Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-125

125. országos ülés 1907 márczius íí-én, hétfőn. 247 nagy nemzeti hagyományokat, haneni az egyes külön osztályok és külön provincziák tfadiczióit is, azok eszményeit is ápolják. Nálunk is szükséges ez, nálunk is erre kell törekedni, és épen azért minden nemzetiségnek meg kellene hagyni, hogy legyen elemi népiskolája és az állami népiskolákban is, a melyek nemzetiségi területeken vannak, nemzetiségi nyelven tanítsanak. Meg kellene hagyni a tradicziók ápolására a lehetőséget, esak igy virágozhatik fel az ország. És a mi a népnevelést, különösen a nőnevelést kiválóan érinti, nagyon nagy gondot kellene forditani arra, hogy a leánynövendékeket kioktassák a háztartás összes ágaiban és kioktassák mindazokban a tárgyakban, a melyek a speczifikus női hivatásra tartoznak. Csak ha a népiskolákban fogják megvetni az alapját minisztereink és közoktatási kormányaink ennek a fejlődésnek, esak akkor válik majd lehetségessé, hogy a feminizmus kérdése a helyett, hogy akuttá lesz, vészit majd érdekességéből. De mindaddig, a mig a jelenlegi állapot fenforog, igenis szükségesnek tartom, hogy a magasabb női oktatás követelményeinek eleget tegyünk az egyetemen és azt is megkivánnám, bár meglehet nem tartozik szorosan a tárgyhoz, hogy mi is bírjunk külön női egyetemmel, a milyen Tokióban van a nők számára. Nem akarok — mert félek, hogy kollizióba kerülök a napirenddel, — nem akarok kiterjeszkedni erre a nagyfontosságú és nagyon érdekes témára, bár nagyon szerettem volna a mai vita keretén belül egy kis polémiába bocsátkozni Kmety t. képviselőtársammal. De minthogy csak az állami elemi néiaiskolákra kell szorítkoznom, eltérek e szándékomtól, és áttérek az állami tanítók speczifikus felfogására ezzel a törvényjavaslattal szemben. Az állami tanítók ugyanis elsősorban érdekeltek, az ő jövőjükről és az ő sorsukról van szó e törvényjavaslatban. Épen azért az állami tanítók, ugy látszik, jól megfontolták és megvitatták a dolgot és memorandumot intéztek a képviselőházhoz, s az egyes képviselőkhöz. Szükségesnek tartom, hogy foglalkozzam ezzel az emlékirattal, mert ebben kitűnően van kifejtve a tanítók felfogása, a tanítói kar álláspontja a jelenleg napirenden levő törvényjavaslattal szemben. És ne tessék ugy felfogni a dolgot, hogy ezzel a vitát húzni akarom ; de, t. ház, minthogy a kormánypártból nem került ki egyetlen egy szónok és nem valószínű, hogy a kormánypárti képviselők az ő felfogásukat itt ki fogják fejteni, mint ellenzéki képviselőnek kötelességem, hogy magamévá tegyem az állami elemi néptanítók emlékiratát, és hogy ezt itt önökkel teljes terjedelmében megismertessem. T. ház ! Ez a memorandum nagyon érdekes megjegyzéseket tesz a javaslatra, és én az önök engedelmével bátor leszek ezeket felolvasni, s kommentárral ellátni az én specziális felfogásomhoz képest. A 2. §-ra ez az emlékirat a következő megjegyzéseket teszi (olvassa) : »A hármas kategória az iskolai közigazgatás legkellemetlenebb ága lesz, mert lakbérosztályozásunk egy elavult osztrák katonái beosztás szerint készült s a mai viszonyok szerint nagyon sok drágasággal küzködő helység maradt ki belőle, s elég olyan helység van benne, a melyikben könnyebb a megélhetés, s ha ezt nem tekintjük, akkor is felette meggondolandó, hogy olyan testület tagjait, a kiket a minisztérium tetszése szerint helyezhet akárhová, helyes-e fizetés tekintetében ugy csoportosítani, hogy abból, egyikre anyagi károsodás háromoljon, s a másik ugyanakkor anyagi előnyöket nyerjen 1 E helyett tehát csak egységes fizetés adható meg s ez, ha 1000 koronával kezdődik, akkor is elfogadható. Valamint az előlépés fokozatai is elfogadhatók. De a fizetési kategóriák helyett a drágább megélhetési viszonyok között lévő helységekben a tanítóknak helyi pótlékot kell adni. A helyi pótlékok háromfélék lehetnek«. Elnök (csenget) : Csendet kérek ! A képviselő urat pedig kérem, hogy kissé hangosabban beszéljen, mert nem hallom a szavát. Vajda Sándor: A tanítók memorandumát olvasom. Elnök : Kérem hangosabban, mert nem hallom. Legalább az elnök hallja a beszédet. Vajda Sándor (olvassa) : »01y helyen pl, a hol csak nyáron van drágaság, 200 korona, azokban a helységekben és az ezekhez hasonló viszonyok között élőkben, melyek e törvényjavaslat szerint a második csojwrtba tartoznak, 400 korona, s Budapesten, Budapest közvetlen környékén és Fiúméban 600 korona legyen a helyi pótlék. A miniszter ur nagy költségvetési beszédében is azt Ígérte, de az első szakasznak megfelclőleg is az a méltányos, hogy ha a tanítói fizetés a fizetésjellegű pótlékokkal együtt eléri az X. dijosztálynak megfelő fizetését, ennek az osztálynak megfelelő lakásbért adjanak.« Nálunk is lehetséges volna az, a mi pl. Francziaországban, hogy minden öt évben előléptessék a tanítót magasabb rangsorozatba. Ez volna a helyes azért, mert ez által alkalom adatnék a szabad konkurrencziára és a tanítók igyekeznének, hogy mentől jobban lássák el kötelességeiket, mert annál inkább remélhetnék, hogy az előléptetésük alkalmával jobb helyzetbe fognak kerülni. Ma a tanitó a történetesen kormányon lévő közoktatásügyi minisztertől függ, a ki őt áthelyezheti, a mit majd meglátunk a többi szakaszok tárgyalása során, a hol a fegyelmi vétségekről van szó. Tehát teljesen ki van szolgáltatva az önkénynek, és az a helyzet is előállhat, hogy a tanitó a helyett. hogy előlépve jobb állásba jusson és a fizetése javuljon, nemcsak rosszabb helyre fog kerülni, hanem még fizetésén is csorba ejtetik. Mindezen könnyen lehetne segíteni, hogyha ez a törvényjavaslat más alapra lenne fektetve, elejétől fogva, t. i. az előléptetési alapra, a helyett, hogy fizetési kategóriák állíttatnak fel. Ezek a fizetési kategóriák nagyon önkényesek, mert a ki ezt a törvényjavaslatot kodifikálta, nem tudhatta,