Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-94
46 9'i. országos ülés 1907 január, 21-én, hétfőn. megy tovább. A cseléd elhozhatná a gyógyszertárból az orvosságot, de nem mozdulhat a makranczos ló miatt, mert igy parancsolja neki a gazda. T. ház! Ez a mai bűnvádi perrendtartás. A biró el tudná hozni a gyógyszert, megtalálná az orvosságot a betegség számára, de nem mozdulhat a makranczos paragrafus miatt, mert igy jmrancsolja azt neki a törvény. A jognak ez a merev, társadalomellenes irányzata végigvonul összes igazságügyi alkotásainkon. Én csak nagy vonásokban rögzítem meg ezt, inkább egyes eseteknek példaszerű felsorolásával, a melyek bevilágítanak a törvénynek szocziális fogyatékosságaiba. 1875-ben alkottuk meg a kereskedelmi törvényt ; azóta nem is nyúltunk hozzá. Ennek a törvénynek van egy szerencsétlen paragrafusa, a melyet a német kereskedelmi törvényből vettünk, a melyet ott már azóta kiküszöböltek, és a melyre egyik illusztris képviselőtársam, Nagy Ferencz, nem egy alkalommal mutatott reá szakegyesületekben, szakértekezésekben. Ez a paragrafus akként intézkedik, hogy ha valamely ügylet csak az egyik fél részére kereskedelmi ügylet is, annak egészére a kereskedelmi törvény szabályai alkalmaztatnak. Ez a vékon)^ karczolás a jogrenden és a társadalmi egyenlőségen nagy bajok forrásává vált. A közönség megrendeli a maga áruját az ügynöknél, a ki jogositva van a megrendelést átvenni. A megrendelés köti a megrendelőt, de nem köti a kereskedőt. Ha az áru megérkezik, a megrendelő köteles azt haladéktalanul megvizsgálni, annak hiányairól azonnal meggyőződni és az árut nyomban rendelkezésre bocsátani. A rendelkezésre bocsátásban részletezni kell a hiányokat, és ha a rendelkezésre bocsátó fél egv'szer élt a törvényben biztositott háromféle jog között való választással, akkor e magatartásának sziklájához örökre hozzá van lánczolva. Ez az intézkedés helyes a kereskedőknek egymás közötti viszonyaiban, de nem helyes a kereskedő viszonyában a nagyközönséghez, a kereskedő viszonyaiban a kereskedelem tekintetében jogtudatlanokhoz. (Helyeslés.) És mi ennek a szocziális eredménye ? Az, hogy egyfelől vagyoni romlás áll elő, másfelől pedig elhinti a törvény az elégedetlenségnek, a bizalmatlanságnak magvait olyan gazdasági tényezők és osztályok közé, amelyek épen a köznek érdekében harmonikus együttműködésre vannak hivatva. T. ház ! Felemii tették sokan, maga az igazságügyminiszter ur is, mily visszaélések tapasztalhatók a biztositások dolgában. Mi ennek a szocziális eredménye ? Az, hogy megrendül a biztosítás intézménye iránt való hit épen azokban a körökben, a hol ez intézmény szükségességéről való meggyőződést fel kellett kelteni. De itt van a kereskedelmi jog terén egy sajátlagos viszony, az alkalmazottaknak viszonya főnökükhöz. A törvény fakultatív jogot ad a felmondás tekintetében, a törvény megengedi azt a megállapodást, hogy a főnök nem tartozik felmondani, nem tartozik időt adni az alkalmazottaknak. A törvénynek ezen a veszedelmén csakis az alkalmazottaknak társadalmi szervezkedése tudott segíteni. Igy jön létre azután egy társadalmi jogrendnek a képződése szemben a törvényes jogrenddel. Mert a mit a társadalom elitéi, helytelenít és kizsákmányolásnak tart, azt a törvény jogosnak, megengedettnek — tehát tisztességnek is — tartja. Viszont a kereskedő sincsen megvédve az alkalmazottak ellen ezeknek erkölcsi hűtlensége esetében. A kereskedő legféltettebb titkai, vevőköre, árumintái mind ki vannak szolgáltatva a kereskedelmi alkalmazott hűtlenségének, de legalább is indiszkrécziójának. S végül itt van, t. ház, a kereskedelmi élet nagy problémája, a fizetésképtelenség. Mindnyájan valljuk, hogy ha a kereskedő abba a helyzetbe jutott, hogy fizetése tekintetében megakadt, ámbár kétszer-háromszor akkora vagyona is lehet, mint tartozásainak összege, a törvénynek gyámolitania kell azt a törekvését, hogy a kereskedő kibontakozzék ebből a helyzetből és eleget tegyen kötelezettségeinek a társadalommal, a családdal és az erkölcsi jogrenddel szemben ugy, hogy legalább megvédhesse megélhetésének, fennállhatásának erkölcsi alapfeltételeit, becsületes nevét és hitelét. És mit tesz a törvény ? Egyenesen belekergeti, belehajszolja ét a tömeggondnok kezeibe. A mit a társadalom szükségesnek, tisztességesnek, feltétlenül megkövetelendőnek tart, annak ellenkezőjét követeli meg a törvény, a mikor őt az anyagi és erkölcsi megsemmisülés örvényébe egyenesen beletaszítja. Másrészről itt van, t. ház, a kereskedelmi törvénynek hírhedt 20. §-a, a mely nemcsak lehetővé teszi az üzletnek csalárd átruházását, a hitelezők kijátszását, hanem ennek egyenesen tápot ad. Mi hát a szocziális tanitás az ilyen törvényben ? Az, t. ház, hogy becsületesnek lenni nem érdemes, mert a becsület csak koldustarisznya, a melybe még az elismerés erkölcsi morzsái sem férnek bele, ellenben a ki tulteszi magát az erkölcs és a becsület követelményein, az előtt nyitva áll az anyagi boldogulás útja. (Elég szomorú! balfelöl.) Csak két kirivó esetre akarok még rámutatni. Az egyik inkább a társadalom közömbösségét példázza a mindennapi élet káros jelenségeivel szemben. Itt van az óvadéksikkasztásoknak, úgyszólván mindennapos esete, midőn a legszegényebb néposztályhoz tartozó embereknek összegyűjtött, összekuporgatott filléreit szedik el vagy szélhámosok, a kik egyenesen erre pályáznak, vagy pedig olyan gyengébb gazdasági és társadalmi exisztencziák, a kik a maguk hiányzó üzleti forgótőkéjét az ilyen szegény emberek óvadékával akarják pótolni. A mi ilyenkor a hírlapokban megjelenik, az egy-egy rövidke rendőri hir, de arra nézve, a kivel az megtörtént, egy életre szóló csapás. Pedig milyen könnyű volna itt az orvoslás ; talán nem is kellene egyebet kimondani, csak azt,, hogy az ilyen szerződések megkötése csak a hatóságok előtt történhetik,