Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-124

i%k. országos ülés Í907 márczias 9-en, szombaton. 215 nak előnyei származnak, hanem akkor is, mikor azok a kormányra kötelességet és terhet rónak.« »Az a semmibevevése a háznak, a képviselők tekintélyének, hogy a kormány, daczára annak, hogy kellő idő áll rendelkezésére, maga kötelességét nem teljesiti, hogy azon befolyással, melylyel bir a ház többségére, nem a ház jogainak érvényesítésére törekszik, hanem annak gátjául szolgál, azt nem tartom helyesnek és a ház szine előtt felkérem az elnököt, szólitsa fel a kormányt, hogy a házszabályokat tartsa meg, és az interpellácziókra, melyek benyujtattak, a választ a házszabályok szerinti időben adja meg.« Ezen felszólaláson kivül emlékeztetnem kell Rakovszky István képviselő ur egy felszólalására, a melyben a volt Széli-kormányt aposztrofálta egy ilyen mulasztás miatt és ámbár még csak két hónap és egy nap múlt volt el az interpelláczió megtétele óta: az akkori miniszterelnök, Széll Kálmán, sietett magát ezen mulasztás alól kimenteni. Én nem hiszem, t. ház, hogy találóbban jellemezhessem azon mulasztást, a melyet a mostani kormány elkövet, mint a hogy azt Rakovszky István és Ugron Gábor megtették. Mindennek daczára kénytelen vagyok e kérdéssel kissé bővebben foglalkozni (Zaj.) és pedig nemcsak azért, mert e válaszok elmulasztása a ház tekintélyének rovására megy, hanem azért is, mert ez interpelláczióknak legnagyobb részét az én pártomhoz tartozó képviselők terjesztették elő és mikor ez interpellácziók 5—6—8—10 hónapig is válasz nélkül maradnak, nem fojthatom el azt a hiedelmemet, hogy ez szándékos semmibevevése pártunknak és a mi különben igen szerény egyéniségünknek, a melynek pedig mégis megvan az a súlya, hogy a közvélemény egy igen tekintélyes részét képviseljük. Ne gondolják önök, hogy azért, mert kevesen vagyunk, s hogy ugy mondjam, csak néhány hónap óta foglaljuk el e helyeket, nem vagyunk tudatában azon méltóságnak, a mely ezen házat megilleti és azon jogoknak, a melyek bennünket illetnek meg. En nem ringatom magamat abban a reményben, hogy felszólalásomnak tényleges eredménye lesz, mindazonáltal kötelességemnek tartottam felszólalni, s felszólalásomhoz még hozzátenni azt, hogy mig az interpelláczióra adandó válaszok tekintetében az igen t. miniszterelnök ur ismert előzékenységével követendő példát mutatott, mert igyekezett lehetőleg minden interpelláczióra azonnalválaszt adni, addig az a sajátságos és jellemző tünemény merült fel, hogy épen a miniszterelnök ur is válasz nélkül hagyott két interpellácziót, a melyek a mi padjainkról hangzottak el. Én nem vagyok olyan követelőző, t. ház, hogy feltétlenül megkívánnám, hogy az illető szakminiszter 30 nap alatt adja meg a választ. Elismerem, hogy vannak olyan kérdések, a melyeknél lehetetlen, hogy a miniszter a házszabályokban megállapitott határidőn belül állást foglalbasson. Mert — egészen őszintén beszélek — nem tartom pl. feltétlenül kötelességmulasztásnak, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur mindezideig nem válaszolt br. Bánffy Dezső képviselő ur interpellácziójára a naszódi iskolai ösztöndij-alap tárgyában, azért, mert ez olyan fontos kérdés, annyi történelmi adatnak elbírálása forog szőnyegen ezen kérdés eldöntésénél, oly mélyreható államéleti ténykedésről van szó, mikor ezen választ megadja, hogy valóban nem lehet kívánni, hogy azt a választ 30 nap alatt megadja, annál kevésbbé, mert pl. azon fontos kérdésben kell az adandó válaszban a miniszter urnak állást foglalnia, hogy azon prepotencziális irányt, a melyet a jelenlegi kormány és rendszer a politikai jogok tekintetében velünk szemben eddia; elfoglalt, el van-e szánva elfoglalni magánjogi kérdésekben is. És nem csodálkozom azon, hogy az igen t. vallás- és közoktatásügvi miniszter ur ezen kérdésben még válasz előtt áll és nem tökélte még el magát abban a kérdésben, hogy vájjon a nemzetiségiek magánjogi érdekeit is olyan elbirálás alá engedi-e jutni, mint a milyen elbirálásban részesültünk a politikai jogok tekintetében. Nem veszem rossz néven az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól, hogy a női oktatás tárgyában eddig nem határozta meg azt az álláspontot, a melyet elfoglalni kivan, mert valóban ez olyan mélyreható társadalmi kérdés, a melyet néhány hét alatt megoldani nem lehet, az ezen kérdés tekintetében való állásfoglalás olyan fontosságú, hogy annak megtételét rövid idő alatt meg nem követelhetjük, ámbár azon műveltségnél fogva, a melylyel a vallásés közoktatásügyi miniszter ur rendelkezik, joggal feltehető, hogy már addig is tanulmányozta ezt a kérdést, mielőtt miniszter lett volna és épen azért talán mégis ideje lett volna a választ megadni. De, engedje meg a t. ház, ha itt látok egy interpellácziót. mint pl. Vajda Sándor képviselőtársamét, melyet még tiz hónappal ezelőtt terjesztett elő az iránt, hogy a választókerületbea a csendőrség és katonaság visszaélt. . . Elnök (csenget) : A képviselő ur a házszabályok 215. §-ának c) pontja alapján kért és kapott szót. Ez a pont azt mondja, hogy a kik a ház szabályaira azoknak helyes alkalmazása érdekében hivatkozni akarnak, azoknak joguk van bármikor szót kérni, mely alkalommal azonban magához a vita tárgyához nem szólhatnak. A képviselő ur pedig előveszi az egyes interpellácziókat és azoknak tartalmát felhozza, vita tárgyává teszi. Ez ellenkezik a házszabályokkal és ezt meg nem engedhetem e czimen. (Helyeslés.) Maniu Gyula: Nincs szándékomban az interpelláczió tárgyalásába bocsátkozni. Én mindössze a házszabályok helyes alkalmazását kivántam szó tárgyává tenni, mert, engedje meg a t. ház, én abban a véleményben vagyok, hogy akármennyire fogjuk az alkotmánybiztositékokat magunknak megszerezni, ha nem tudjuk betartani azt, a mit a törvény nekünk biztosit, nem tudjuk betartani a parlament által megállapitott házszabályok in-