy román férfiakat alkalmazzon és hivatalba tegyen, de akkor, ha ily román férfiú merészel magyar hivatalt elfoglalni. . . Szatmári Mór: Akkor azt mondják, hogy renegát! Gr. Bethlen István: ... ha a hatalmat, a melyet az állam rendelkezésére bocsát, igénybe veszi és viszont elfogadja a magyar állameszmét is és teljesiti becsületesen a kötelességeket, a melyek a magyar állameszmével szemben rá­hárulnak, akkor az urak szeretik renegátnak mondani. (Igaz ! ZJgy van!) Mit ir Moldován Gergely ? A következőket mondja : Vegyünk elő papirt és czeruzát és csinál­juk meg a számadást. A román népet oszszuk fel mindenekelőtt két részre : (Halljuk ! Halljuk !) intelligencziára és köznépre. Általános a tudat, hogy a köznép jó. (Igaz ! ügy van .') Az intelligen­cziával azonban egészen megforditva áll a dolog. (Igaz ! Ugy van !) Minden százból öt nyilt agitátor, ötven vakon elhisz mindent; nem gondolkodik, románul kinyomatva a legnagyobb botorságokat is készpénzül fogadja, bizalmatlan, minden haza­fiatlan mozgalmat és törekvést támogat. (Igaz ! Ugy van !) Azután igy folytatja . . . Szatmári Mór: Jól fizet az agitátorság ! Gr. Bethlen István : Nincs mi közöttünk — t. i. az intelligenczia között — semmi különbség. Az idegen szemlélő tapasztalni fog ugyan czivódást. súrlódást, mindez azonban csak személyes ügy, a mely nem azt jelenti, hogy az egyik rész közülünk az alkotmányt védi és a békés együttlétnek volna apostola, hanem azt, hogy az egyik erősebben akar támadni, mint a másik, mindent, a mi magyar. Sőt a magyar még azt is tapasztalhatja, hogy mi külön-külön, négyszem között szeretetreméltóak is vagyunk, hogy a magyar-román barátság szük­ségességét nem egyszer hangoztatjuk és sirán­kozunk a tapasztalt torzsalkodások felett. Magunk közt azonban mindnyájan egyet kiáltunk : inkább oroszok, mint magyarok. (Igaz! Ugy van!) És egyhangúlag vandal, czigány, zsarnoknak kiáltjuk a magyart. Alkotmányát elpusztitandónak. Senki sem tiltakozhatik nyilvánosan ezen ítéletünk ellen, még az sem, a ki püspök, vagy a ki a magyar állam kenyerét emészti! (Igaz ! Ugy van !) Csizmazia Endre: Curiai birák is vannak, a kik igy tesznek! Gr. Bethlen István : A szomszéd román állam álmodozói a román királyság határainak kitolásá­ról álmodoznak a Tiszáig. A román királyságban Erdély elfoglalására vonatkozólag a Tiszáig plánu­mokat csinálnalí. Ez elvitázhatatlan tény, a mit egyszerű tagadással megdönteni nem lehet. Romá­niából e tervre pénzzel és röpiratokkal készítik elő a világot.* »Mi a mi czélunk — t. i. a bent lévő románokra czéloz — mi a teendőnk '? Támogatni a román államot az ideál megtestesitési munkájá­ban. A munka fel van osztva, ők künn, mi benn. Rágni a magyar alkotmányosság fájának kérge alatt, mint a féreg : megtámadni az ép fát. Mi bizton rághatunk, mert a fakéreg megóv minden bajtól. Majd egyszer megőrölvén, ledönt­jük tövestől. Munkánk sikerülni fog, mert sokan vagyunk, sokan pusztítunk abban a fában.« Bozóky Árpád : Mi pedig szamarak vagyunk. (Élénk derültség.) Gr. Bethlen István: »Minél több szabadsá­gunk lesz, annál gyorsabb tempóban fogunk dol­gozni ! Minél több jogunk lesz, annál veszedel­mesebb lesz a magyarra nézve, mert nekünk & jog és a szabadság tőle csak azért kell, hogy azt ellene fordíthassuk.« (Igaz ! Ugy van !) • És mit ir arról a programmról, melyet t. nem­zetiségi képviselőtársaim nagy körvonalokban és bizonyos elmosódottsággal a ház elé tártak. Azt mondja : »Beszélünk még föderatív magyar állam­ról is. Ámde ki lelkesül ezen programmpöntökért ? Kinek kell Erdély autonómiája, a föderatív magyar állam ? Nekünk kellene ugyan ideiglenesen, a inig megbontanék a magyar alkotmányt, azután abban rágódunk tovább, a míg átrágnók magun­kat a Kárpátokon át a román államba. Az egész programm egy fikczió, csak arra való, hogy a Romániával való érintkezéseinket fedezzük és takargassuk forradalmi tendencziánkat.« (Igaz! Ugy van !) T. ház ! Én ezeket nem azért hoztam fel, mintha ezekkel bizonyítani akarnék, én csak fel akartam ezt hozni azért, mert ma is vannak a románok között mérsékelt irányú férfiak, olyan férfiak, a kik nem azonosítják magukat az itt ülő képviselőtársaink tendencziájával, nem azonosítják magukat azzal a politikával, a melyet ők képvisel­nek. De, sajnos, ezek a férfiak a vezérlő szerepről leszorultak, ők -ma a román intelligenczia körében vezető szerepet nem játszhatnak és kevés kilátás van a jövőben is, hogy vezérszerepet játszhassa­nak. Azóta azonban, a mióta Moldován ezeket irta, a helyzet nemcsak hogy nem javult, hanem rosszabb lett, különösen a román királyság tény­leges résztvétele mellett az irredentista eszme a román intéző körökben mind erősebben terjedt el, ugy hogy ma azt mondhatjuk, hogy e tekintetben különbség a románok között alig van. Egy ilyen erős irredentista szellemű kitörést tapasztalhattunk 1906 nyarán a bukaresti kiállítás alkalmával. Nem akarok hivatkozni a kiállítás ren­dezésére, mert hiszen erről a lapok is tájékoztatást nyújtottak, hanem ki akarok térni azokra az ünnepségekre, a mely ünnepségek ezen kiállítás keretén folytak le és a melyek mind egy eszme szolgálatában állottak : kifejezésre juttatni a ki­rályságbeli és a magyarországi románok nemzeti és faji összetartozandóságát és felkelteni a hazai

Next

/
Oldalképek
Tartalom