Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-125

248 125. országos ülés 1907 milyenek a viszonyok ebben, vagy abban a községben, bármennyire ismeri is az országot, s ép ezért történt, hogy az egész törvényjavaslat nem egyéb, mint egy kodifikátori egyveleg. Tényleg elbámul az ember, hogyan lehetett ily törvényjavaslattal a parlament elé jönni. De tovább megyek. A tanítók memoranduma a 4. §-ra a következő megjegyzést teszi (olvassa) : »Ez a szakasz az igazi tanítói sérelmek főfészke. Mert hazánkban az iskolákat ott államosították, a hol az iskolafentartó szegénysége azt megkövetelte. Az ilyen államosításnál megtörtént, hogy olyan tanítót is át kellett venni, a kinek ugy a képesítése, mint a képessége körül hiba volt. S az államosítást a régi fentartó nagyon sok esetben azért fogadta el, mert az iskolát fejleszteni is kellett, s erre neki nem volt módja. Ez esetben az állam uj tanítói állásokat szervezett, s ezekre a leggyakrabban pályázatot hirdettek. A kik pályáztak, azok közül a legérdemesebb, legalább ezt kell hirdetnie a minisztériumnak — nagyon helyes megjegyzés a tanítók részéről — jelölteket nevezték ki. És igazán sajnálatos és méltánytalan lenne most ezeknek a fizetését csak az állami szolgálat alapján szabni meg. s nem venni figyelembe az előző községi vagy felekezeti szolgálatot. Az indokolás emlegetheti, hogy az iskolával átvett tanítóknak ezt a jogot szerzett jog biztosítja, mi ezt igaznak el nem ismerjük. Mert ha azt a szerzett jogot most elismernők, akkor azt is hinnünk kell, hogy ezek az emberek ezt tudták. Pedig ezek ezt nem is sejthették. Legszembetűnőbb eredménye ennek az, hogy azok a tanítók magasabb fizetéshez jutnak, a kik most jöttek át az államhoz, s ezek az állami tanítók tehát régi társaikkal szemben ezt a jogot elvesztették, s ujat helyébe nem nyernek. Néhány példa ezt jobban megvilágíthatja. »H. községben a római kath. iskolánál két egyenlő korú tanító volt. Mondjuk, húsz évet szolgált mind a kettő. Ezek közül az egyiket kinevezte a miniszter S. község állami iskolájához. Egy év múlva a h-i iskolát államosították, az iskolával átvették a tanítót is. Ennek a tanítónak a törvény szerint most 1400 K fizetése lesz, inig annak, a kit — mint derekabb embert — a miniszter s-i állami tanitóvá nevezett ki, 1000 K fizetése marad, mert szerzett jogra nem hivatkozhat. Hogy az ott maradt társa is pályázott és kérelmét figyelemre nem méltatták, most jutalmazásra méltó érdeme.« Ez eklatánsán bizonyítja, hogy atanitók álláspontjának teljesen igaza van erre paragrafusra vonatkozólag. De tovább megyek. (Olvassa) : »K. város iskoláját államosították, az államosítás előtt választott a régi iskolafentartó egynéhány tanítót, s az állam ezeket is átvette. Ezek az előző iskolánál, még pedig állami iskolánál, már tíz évet szolgáltak, s ebből csak néhány hónap esik K. városra«. Ezek tehát állami tanítók, de a törvény ezeknek a tanítóknak a kezdőfizetést adja, mert előző szolgálatukat nem ugyanazon a helyen végezték. márczius 11-én, hétfőn. A harmadik példa a következő : U. helységben igazgató-tanító volt K. D. Szép és előkelő áUása volt, de hogy gyermekeit könnyebben neveltethesse, folyamodott, s kiváló érdemei alapján ki is nevezték S. város állami iskolájához, összes szolgálata 29 év, s ebből csak négy évet töltött az állam szolgálatában, s a fizetés a javaslat szerint 1000 korona. De TJ.-ban ha maradt volna, ma 1400 koronát kapna, két év múlva már 1600 koronára emelkedne a fizetése. Az egyik kollégája azonban, a ki S. városban kezdte a szolgálatot, s most tíz éves tanitó, 1600 koronát kap. Ezeken a nagy sérelmeken csak ugy lehet segíteni, ha a törvény kimondja, hogy minden tanitó abba a fizetési fokozatba lép, mely őt 1893 október 1-től bármily jellegű iskolánál eltöltött szolgálata után megilleti. És ezt annyival inkább indokolt kimondani, hogy ilyen korlátozást ez a javaslat csak az állami tanítókra állapit meg. A másik javaslat 44. §-a szerint pl. ha a magániskolák tanítóját a községi felekezeti iskolához választják meg, előző szolgálatát 1893 okt. l-ig visszamenőleg a fizetés fokozatába beszámítják. így tehát méltánytalanság csak az állami tanítót éri.« T. ház ! Azt hiszem, hogy a mikor én ezeket konstatáltam itt, mindenki elismeri, hogy nem nemzetiségi, nem osztályszempontok vezettek, hanem tisztán a tanítóság jogos és méltányos érdeke. Valóban azok, a miket felhoztam, igen hátrányos viszonyokra engednek következtetést vonni. Méltóztassanak csak a törvényjavaslatnak 4. §-át tanulmányozni. Annak idején — bár reá mutattak ezekre a bajokra — önök átengedték csúszni ezt a paragrafust. Ma még nem késő a megbánás és a jobb belátás. Elnök : Nagyon kérem a t. képviselő urat, méltóztassék hangosabban beszélni, mert a gyorsírók sem hallanak semmit a beszédből. (Igaz I Ugy van ! a baloldalon.) Nem engedhetem meg, hogy a képviselő ur oly halkan beszéljen itt a házban, hogy ne lehessen figyelemmel kisérni és meghallani azokat, a miket mond. (Helyeslés. Halljuk ! Halljuk !) Vajda Sándor: Én, t. ház, nagyon is meg fogom erőltetni tüdőmet és mellemet, de viszont kérem a t. házat, szíveskedjék nem zsibongani annyira. (Derültség.) Elnök : Bocsánatot kérek, ez a szemrehányás nekem van szánva. Én, valahányszor zsibongás van, mindig figyelmeztetem a képviselő urakat, hogy csendben legyenek. (Igaz ! Ugy van !) Most olyan csend volt, hogy a légy zúgását is meg lehetett volna hallani (Derültség.) és a képviselő ur beszédéből még sem hallottam egy szót sem. (Felkiáltások : Jöjjön előbbre !) Vajda Sándor : T. ház ! A 6. §-ra vonatkozólag a tanítók memoranduma a következő reflexiót teszi (olvassa): »Az 1868 : XXXVIII. t.-cz. a természetben adott lakás mellett egy negyedhold kertet mindenütt felemlíti, s a nem állami tanítóknak ezt ez a javaslat is megadja, tehát nem lenne méltányos ettől az áUami tanítót megfosztani. Sőt a gazdasági