Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-135

l3o. országos ülés 1907 április 9-én, kedden. 119 mely tiltja, hogy ezen törvényjavaslat a ház asztalára kerüljön. És erre vonatkozólag az indokokat épen magának a közoktatásügyi bizottság javaslatának indokolásából veszem. Azt mondja a bizottsági jelentés (olvassa) : »A nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól, s a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól beterjesztett jelen törvényjavaslat nem képez organikus egész alkotást, hanem csak a legsürgősebb szükségeken kivan novelláris utón segíteni.* T. képviselőház! Szerény tudásommal, a legnagyobb jóhiszeműséggel tárgyaltam ezt az ügyet, mert felette fontosnak, felette életbevágónak tartom azt. Tessék elolvasni ezen törvényjavaslat intézkedéseit, tessék azokat jól az igazság serpenyőjébe helyezni és kérdem a t. ház összes tagjaitól, hogy egy olyan intézményt, a melyről maga gróf Apponyi Albert azt mondja, hogy korszakalkotó, szabad-e novelláris utón szabályozni, szabad-e ezt az ügyet így elintézni, nem mint organikus egészet, hanem mint az égető szükséglet által kitárt kényszerhelyzetet ? Fontoljuk meg jól, t. képviselőház, mert hiszen mi törvényhozók vagyunk, s felelősek vagyunk most és felelősek vagyunk a jövőben is, hogy teljesítsük alkotmánjnrnknak a törvények meghozatalára vonatkozó parancsait. (Ugy van ! a nemzetiségiek faijain.) Ne méltóztassék, igen t. képviselő urak és igen tisztelt képviselőház, ugy feltüntetni a dolgot, mintha én vagy társaim kizárólag hecczből foglalkoznánk ezzel az ügygyei, hanem méltóztassanak önök is belenézni az ügy igazi titkaiba. Kérdem : novelláris utón, esak momentán szükség felmerülte alkalmával, lehet-e egy ilyen hatalmas törvényalkotást megbolygatni ? Mit jelent ez az előtt, a ki foglalkozik a dologgal, a ki olvasott törvényeket, a ki figyelemmel kisérte a parlamenti életet igazi hazájában, hogy miképen tárgyalják ott a törvényeket ? A világ összes jogtudósainak egybehangzó véleménye szerint novelláris utón csak létező törvényt lehet magyarázni, annak jó, áldásos intézkedéseit kiterjeszteni, drákói szigorát enyhíteni, azonban alapelveit semmi körülmények közt sem szabad megtámadni. Vertán Endre előadó: Ezt hol tanulta? Pop Cs. István : Az én kötelességem, t. ház, megmutatni, hogy mennyiben vannak megtámadva a létező törvények alapjaikban, mert itt csak épen arra szorítkozunk, hogy egy akadályt ugrassunk át, hogy hevenyében, sebtiben megszavazzuk, törvényerőre emeljük ezt a javaslatot, a nélkül., hogy számot vetnénk azzal, hogy hány alaptörvény esik el, hány alaptörvény dől sírba ez által. T. ház ! Nagyon szeretünk az angol példákra hivatkozni, nagyon szeretjük alkotmányunkat az angolokéhoz hasonlítani. Nos, az angolok a törvényeket nem igy szokták csinálni. Az angoloknál egy törvényjavaslat annyi retortán megy keresztül, annyi esélytől függ, hogy igazán megérettnek keU lennie, hogy keresztülmenj en az angol parlament mindkét házán. Akármilyen igénytelen, akármilyen csekély érdekű törvényjavaslat Angolországban öt retortán megy keresztül: az első olvasás, azután a tulaj donképeni, a hol rendesen el szokott dőlni a sorsa, a második olvasás, az u. n. comitee előtti eljárás, az u. n. reportstadium és a végén a harmadik olvasás. Miért van ez, t. képviselőház ? Nem azért, mintha az angolok nagyon szeretnék a formaságokat, hanem azért, hogy megérjék az ügy, hogy megnyilvánuljon a közvélemény, hogy a közvélemény maga mondja meg, vájjon szükség van-e erre a törvényre vagy sem. Gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter ur ezeket a retortákat nem tartotta be. De nem tartotta be azt sem, a mit az 1848: XX. t.-czikk 3. §-a előirt, hogy t. i. az érdekelt hitfelekezeteket meghallgassa, pedig ő, a ki egész parlamenti életünket ismeri, tudja azt, hogy az 1868-iki törvények megalkotásakor a híres Tisza Kálmán volt ki kezdeményezte azt, hogy az érdekelt hitfelekezetek az őket érdeklő ügyekben meghallgattassanak. A törvényjavaslat keresztülment a közoktatásügyi bizottság retortáján, azután a pénzügyi bizottsághoz és végül a ház asztalára került. Bármilyen sebtiben és bármily hamar és készületlenül került ez ide, — a készliletlenséget a közvéleményre és nein a bizottság vagy a vallásos közoktatásügyi miniszter ur munkájára értem, és én minden érvet elfogadok, még azt is, a mely tulajdonképen nem mehet érvszámba — az az egy bizonyos, hogy ha a közvéleményre adunk valamit és ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy a közvélemény miképen nyilatkozik e kérdésben, akkor meggyőződhetett volna az egész t. képviselőház arról, hogy a törvényjavaslat az érdekelteknél, t. i, a nemzetiségeknél a legnagyobb visszatetszést és felháborodást szülte. Legalább is annyit megtehettek volna, hogy bennünket képviselőket ha nem egyébért, legalább tanácsadói minőségben meginvitáltak volna a bizottságba. Hiszen elvégre akármennyire hangoztatják önök, hogy nem törődünk népeinkkel, annak bajait mégis mi ismerjük legjobban, mert hiszen önök nem törődnek és nem is törődhetnek velük. Ha tehát a hitfelekezeteket meg nem hallgatták, legalább bennünket hallgattak volna meg. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain. Mozgás bal felöl.) Egy hang (a baloldalon): Hát nem hallgatjuk önöket eleget? Pop Cs. István: Feltettem magamban, t, ház, hogy egyáltalában egy szót sem mondok, a mely nem volna enyhe kiadása annak, a mit Magyarország legnagyobb fiai mondottak. Azt mondtam, t. ház, hogy ez a törvényjavaslat a legközelebbről érdekelteknél és különösen nálunk románoknál a legnagyobb felháborodást és visszatetszést szülte. Bátor vagyok a miniszter ur ő nagyméltóságának becses figyelmébe aján-