Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-125

125. országos ülés 1907 márczius 11-én, hétfőn. 241 Elnök: Bocsánatot kérek, de ugy látszik, a képviselő ur abban a nézetben van, hogy miután Mibáli Tivadar képviselő ur megemliti határozati javaslatában a nem állami iskolák tanítóinak fizetésrendezését is, most már ezen az alapon neki joga van a napirendre kitűzött tárgytól eltérni. Eleve is figyelmeztetem azonban, bogy ebbez joga nincsen és ba el fog térni a napirendre kitűzött tárgytól, akkor kellő figyelmeztetés után, meg fogom tőle a szót vonni. (Helyeslés balfelöl.) Vajda Sándor: Távol áll tőlem, bogy egy oly törvényjavaslatról beszéljek, a mely nincsen a napirenden. A Mibáli-féle határozati javaslat azonban szorosan a napirendre kitűzött tárgyhoz tartozik annál is inkább, mivel nagyon sok vonatkozása van a jelenleg napirenden lévő törvényjavaslathoz, a mely a^ nemzetiségeket és a hitfelekezeteket is érinti. Én tehát csak annyiban akarok a mai napirend során ezekre a kérdésekre is kiterjeszkedni, — hisz lesz majd időm és alkalmam, midőn a másik törvényjavaslat fog napirendre kerülni, nézeteimet bőségesen kifejteni — a mennyiben összefüggésben van ezzel. Azt tartom, hogy jobb, ha kibeszélem magamat a mai általános vita keretén belül, mintsem hogy azután kénytelen legyek élni azzal a jogommal, hogy az egyes szakaszoknál fejtsem ki egészen terjedelmesen nézeteimet. Felfogásom szerint nem szabad a napirenden lévő törvényjavaslatot szűk látkörrel mérlegelni. Ezt a törvényjavaslatot vita tárgyává kell tenni és meg kell azt Ítélni általános nagy állami szempontokból, mert a mikor az állami tanítók javadalmazásáról és viszonyaiknak rendezéséről van szó, országos érdek van napirenden és a nemzet összessége van érdekelve. Mi képezi a nemzet összességét, mi képezi az országot? Képezik mindenek előtt a különböző bitfelekezetek tagjai, a különböző osztályok és a különböző nemzetiségek. Ki kell tehát mindenesetre terjeszkednünk azoknak a specziális érdekeire is, a kiket ez a törvényjavaslat legközvetlenebbül érint, máskülönben fél munkát végeznénk, máskülönben nem adnánk meg annak azt a fontosságot, a melyet én megadok neki azért, mert ezeket az érdekeket védeni kell. Arról a korról, a melyben az 1868 : XXXVIII. t.-cz. megalkottatott, azt mondja a t. referens ur, hogy a teljes optimizmus korszaka volt ez ; hitték és remélték, hogy a magyar társadalmi és községi élet a maga erejéből is megépítheti a kultúra alapját képező népoktatási intézményeket és a törvény, a mely akkor meghozatott, mintegy varázsvessző gyanánt szolgált volna, a mely fel fogja kelteni és fokozni fogja a szunnyadozó erőket. Mikor ezeket a szavakat olvastam, ugy éreztem, hogy arra a nagy generáczióra nézve ez bizonyos lekicsinylést foglal magában. Meg kell jegyeznem, hogy a referens ur konstatálta, hogy Tisza Kálmán is elkerülhetetlennek tartotta a hitfelekezeti iskolák állami segélyezését és hogy egyetlen egy hang emelkedett csupán az állami iskolák mellett. A referens ur tehát Tisza Kálmánt I is beleszámítja azon nagyobb optimisták közé. Én azt hiszem, nem ezek az optimisták az okai annak, hogy a viszonyok máskép fejlődtek. Semmi sem jellemzi jobban ezt a korszakot, — mondja a referens — mint az 1868 : XLIV. t.-cz., vagyis a nemzetiségi, és az 1868 : XXXVIII. t. népoktatási törvény alkotása. De talán nincs is két törvény, a mely kevésbbé vezetett volna ahhoz a czélhoz, a melyet alkotói elérni akartak, az osztatlan, érzésben, gondolkozásban egységes magyar nemzetnek a teljes kifejlődéséhez. Hát, t. ház és t. előadó ur, ha ezek az emberek ily eszmék által vezéreltették magukat, akkor nem voltak naivak. Nagy férfiak és lángelmék voltak ők, és ha nem sikerült elérniök, hogy az ország összes népei, faji és felekezeti különbségre való tekintet nélkül, egy gondolatban és egy érzésben egyesüljenek, ennek nem azok a férfiak az okai, hanem utódaik, a kik sohasem merték megkísérlem a nemzetiségi törvénynek végrehajtását. En az előadó ur felfogásával szemben nagyon is kívánatosnak tartom a felekezeti iskolák fentartását és segélyezését. Készül erre nézve egy törvényjavaslat, láttam is, de nem tárgyalom, nem létezőnek tekintem, miután napirendre nincs kitűzve. AUitom és vallom, hogy a helyett, bogy a t. közoktatásügyi kormány forszírozza az állami iskolákat, üdvösebben cselekednék, ha államsegélyben részesítené a felekezeti iskolákat, hogy képessé legyenek hivatásuknak megfelelni. Sokkal könynyebb a meglévő alapokra építeni, mintsem uj alapokat teremteni, mert ezek mindig annak teszik ki a kísérletezőt, hogy a kitűzött czél helyett balsikert fog elérni. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! a középen.) Ha tekintetbe veszszük, bogy az egész országban körülbelül 17.000 népiskola van és ezek között — hogy egy maximális számot mondjak — olyan 3500 állami iskola szerepel, a mely Magyarország területén fekszik, a többi pedig felekezeti iskola, akkor látjuk csak, mily kevés tanitó helyzete fog javulni. Halász Ferencz ur adatai szerint felekezeti népiskola összesen 13.269, állami iskola pedig 4221 van. (Zaj.) Kérdem most már, hogy jogos és méltányos-e az, hogy az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur csakis az állami tanítók helyzetén javít ? 5463 állami tanitó van és a miniszter ur most csak ezeket vette pártfogásába. (Zaj.) Nem volna-e sokkal méltányosabb és czélravezetőbb és nem felelne-e meg az állam kultúrájának és összes közviszonyai fejlesztésének is inkább az, ha a miniszter ur az állami tanítók helyzetén való javítással egyidejűleg gondoskodnék a felekezeti tanítókról, javítaná az ő sorsukat, helyzetűket is, hogy igy magasztos feladataiknak jobban megfelelhessenek ? (Zaj.) Ferde felfogás az, hogy az állam polgárainak csak egy részét kell megfelelő oktatásban részesíteni, s hogy elég, ha a tanítók egy nagy része megkapja a méltányos dotácziót. (Zaj.) A tanítók egyformán dolgoznak és működnek a nép közI művelődésének előmozdítására, egyformán kel] KÉPVH. NAPLŐ 1906 1911. VII. KÖTET. ;JI