Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-125

125. ORSZÁGOS ÜLÉS 1907 márczius 11-én, hétfőn, Justh Gyula, utóbb Rakovszky István elnöklete alatt. Tárgyai: A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. — Elnöki előterjesztések, ezek során Meskó László képviselői megbízólevelének, feliratoknak és kérvényeknek bemutatása. — A bűnvádi perrendtartás módosításáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. — Az állami elemi népiskolai tanítók illet­ményeinek szabályozásáról és az állami népiskolák helyi felügyeletéről szóló törvényjavaslat tárgya­lásának folytatása. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Apponyi Albert, gr. Andrássy Gyula, Jekelfalussy Lajos. (Az illés kezdődik cl. e. 10 óra 10 perezkor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Darányi Ferencz jegyző ur fogja vezetni, a javaslatok mellett felszólalókat Várady Károly, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Hammersberg László jegyző ur jegyzi. Mindenekelőtt hitelesíttetni fog a múlt ülés jegyzőkönyve. Kérem Várady Károly jegyző urat, szíveskedjék a múlt ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Várady Károly jegyző (olvassa az 1907. évi márczius hó 9-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök : Kérdem a t. házat, van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvre ? (Nincs !) Ha nincs, akkor a jegyzőkönyvet hitelesí­tettnek jelentem ki. Bemutatom a nyíregyházai választókerület­ben f. hó 8-án megválasztott Meskó László ország­gyűlési képviselőnek megbízólevelét. (Éljenzés.) Tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik az iga­zoló állandó bizottságnak. Bemutatom Sopron és Zemplén vármegyék közönségének feliratait a tanítói fizetések rendezése tárgyában. Javaslom, hogy ezen kérvények tétes­senek le a ház asztalára, s az állami és a nem állami tanítók viszonyairól szóló törvényjavaslatokkal együttesen nyerjenek elintézést. Méltóztatik ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Bemutatom Hajdú és Zemplén vármegyék közönségének feliratait a magyar nyelvű czégfel­iratok kötelező használata végett; Zemplén vármegye közönségének feliratát Árpád fejedelem szobrának felállítása iránt; Sopron város közönségének feliratát a Bába­szabályozás költségeitől való mentesítés tárgyában ; ifj. Habran Imre tiszaföldvári lakosnak Bozóky Árpád képviselő utján beadott kérvényét a szolnoki 68-ik gyalogezredben szolgált és öngyilkosságot el­követett öcscse ügyében uj vizsgálat elrendelése iránt. Javaslom, hogy mindezen kérvények tár­gyalás és jelentéstétel végett adassanak ki a kér­vényi bizottságnak. Méltóztatik ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896 : XXXIII, t.-cz. módosítása és kiegészítése tárgyában benyújtott törvényjavaslat harmadszori olvasása. Kérem Várady Károly jegyző urat, hogy a tör­vényjavaslatot felolvasni szíveskedjék. Várady Károly jegyző (olvassa a törvényjavas­latot). Elnök : Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a most felolvasott törvényjavaslatot harmadszori olvasásban elfogadni, igen vagy nem? (Igen !) Ha igen, akkor harmadszori olvasásban elfogadottnak jelentem M, és javaslom most már, hogy a törvény­javaslatot küldjük át a főrendiházhoz tárgyalás és szives hozzájárulás czéljából. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen !) Ha igen, akkor ily értelemben mondom ki a határozatot. Következik az állami elemi népiskolai tanítók illetményeinek szabályozásáról, és az állami nép­iskolák helyi felügyeletéről szóló törvényjavaslat (írom. 410, 132) tárgyalásának folytatása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom