Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-111

111. országos ülés 1907 február 18-án, hétfőn. 441 ban sikerült eloszlatnom, a mennyiben a nyugdijképességgel biró vasutasoknak balesetbiztosítás alá vonását kizárja ezen javaslat, a 10. §. kiveszi őket. A mi már most a vasúti, nem a forgalmi szolgálathoz tartozó nem nyugdíjas munkásoknak biztosítására vonatkozik, jogfosztásról beszélni akkor, a mikor bizonyítani kell egy hosszú per rendjén, a mire voltam bátor már utalni nemcsak a vasutasok, hanem általában a munkások tekintetében; mondom, a mikor évekig tartó per folyik azért, hogy a kártalanítást megkapja az illető, a mely pernek kimenetele kétséges, a mennyiben, ha a vasút azt bizonyítja, hogy az illető munkás maga okozta a balesetet, a mikor tehát teljesen elesik a kártalanítás, akkor jogfosztásról beszélni egyáltalában nem lehet. Hanem igenis a jogbiztositás megvan abban, hogy a 60%-ot feltétlenül megkapja, akárkinek a hibájából történt a baleset. A 10%-on aluli munkaképtelenségre vonatkozólag Pető Sándor t. képviselő ur felhozott egy pár esetet, a kétoldalú sérvet, a lábtörést, vagy bordatörést, a mi az ő prakszisában 10%-on aluli munkaképtelenségnek minősittetett. Hát itt két eset lehetséges, t. ház. Vagy meggyógyult ezen betegségéből az illető 10 héten belül és akkor volt egy részleges munkaképtelenség, a melyet a betegsegélyezés látott el, vagy pedig nem gyógyult ki, és akkor mint részlegesen munkaképtelen, a törvény alapján megkapja a maga járandóságát, a mely őt jogosan megilleti. Mert a munkaképtelenség fokának megállapítása csak ott kezdődik, a hol a betegségből való kigyógyitás végződött. Mert mindaddig, a inig lábra nem állit ja őt a betegbiztosítás, a munkás ápolás alatt van és munkaképtelenség meg nem állapitható. Ha pedig meggyógyult, munkaképes és nem marad hátra munkaképtelenségi ok, akkor természetes, hogy elesett a munkaképtelenség megállapítása. Ez a 10%-on aluli munkaképtelenség különben a külföldi prakszisból vétetett, t. ház, és ez képezi a visszaélések legnagyobb tömegét. Mert tulajdonképen a 10%-on aluli munkaképtelenség általánosságban meg sem állapitható, csak konkrét iparágakra nézve, az egyes foglalkozások szerint. Hogy a t. képviselő ur eseteiből vegyek példát, ő felhozta biztosítási prakszisából, hogy két ujját vágják le a munkásnak és az 10%-on aluli munkaképtelenségnek minősíttetik. Hát ez attól függ, t. képviselőház, hogy minő mesterséghez tartozik a munkás, mert ha egy szabó veszti el csak a jobbkeze mutató ujjának első perczét, ez már reá nézve nagyobb munkaképtelenség, mert ez neki a legfontosabb munkaeszköze, az ő tulajdonképeni munkaszerve. Ez nem 10%-on aluli munkaképtelenség, a mint nem volna az egy finom mechanikusnál sem. De ha egy vasesztergályos, vagy egy kovács veszíti el egyik ujjának a perczét, ez 10%-on aluli munkaképtelenség, a mely egyáltalában nem befolyásolja az ő keresetét. Tehát KÉPVH, NAPLÓ 1906 1911. VI. KÖTET. itt általános sablont felállítani nem lehet, és miután ez a visszaéléseknek tárt kaput nyitna, ezt bizonyos korlátok közé kellett szorítani, a nélkül, hogy itt a munkások ellen tulaj donképen valami intézkedés foglaltatnék. A három napi betegtáppénzt illetőleg bátorkodom a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy mi e tekintetben ismét a legliberálisabbak vagyunk talán egész Európában. Németországban, Dániában, Svájczban, Luxemburgban még akkor sem adnak az első három napra betegtáppénzt, ha később a betegség hosszabb ideig tart; ott a betegtáppénz csak a negyedik nappal kezdődik. A kereskedelmi miniszter ur javaslata szerint azonban négy napra terjedő betegség esetén már a három első nap is beleszámittatik. Dániában még a hetedik napra is kiterjeszthető ez a határ. Azt hiszem tehát, hogy a mi javaslatunk nem támadható meg erről az oldalról. Arra, hogy a t. képviselő ur azt kérdezte, hogy a munkásügyi bizottság azt a két milliót honnan veszi, azt felelhetem, hogy ugy tudom, hogy a budapesti kerületi betegsegélyző pénztár köréből kapta az előadó ur azt a számítást, a mely konkrét adatok alapján nyugszik. T. ház ! Eöviden kívánnék még a paritás kérdésére áttérni, a mely különböző oldalakról vitattatott meg. E tekintetben ismét utalhatok az előző beszédekre, melyek ezt a kérdést igen szépen világították meg. Itt ismét azzal az állítással találkozunk, hogy nem áll a törvényjavaslat indokolásának, valamint az én beszédemnek az a tétele, hogy Magyarországon a legkevesebbel járul a munkás a balesetbiztosítás költségeihez. Ezzel ellenkezőleg épen az mondatik, hogy — Ausztriát kivéve — Magyarországon fizet legtöbbet a munkás a balesetbiztosításra, mert hisz nálunk tiz hétig tartó segélyezés 50%-át kell fizetnie, holott Francziaországban, Belgiumban, Olaszországban egy napig sem terheli a munkást, Angliában pedig a második héten áll be a balesetbiztosítás. E külföldi példákat egy kis tévedés korrigálásával aláírom. A tévedés pedig az, hogy az idézett államokban kötelező betegsegélyezés nincs. Ha tehát nincs kötelező betegsegélyezés, akkor annak terhei sem lehetnek. Pető Sándor: De autonóm a biztosítás ! Szterényi József államtitkár: Bocsánatot kérek, a kötelező biztosítást nem lehet összecserélni az autonóm biztosítással. Hisz akkor lehetne venni száz meg száz magánbetegsegélyző-egyletet és akkor azoknak az adatait is velünk szemben állithatja fel. De tovább megyek : a felsorolt államokban nincs is nyilvánossági jellegű kötelező balesetbiztosítás, tehát a hasonlat sántit abban, hogy nincs összehasonlítási alap. Ennélfogva téves a t. képviselő urnak ebben a tekintetben a következtetése is. És hogy lássa a t. képviselő ur ebben a tekintetben az irányzatot, méltóztassék a Körber-féle osztrák javaslatot, az osztrák törekvést venni. (Ellenmondás a közép.n.) Kérem, 56