Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-115

115. országos ülés 1907 február 22-én, pénteken. Ü küzdelmeiben nemes eüeníél volt, ki csak tiszteletet érdemel. Engedje remélnem, hogy most már gondos szeretetébe fogadja kerülete egész közönségét, azokat is. kiket az elvek különbözősége szembeállított Nagyságoddal. A magam részéről biztosíthatom, hogy a milyen nyiltan, nemes ellenfélhez méltóan küzdöttem végig a csatát, ép olyan őszinteséggel fogom szerény erőmmel támogatni minden közérdekű törekvését. Kérem, ne tekintse tisztán udvariassági ténynek, hanem őszinte érzésből fakadó cselekedetnek azt, hogy az ellenséges tábor katonája vesztett csata után minden tartózkodás nélkül az őszinte nagyrabecsülés jele alatt hajtsa meg zászlóját a tisztes győző előtt.« így küzdöttünk mi. (Felkiáltások a baloldalon : Ki az ? Ki van aláírva ? Az ilyen bizonyíték csak névvel ér valamit; így általánosságban nem ! Mozgás !) A méltóságos elnök urnak meg fogom mutatni ; egy magas köztisztviselő az illető. Egy egész terjedelmes levelet olvastam fel a nélkül, hogy csak egy mondatot is kihagytam volna. Azt hiszem, hogy ha b. Bánffy Dezső, a ki jobban ismeri a diplomácziai eljárás szabályait mint én, igy járt el, akkor nekem is szabad igy eljárnom. (Mozgás a baloldalon.) Ilyen fegyverekkel küzdünk mi kerületeinkben a magyarok ellen és ha azután előfordul egy-egy inczidens, ha valaki mást kővel hajigál meg, a mi magyarok között is, magyar kerületekben is előfordul, akkor előállnak annak a rettenetes terrorizmusnak a hangoztatásával, a melyet mi szoktunk elkövetni és kigyót-békát kiabálnak ránk. (Mozgás a baloldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy ez a méltányossággal meg nem egyeztethető, Kérem,hogy nyilatkozzanak azon képviselőtársaim a kik helyénvalónak találták minden bizonyíték nélkül és konkrét eset megjelölése nélkül, az efajta kijelentéseket tenni, illetőleg helyeselni, hogy (olvassa): »A pópák házról-házra jártak kereszttel a kezükben azon czim alatt, hogy házakat szentelnek. És négyszem közt a választókat preparálták, előkészítették, megjegyezvén, hogy miután nagy nemzeti ügyről, az oláh nemzet életérdekeiről van szó, itt még a hamis eskütől is eltekinthetnek, mert utólagos feloldozásban részesülhetnek.* Azt hiszem, hogy Hock János t. képviselő urnak kétszer is meg kellett volna gondolnia, mielőtt ilyen vádat emel, mert ő is lelkész ; ő is szolgálja az ur oltárát; ő tudja, hogy nincs hitványabb bűn, mint a midőn valakit hamis esküre bujtanak fel. Kötelessége lett volna mint papnak kétszeresen is mérlegelni ezen szavakat, mert én ezt a vádat a papság nevében, a mely itt nem védekezhetik, határozottan visszautasítom, (Helyeslés a nemzetiségi képviselők padjain.) és visszahárítom arra, a ki emelte, mert ez a vád nem igaz. (Helyeslés a nemzetiségi képviselők •padjain. Mozgás baljelől.) T. ház ! Szomorú volna, ha 3 millió lélek papjainak ilyen volna a jelleme. Ennél nagyobb szerencsétlenség Magyarországot valóban nem érhetné. És ha nem igy van és mégis állítja valaki, akkor azt mondom, hogy Magyarországot a külföld előtt még senki sem kompromittálta erősebben, mint SbZy Síi ki 3 milliónyi népnek keresztény lelkipásztorairól azt állítja, hogy hamis esküre izgatják a népet. (Ugy van I a nemzetiségiek padjain.) Én, t. ház, az azon kerületben lezajlott dolgokra nézve nem nyilatkozhatom, mert én nem vagyok testis vitae ; én nem voltam ott, hanem ismerem ott mindenkinek a gondolkozását és azt állithatom, hogy egyetlenegy esetben sem fog sikerülni ezt a súlyos vádat beigazolni. Lehetetlennek képzelem, mert magam is román preskurával éltem és tudom, hogy annak a román papnak az Isten háza szentély ; mert egyebe nincs, mint az a szent azilum; neki nincs százezer és kétszázezer forintra menő évi jövedelme ; ő nem járhat bíborban, de tiszta lélekkel járul Istene elé. Ezt a vádat tehát a leghatározottabban visszautasítom. Azután ott van, igen t. ház, az a súlyos vád, a melyet olyan sokszor kell hallanunk minden bizonyíték nélkül, hogy mi ki akarjuk'Magyarország legszebb részeit tépni az állam testéből és Romániához akarjuk csatolni. A kik foglalkoztak az államnak történetével, tudják, hogy nem volt egyetlen egy hazaárulási per sem folyamatban, a mióta ezek a vádak világgá bocsáttattak. Hol van csak egyetlen egy eset, a melyben csak vád alá helyezés is történt volna, hogy valaki ilyen kriminális hazaáruló tényeket szándékolt volna elkövetni. Sóba ! Hát ha nem volt, akkor csupán abból a körülményből, hogy ott is románok laknak és itt is, azt következtetni, minden tiltakozásunk és minden lojalitásunk daczára, hogy kifelé gravitálunk, nem szabad, mert akkor tényleg nem lehet védekeznünk az ilyen vádak ellen, ha azok nap-nap után megismétlődnek. Egy hang (jobbfelől) : Mert igazak ! Pop Cs. István : Ismerjék el önök ezt. Olvassák el annak a kis Romániának történetét, olvassák el saját kutforrásaikat és meg fogják látni, hogy bármilyen kicsiny államocska is Románia, de mindig a legnagyobb előzékenységgel és szeretettel viseltetett Magyarország iránt. Az ötvenes és hatvanas években, a mikor a magyarok ellen fordult az egész világ, ennek bátorsága volt a magyar emigránsokat befogadni, élelmezni és magyarok tesznek arról bizonyságot, hogy daczolt ez a kis államocska mindenkivel, mert azt mondotta, hogy a vendégjog a legszebb jog. Hentaller Lajos: Nem egészen igy volt! Pop Cs. István : Mocsáry Lajos irta erről a következőket (olvassa): »A testvérharcz után, Szerbiában menhelyre találtak a magyar menekülők majd Szerbia és Románia az emigráczióval szövetkezett Magyarország felszabadítására. Couza fejedelem Kogalniceanu miniszterével szövetséget kötött az emigráczióval, Románia gyülhelye és fegyvertára lett a hazáját felszabadítani törekvő magyarságnak, mindaddig, mig a külföld nyomása alatt