Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-114
lik. országos ülés 1907 február 21-én, csütörtökön. 505 50, a pénztárak pedig csak 24—25 %-os engedményeket kapnak. Én tehát azt hiszem, hogy százezrekre menne a megtakarítás abban az esetben, ha mód és lehetőség adatnék a pénztáraknak, különösen ilyen nagyobb számú tagot magukban foglaló pénztáraknak, mint a milyen pl. Budapesten lesz, hogy ilyen gyógyszertárt tarthassanak, illetőleg hogy ilyen házi gyógyszertár nekik engedélyezhető legyen. Hiszen a törvény eredeti szövege szerint úgyis majd a felsőbbség belátásától függ, hogy hol engedélyezzenek házi gyógyszertárakat. £n tehát javaslom, méltóztassék a törvényt eredeti szövegében elfogadni. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter: T. ház ! Pár szóval a leghatározottabban visszautasítani kívánom azt a teljesen légből kapott állítást, mintha mi a munkások érdekében tett módosításokat elleneznők. (Helyeslés.) A t. képviselő ur tagadólag int. En benne pápát nem ismerek el. (Élénk helyeslés.) Az ő állításaival szemben legalább is ugyanannyit ér az enyém. (Élénk helyeslés.) Hozzá akarom tenni még, hogy a t. képviselőtársam, ugy látszik, hogy abszolúte nem érti ezt a kérdést. Tudnia kellene, hogy a gyógyszertárakban olyan minőségű szereket kell tartani, a melyek gyakran rendkívül sokba kerülnek,és a melyek használatra talán öt-hat évben egyszer kerülnek, azért még is kell tartani. Mikép képzeli a képviselő ur, hogy az megtakarítással járhat, ha ezen költséges szereknek egész tárházát kellene mindenütt tartani? Ezt én belátni nem tudom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra senki sínesen feljegyezve; ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A 101. §-nak csupán 4. pontja lett megtámadva. A többi pontok nem támadtatván meg, a kérdést ugy fogom feltenni, hogy először kérdem fogom a t. házat, hogy méltóztatik-e a 101. §-nak meg nem támadott részét elfogadni, s azután a 4. pontra a kérdést külön fogom feltenni. Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltételéhez hozzájárulni? (Helyeslés.) Akkor felteszem a kérdést : méltóztatik-e a 101. §-nak meg nem támadott j)ontjait elfogadni a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezésében, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a 101. §-nak meg nem támadott pontjait változatlanul elfogadottaknak jelentem ki. A 4. ponthoz módosítást, illetve elleninditványt adott be Buzáth Ferencz képviselő ur. Kérem Hammersberg László jegyző urat, hogy a módosítást felolvasni szíveskedjék. Hammersberg László jegyző (olvassa Buzáth Ferencz módosítását). Elnök: Mezőfí Vilmos képviselő ur ugyancsak a 4. ponthoz két indítványt adott be. Raisz Aladár jegyző urat kérem, hogy felolvasni szíveskedjék az indítványokat. Raisz Aladár jegyző (olvassa Mezőfi Vümos inditványait). Elnök : T. ház ! Elsősorban természetesen az eredeti szövegre fogom feltenni a kérdést. Az eredeti szöveggel szemben áll Buzáth Ferencz KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. VI. KÖTET. képviselő ur indítványa. A mennyiben méltóztatnak elfogadni az eredeti szöveget, Buzáth Ferencz képviselő ur indítványa el fog esni; ha pedig nem méltóztatnak elfogadni a 4. pontot, akkor a 101. §. 4. pontja helyébe a Buzáth Ferencz képviselő ur által szövegezett 4. pont kerül. Mezőfi Vilmos képviselő urnak a két indítványát azonban csak az esetben tehetem fel szavazásra, ha a 4. pont a maga eredeti szövegében fogadtatik el. Ha el fog esni a 4. pont eredeti szövegében, akkor ezzel együtt elesik Mezőfi Vilmos két indítványa is. Ha azonban elfogadtatik a 4. pont eredeti szövegében, akkor külön fogom szavazásra feltenni Mezőfi Vilmos két indítványát. Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltételébe belenyugodni ? (Helyeslés.) Ha igen, akkor felteszem a kérdést: elfogadja-e a ház a 101. §. 4. pontját változatlanul a munkásügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint ? (Nem!) Ha nem, akkor kijelentem, hogy a képviselőház a 4. pontot elejti és annak helyébe jön most már a Buzáth Ferencz elfogadott indítványa értelmében az általa javaslatba hozott uj szöveg. Ezzel elesett Mezőfi Vilmosnak két indítványa. Következik a 102. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 102. §-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 102. §-t változatlanul a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a szakaszt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 103. §. Hammersberg László jegyző( olvassa a 103. §-t). Elnök : Ha szólani senki sem kíván, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 103. §-t változatlanul a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a szakaszt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 104. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 104. §-íj. Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 104. §-t változatlanul a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a szakaszt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 105. §. Hammersberg László jegyző (olvassaa 105. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kíván, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 105. §-t változatlanul a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor a szakaszt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 106. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 106. §-í). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat : méltóztatik-e a 106. §-t változatlanul a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a szakaszt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 107. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 107. %-t). 64