Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.
Ülésnapok - 1906-125
242 125. országos ülés 1907 márczius 11-én, hétfőn. tehát őket anyagilag is támogatni nemes munkájukban. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Vajda Sándor: Ha vizsgáljuk a statisztikai adatokat, látjuk, hogy ebben az országban 614.000 olyan tanköteles van, a ki egyáltalában nem jár iskolába. (Mozgás.) Ezek nagyon sajnálatos és szomorú adatok. És az egész országban, bár 12.686 község van, még sincs csak 4221 állami és 13.269 felekezeti iskola. Minden különösebb bonczolgatás és a statisztikai adatok mélyrehatóbb tekintetbe vétele nélkül is megállapíthatjuk tehát, hogy a mi kulturális közviszonyaink igen lazák, rendkívül elhanyagolt állapotban vannak. (Mozgás.) Ha továbbá tekintetbe veszszük azt, hogy a legtöbb helyen olyanok a közviszonyok, hogy egyegy iskolára 138—140 iskolaköteles esik, minden tanitóra pedig 80—90 tanuló, akkor azt hiszem, a túlzás látszata nélkül konstatálhatom, hogy ilyen viszonyok között, a mig ezek a sajnálatos tények íennállanak, lehetetlenség elérnünk, hogy közművelődési viszonyaink javuljanak. E szempontból tekintve a dolgot, nagyon ajánlom a t. közoktatásügyi miniszter ur figyelmébe, 1 ' méltóztassék oda hatni, hogy a felekezeti iskolákat és a felekezeti tanitókat is annak idején ugyanabban a segélyben részesitse, mint az állami tanitókat, hisz lehetetlen, hogy csak ezeknek a tanitóknak a segélyezése által emelkedjék az általános művelődés. Hogy milyenek a viszonyok az országban, "arra nézve klasszikus adatokat találtam Halász Ferencz könyvében, a kit pedig velem együtt mindnyájan elismernek szaktekintélynek. Nem beszélek a nem magyar községekről, hanem idézem a könyvnek tisztán magyar vidékekre és magyar községekre vonatkozó adatait, a melyek természetesen nagyon is összefüggésben vannak a törvényjavaslattal, a mely az állami népoktatásról szól. Halász Ferencz könyvéből idézem a következőket. Azt mondja többek közt, hogy Kolozsvárott 619 tanköteles nélkülözi a rendszeres oktatást. Az iskolák nagy része túlzsúfolt, és vannak tanerők, a kiknek 80—100 létszámú osztályban kell tanitaniok. Marosvásárhelyt, a mely szintén tiszta magyar város, 583 mindennapi tanköteles egyáltalán nem iskolázta tik. Mindkét város anyagi ereje már a mostam intézmények ellátása által a legszélesebb határig igénybe van véve. A nem iskolázok számára állami népiskolák felállitása iránt a tárgyalások megindittattak. Nagybányán nem iskolázott 766, Szentesen 804, Kecskeméten a belterületen 566, a hol nem lehet szó tanyai viszonyokról, a külterületen 2079, Nagykikindán 300, Makón 767 tanköteles nélkülözi a törvényes oktatást; Aradon a múlt tanévben 892, Békés-Gyulán 586, Szabadkán 5730, Újvidéken 1165, Tiaján 1043 mindennapi tanköteles egyáltalán nem járt iskolába. Ezek közül Nagybányán, Kecskeméten és Makón már megindittattak az államosítás iránt való tárgyalások. Nagyon égető a baj Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a hol Abádszalókon 175, Dévaványán 380, Fegyverneken 293, Jászapátiban 162, Jászárokszálláson 479, Jászberényben 799, Jászfényszaruban 68, Jászkiséren 85, Jászladányban 132, Kenderesen 298, Kisújszálláson 199, Kunszentmártonban 343, Mezőtúron 555, Tiszaföldváron 420, Törökszentmiklóson 687 és Turkevén 411 mindennapi magyar tanköteles nem járt a múlt tanévben iskolába. Aláhúzom, hogy »magyar«, mert mindjárt folytatja Halász Ferencz, és konstatálja, hogy fokozza a bajt, hogy tisztán a magyar törvényhatóságokban van ily nagyszámú iskolakerülő. Az ő felfogása szerint ez fokozza a bajt és ez rövidlátást bizonyít Halász Ferencz részéről is, mert bizonyára ferde felfogás az, hogy ez fokozná a bajt mintha bizony a nemzetiségi vidékek elhanyagolása nem fokozná ép ugy a bajt, mintha ez nem volna ép oly nagy baj az országos érdek szempontjából. (Zaj.) így aztán megmagyarázható az olyan megdöbbentő állapot, a melyre az elébb ráutaltam, és a mely szerint az állam az elemi iskoláztatás tekintetében harmadik helyen van, mert a németek és tótok megelőzik. Ezt az állapotot elszomorítónak tartj a Halász Ferencz, de hogy a mi népünk hátramarad a kultúrában és a mi népünk iránt az állam nem érdeklődik, arról nem tesz említést. Hogy miért ilyenek a viszonyok, megmagyarázza nekünk ugyancsak Halász Ferencz, és itt, mivel azt mondtam, hogy az állampolgárok összességének szempontjából akarom tárgyalni a napirenden lévő javaslatot, most az osztályok érdekére fogok kitérni. Könnyű és kellemes dolog annak, a kinek nagy vagyona van, gyermekét iskoláztatni, mert ha ennek a gyermeknek a jó Isten nem adott elég tehetséget, helyettesíti ezt az apja pénze és protekeziója. De hogyan lehetséges azt várni, hogy bármennyire javítjuk is az állami tanítók fizetését, nálunk javulni fognak e tekintetben a viszonyok, a mig csinálunk törvényeket és kötelezzük a szülőket, hog}^ gyermekeiket iskolába járassák, különben megbüntetjük a népet, de nem hozunk egyszersmind oly parallel törvényes intézkedéseket, hogy ingyenes legyen a népoktatás. (Igaz! Ugy van! a középen.) Abszurd és lehetetlen állapot, valakit valamire kényszeríteni, a mit a legnagyobb jóakarat mellett sem képes teljesíteni. (Igaz! Ugy van! a középen.) Hogy lehet követelni attól a szegény paraszttól vagy munkásembertől, a ki napszámból keresi össze filléreit, a melyekből kenyérre sem jut neki, nemhogy húsra jutna a gyermek részére, hogy annak a 20 kilogrammos gyermeknek vegyen 5 kilogramm könyvet és nem tudom, hány kilogramm taneszközt és küldje iskolába. Gondoskodni kellene inkább arról, hogy az iskola ingyen szolgáltassa ne csak a tanerőt, a tanítót, mert azáltal, hogy annak jobb fizetést adunk, csak fél munkát végzünk, hanem tanszert is ingyen adjon a gyermeknek, mert ha az állam megköveteli a szegény embertől, hogy gyermekét
