Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-134

13í. országos ülés 1907 április 8-án, hétfőn. 109 szemben nem derogál, szánalmas alakká törpül, midőn írástudóként szerepel. » Nincs különben a dolog az olvasással is. Mit olvasson a szegény ember ? Imádságosköny­vet? No az megy is valahogy, azt már jórészt könyv nélkül tudja, azért boldogul is vele, de már más ajjró betűjű olvasmány nehezen megy, ő csak a maga könyvéből tud; olyan, mint a hü házastárs vagy a svédgyufa. (Derültség a középen.) »De ha ráfanyalodik is az olvasásra, midőn már minden foglalatosságból kifogyott, jut-e kezébe oly olvasmány, melyet megért? Es pedig akkor is, ha állítólag magyarul van írva, mert valljuk meg, hogy u. n. népies nyomtatványaink ritkán találják el, mikor kell irni a nép számára, melyet sem idétlen gyer­meknek, sem a nyakatekert stílű modern iro­dalom színvonalán állónak nem kellene tekin­teni? Jobb szereti, ha más olvas fel előtte, ak­kor azután átengedi magát annak az andalító érzésnek, melyet rá tiszteletes uram gyönyörű szép szava gyakorol, midőn ájtatos lélekkel és méltóságának jóltevő tudatában ül a consis­toriális ember a padsorok elsejében. Nagyon kis százaléka az a falusi gyermekeknek, mely annak, mit az iskolában tanult, hasznát veszi, s épen azért azt a nagy erőfeszítést, melyet az analfabéták kipusztítására teszünk, indokoltnak nem tarthatom.« Egy hang (a középen): Ez reakcziós! Vajda Sándor: Reakcziós igen, de ugy van. Ezt tessék először közgazdaságilag meg­változtatni és akkor majd megváltozik közművelő­désileg is. (Olvassa) : »Városokban, de azokban, melyek nem óriási falvak, hanem igazán városok, teljesen helyén van az elemi oktatásnak minél tökéle­tesebb korba helyezése, de a falukban a nagy fáradtság és nagy költség jórészt kárba megy. Különösen nem tartom helyesnek, hogy köz­vetlenül az állam foglalkozzék annyira a nép­oktatás ügyével; ha van valami, a mi az ön­kormányzatnak alkalmas tárgya kellene hogy legyen, az épen az elemi oktatás.« Ezt aláhú­zom. »A népnek magának és a községeknek kellene, hogy a tárgynál első szavuk legyen. Ha érzik annak szükségét, hogy gyermekeik iskolába járjanak és ha nem nyúzzuk őket az adóval annyira, hogy gyermekeiket iskoláztatni képesek legyenek, meg lehetünk győződve fe­lőle, hogy fognak is gondoskodni; fognak annyi­val inkább, mert a czivilizáczió, a kultúra szelleme szinte hihetetlen, mennyire behatolt már a köznép rétegeibe is. Azon arányban, a melyben szükségét érzi és hasznát látja, önként fog a nép gondoskodni gyermekeinek kiképzé­séről.« Simkó József: Hol van ez a felolvasás a javaslattól ? Vajda Sándor (olvassa): »Nézzük a zsidó­kat, milyen gondot fordítanak ők régtől fogva spontán gyermekeik tanítására. Egészen szegény kiskorcsmáros zsidók házi tanítókat tartanak, ha nincs falusi iskola, melybe gyermekeiket járathatják, mert az ő életmódjuk mellett élet­kérdés, hogy írástudatlanok ne maradjanak. Haszontalanabb fogyasztója nincs az állami kenyérnek, mint a m. kir. tanfelügyelők. A jó b. Eötvös József, a nagy idealista, de a ki az önkormányzat iránt szinvakságban szenvedett, királyi tanácsosokká is tette őket, mintha sej­tette volna, hogy állásuk és működésük ered­ménye vajmi kevés tekintélyt fog szerezni szá­mukra. Kulturális szempontból, mert a kultú­rának alapvető feltétele a közvagyonosodás emelése, melyből önként fakad a közművelődés virágzása — ezt tessék figyelembe venni — én nem habozom kimondani, hogy egy jó állami apaállatot hasznosabb tényezőnek nézek egy m. kir. tanácsos tanfelügyelőnél.* Ezt nem a lelketlen hazaáruló mondja, hát nem Mocsáry Lajos, a ki a függetlenségi párt­tagja volt annak idején. Nem nemzetiségi szem­pontból mondja, hanem mint ember és jó hazafi konstatálja ezeket a tényeket. Ezeket különben csak azért tartottam szükségesnek felhozni, ne­hogy önök azt mondhassák, hogy csak mi, nem­zetiségi képviselők mondjuk ezeket és nehogy azt higyjék, hogy nincsenek nekünk klasszikus tanúink a magyarság soraiból, a kik teljesen arra az álláspontra helyezkedtek, melyről mi bíráljuk ezt a javaslatot. Am hogy ha magyar vidéken felnevelkedett gyermek is elfelejti azt az irást-olvasást, a mit az iskolában tanult, hogy ne felejtené el az a nemzetiségi vidéken lakó román gyermek azt a pár magyar szót, melyet, az iskolában megta­nult gagyogni. Ha tehát a t. vallás- és köz­oktatásügyi miniszter urnak nem az lett volna e törvényjavaslat beterjesztésével a czélja, hogy a figyelmet más dolgoktól, az általános szava­zati jogtól és a kiegyezési kérdésektől elvonja, (Zaj. Ellenmondások.) akkor biztosan olyan tör­vényjavaslat jött volna ide, a mi biztosítja ne­künk a kulturális előrehaladást, hogy ne le­gyen kitéve a mi népünk annak, hogy elfelejtse azt, a mit az iskolában tanult. (Zaj.) De, t. ház, még akkor is, ha az a gyermek perfekte megtanult magyarul és az ő érzései az elemi és ismétlőiskolában magyarokká lettek, mi következik azután, mikor kilép az életbe? A mióta megszületett, az ő egyházának ritusa szerint kell élnie, az ő egyházának nyelve és ritusa pedig román, s a többiektől annyira el­térő, hogy joggal nevezhető nemzeti rítusnak. Hiába tanulja tehát, hogy: » Huszár leszek, magyar huszár«, és hogy.: »Romlásnak jndult hajdan erős magyar, Nem látod Árpád vére miként fajul, Nem látod a boszus egeknek Ostorait nyomorult hazádon,« (Zaj.) .

Next

/
Oldalképek
Tartalom