Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-125

250 1^5. országos ülés 1907 márczius 11-én, hétfőn. alább is, tekintet nélkül az iskolára, 600 koronában kellene megállapítani. S a miképen ez a magasabb iskolákban is megvan, rendes szervezett állásnak kell lenni, melyre az igazgató nem megbízást, hanem kinevezést nyerne. Nagyon természetes, hogy ez esetben az igazgatói pótlék minden tekintetben fizetés jellegével birna, s a végellátásnál is figyelembe vétetnék.* Ez tényleg nagyon helyes. Ezért én teljesen identifikálom magam a tanítóság felfogásával a 8. §-ra vonatkozólag. A 9. §-ra a következőket mondja a tanítóság (olvassa) : »Ez a §. a czimzetes igazgatókról rendelkezik, s mindjárt szembeötlő hibája, hogy a czimzetes igazgató 200 korona pótléka fizetés természetével bir, tehát a nyugdíjba is számit, de az igazgatói tiszteletdíj csak működési pótlék természetével bir.« Nagyon ferde viszony áll itt tényleg elő, s nagyon indokolt a tanítóság felfogása, a mely a 9.. §-ra vonatkozó megjegyzésében nyilvánul. Hodzsa Milán: Halljuk a tanítókat! Vajda Sándor : Ennek a §-nak, mondják, szembeötlő hibája, hogy a czimzetes igazgató 200 korona pótléka fizetés természetével bir, tehát a nyugdíjba is számit, de az igazgatói tiszteletdíj a 8. §. szerint csak működési pótlék természetével bir. Méltóztassék tehát megfigyelni, micsoda perverz viszony áll be. (Olvassa) : »Ez a fizetés természetével bíró pótlék megszűnik, ha a czimzetes igazgatóból valóságos igazgató lesz. Tegyük fel, hogy az ilyen tanitó a valóságos igazgatóságot egy öt tanitós iskolánál kapja, a hol a 8. §. szerint az igazgatói pótlék 200 korona. Ezzel tehát az történt, hogy azt a fizetés természetével biró 200 koronát, a melyért külön dolgozni nem kellett, elveszti, s helyette egy felette terhes és felelősséggel járó megbízatást kapott 200 korona működési pótlékért, a mely a nyugdíjazásnál figyelembe nem vehető. íme, előlépés helyett kárt szenved. S minthogy ez a szakasz alkalmas arra is, hogy érdem jutalmazása czimén politikai szolgálatok honoráltassanak, a tanítóság szivesebben veszi, ha ebből a pénzből a valóságos igazgatók számát szaporítják és ezek fizetését rendezik a 8. §-hoz fűzött megjegyzéseink szerint méltányosabbak. A tanítóság tehát a milyen erővel, épen olyan korrektül és érthetően adja elő felfogását erre a 9. §-ra nézve és tényleg, a ki ezt kissé figyelemmel olvassa, meg fog győződni róla, hogy tényleg nagyon ferde helyzet az, ha a helyett, hogy nyerne azzal, ha előléptetik tényleges igazgatóvá, vesztésre van kárhoztatva. Jó volna tehát, ha a t. miniszter ur ezen szakasz megváltoztatását kezdeményezné vagy visszavonná az egész törvényjavaslatot, mert a mint ebből is méltóztatik látni, vagy a mint még inkább meg fogom győzni a t. képviselőházat, ez az egész törvényj avaslat logikai lánczolata e hibáknak, a melynek folytán kár állhat be épen azokra nézve, a kiknek kedvéért ezt a törvényjavaslatot életbeléptéim akarják, t. i. az állami tanítókra nézve, Nagyon becsülöm az állami tanítókat, a mikor ők maguk is belátják és van bátorságuk ki is jelenteni, hogy ez alkalmas arra, hogy az érdem jutalmazása czimén politika szolgálatok jutalmazására használtassék fel és hogy a tanítóság szívesen veszi, ha inkább a valóságos igazgatók száma emeltetik fel, mert már a tanitók is megsokalták, hogy mindig csak politikai szolgálatokra alkalmazza a kormány, az alatt a czim alatt, hogy az állami tanítónak kötelessége a magvarositás terén a legmesszebb menő működést kifejteni, ebbeli hazafias kötelessége alatt nemcsak azt érti, hogy magyarnyelvre oktassa az a tanitó az odavaló gyermekeket, hanem hazafias kötelességnek tartják azt is, hogy minden kormány előtt meghunyászkodjanak, az a tanitó minden miniszternek beadja a derekát és kortesszolgálatokra vállalkozzék. Nagyon szép a tanítóságtól, hogy ezt eltűrni nem akarja, annál is inkább, mert ha látja egy részről, hogy ebből milyen ferde viszonyok keletkeztek a múltban, és keletkezhetnek a jövőben, másrészt el kell készülve lennie arra, hogy ezek a tarthatatlan viszonyok még nagyobb mérveket ölthetnek, a tanítóságot még jobban kihasználhatják az egyes kormányok kortesszolgálatokra, meg lévén a hatalmuk arra, hogyha mint korteseszközök jól beválnak, felemeljék a fizetésüket, áthelyezés, előléptetés utján előnyökhöz juttassák, ellenben azt a tanítót, a ki független, önálló gondolkozású ember, a ki szabadon megmondja a véleményét, terrorizálják és hátrányban részesitik. T. ház ! Tisztelt elnök ur ! Miután 12 óra elmúlt, egy kis rövid szünetet kérek. Elnök : Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Méltóztassék folytatni. Vajda Sándor : T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) A tanítóság memoradurnának 10. §-ában a következőket mondja (olvassa): Sok méltánytalanság történik azokkal, a kiket ez a szakasz mellőzni akar, mert nagyon sok tanitó és tanítónő van olyan, a ki szerény kis jövedelméből már zsenge ifjúságában öreg szülőit, kiskorú testvéreit tartj a, sőt a_z utóbbiak iskoláztatásáról is gondoskodnia kell. És akárhány családos tanitó van, a ki épen azért van jobb helyzetben, mert jól házasodott. S mig amazok nem kapnak működési pótlékot, ezeknek ez is kijár. A kötelesség egyenlő és a felsőbbség, a magánviszonyait senkinek sem ismerheti, épen azért az ilyen megkülönböztetésekkel igazságot sohasem gyakorolhat.« A tanítóságnak ebben a pontban is teljesen igaza van. Én is akarnám protezsálni a sok gyermekkel biró tanítóságot, sőt nem volnék idegen attól az eszmétől sem, a mint hogy Francziaországban már megkezdték, hogy nálunk is alkottassák egy oly törvény, a mely nemcsak az állami tisztviselőknek, de általában a sok gyermekű családapáknak is megkönnyítse a