Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-125

24Ö Ü5. országos ülés 1907 Ki következik? Hammersberg László jegyző: Vajda Sándor! Vajda Sándor: T. ház ! Szükségesnek tartom megindokolni, hogy miért szólalok fel nem csak én, hanem még utánam több és sok elvtársam a nemzetiségi pártból. Szükségesnek tartom ezt azért, mert több koalicziós képviselőtársam részéről az a kérdés intéztetett hozzám, hogy hát tulaj donképen mi az értelme annak, hogy mi tág alapra helyeztük a diskussziót. Hát, t. ház, mindenekelőtt kijelentem, hogy " a mi pártunk ugyan elsősorban és mindenekelőtt a nem magyar nemzetiségek pártjának és mint ilyen, ellenzéknek tekinti magát ebben a házban, de egyszersmind nem téveszti szem elől azt a magas érdeket és kötelességet sem, a melyet a kivételes helyzet ró reá, hogy t. i. mi vagyunk az egyedüli ellenzéki párt ebben a parlamentben. (Igaz ! Ugy van ! a nemzetiségiek 'padjain.) Ez a helyzet nagy kötelességeket ró reánk, mert feladatunkká teszi, hogy mi az országos ellenzéket képviseljük a házban. Hálátlan feladat ez nem csak azért, hogy sok inzultusnak voltunk kitéve a múltban, mert hát mi már ismerjük és megszoktuk ezeket az inzultusokat, rá sem hederítettünk eleinte sem, annál kevésbbé most, másfelől pedig önök közül azok, a kik inzultusokkal illettek, már kezdik megunni és fel is fognak hagyni velők ; erről meg vagyok győződve. Nem ez neheziti meg a mi helyzetünket. Az sem, t. ház, hogy kénytelenek vagyunk utonutfélen és minden alkalommal leszavaztatni magunkat, mert, a mennyire kis dicsőség egy olyan túlnyomó többségre nézve, hogy minket, kis pártot, leszavazzon, és a milyen könnyen esik a nagy többségnek ez a leszavazás, épen olyan könnyű szívvel veszszük fel ezt mi. De nehezünkre esik ez a nehéz szerep azért, mert mindez ideig nem sikerült önöket meggyőznünk a mi álláspontunk igazáról. Azonban ennek daczára nem hagyunk fel még a reménynyel, hogy szép lassacskán mégis meg fogjuk önökkel értetni álláspontunkat. A mi speczialiter a napirenden levő törvényjavaslatot illeti, ez alkalommal tízszeres kötelességünk, hogy felszólaljunk. Kötelességünk azért, mert ezáltal újból megmentjük a parlament reputáczióját, és ezáltal jobb hazafiaknak bizonyulunk, mint önök, a nagy többség ; mert ha mi nem szólalnánk fel, t. ház, akkor egy nagyon ferde helyzet állana elő a mi parlamentarizmusunkra nézve. Előállana t. i. az a helyzet, hogy a kormányabszolutizmus jutna itt kifejezésre, a helyett, hogy a népszuverenitás hangsulyoztatnék, mert akkor a kormány elmondhatná önmagáról, hogy »L'état c'est moi«, ha t. i. egy ilyen törvényjavaslat, a melynek fontosságát egyikünk sem tagadhatja, egyhangúlag, minden diskusszió nélkül elfogadtatnék. Es kérdem önöket, hogy ha az igen t. előadó ur tegnajj a 60-as évek nagy férfiairól ugy nyilatkozott, hogy azok epigonok voltak, akkor hogy fog majd a mai generáczióról nyilatmárczius li-én, hétfőit. kőzni az utókor ? Ezért mi nagy és szent kötelességet teljesítünk akkor, a midőn behatóan foglalkozunk ezen törvényjavaslattal; azt vita tárgyává teszszük és ellenzéki álláspontunkat itt kifejtjük. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain.) Mi látjuk és nagyon jól tudjuk, hogy ferde helyzetben vagyunk. Épen azért, nehogy a naivság látszatát keltsük, elismerem, hogy nagyon jól tudjuk mi is, hogy azon ellenzéki szerepünk által, a melyet ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával viszünk, nagy szolgálatot teszünk ugy a kormánynak, mint a többségnek. A kormány azért tűzte napirendre ezt a törvényjavaslatot, hogy elterelje a figyelmet sok minden ügyes-bajos dolgokról, a melyek most a közvéleményt állandóan foglalkoztatják. Nagyon természetes tehát, hogy ha mi e javaslatot vita tárgyává teszszük és ezzel szemben ellenzéki szerepre vállalkozunk, akkor megszerezzük a kormánynak azt a kényelmes helyzetet, hogy minket itt mindennap agyonüthet és ezáltal hazafias érdemeket szerezve eltereli a magyar közvélemény figyelmét a napirenden lévő sok bajtól. És daczára annak, hogy a különböző pártok és a politikai ellenfelek között, a mióta a világ áll, mindig a »do ut des« elve érvényesült és habár mi semmiféle ellenértéket nem kapunk, mégis megteszszük a kormánynak ezt a szolgálatot, (Mozgás a nemzetiségiek padjain.) nem azért, mert jó fiuk vagyunk, hanem azért, mert jó fiai vagyunk hazánknak és nemzeteinknek, (ügy van ! a nemzetiségiek padjain.) És minthogy mi nemzeteinknek és az országnak érdekeit magasabbra taksáljuk és inkább szivünkön hordjuk, mint a látszatot, azért még egy koalicziós-kormánynak is megteszszük azt a szolgálatot, hogy ellenzékieskedünk és alkalmat adunk neki arra, hogy a mi bőrünkre hazafias érdemeket szerezzen. (Mozgás a baloldalon.) Még egy okunk van erre, a melyet itt ki kell fejtenem és ez az, hogy minket is ambiczió, még pedig nagy ambiczió vezet; hogy minket is az a tudat lelkesít, hogy majd a távol jövőben az a nemzetiségi párt, a mely annak idején el fogja foglalni ezeket a padokat, a hol mi most oly kevesen vagyunk, minket, mint a nagy generácziót fog említeni, mert mi igenis tudatában vagyunk annak, hogy mi nem vagyunk egy nagy generácziónak epigonjai, mint a minő a mai Kossuth-párt, hanem ősei vagyunk és nagy ősei akarunk lenni ezen parlamentben a jövendő nemzetiségi pártnak. Azt hiszem tehát, hogy nem korholást, nem kicsinylést, nem becsmérlést érdemlünk az önök részéről, hanem megérdemeljük azt, hogy elismerjék rólunk, hogy mi az ország és a parlamentarizmus reputáczióját óvjuk meg akkor, a mikor itt ellenzéki szerepre vállalkozunk. Ezeket meg kellett magyaráznom, nehogy — a mint már mondám — a naivság látszatát keltsük. Áttérve felszólalásom tulaj donképeni anyagára, kijelentem, hogy igen behatóan szándékozom foglalkozni ezen törvényjavaslattal már csak azért is, mivel a Miháli-féle indítvány tág teret nyitott a diskussziónak.