Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-111

442 111. országos ülés 191/7 február 18-án, hétfőn. törekvést mondtam, nem törvényt. A törekvés az volt, hogy egy évre terjedjen ki a betegsegélyezés. Tehát még igen liberálisak vagyunk a tiz héttel. Ennél a kérdésnél egyes urak elfelejtik, hogy nálunk a munkás terhe 50%, Németországban pedig 66-2%. Minálunk a munkások beszámítható átlagos dija napi 8 korona, Németországban napi 4 korona. Németországban csak a munkanapokra fizettetik a betegtáppénz, nálunk a vasárnapra és ünnepnapokra is; Németországban a családtagok ki vannak zárva a kezelésből, nálunk kiterjesztetik a kezelés a családtágokra is. (Helyeslés.) Méltóztassék a számadást igy megcsinálni és akkor meg vagyok győződve, hogy nem fogja senki azt állitani, hogy nálunk a munkások jobban meg vannak terhelve. Pető Sándor: Ezen résznél. Szterényi József államtitkár: Ezen részre nézve is fentartom. Szívesen veszem, ha a képviselő ur az ellenkezőt nekem bebizonyítja. A paritás elvét voltam bátor kiemelni. Az egy nagy elvi kérdés, a melyet nem szabad kicsinyes hatalmi vagy bármely melléktekintetből megítélni. Itt ne méltóztassék munkásellenes tendencziát keresni, vagy látni; ebben a javaslatban, s ebben a kormányzatban ezt nem fogják megtalálni. Ellenkezőleg, a munkások iránti igaz szeretet, a jövő képének megalapozása az, a mit a paritásnál választottunk. (Helyeslés.) Ismételten nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy a szocziálpolitikában egy egységes rendszert és elvet kell fentartanunk és követnünk minden egyes alkotásunkban, s ez az elv a paritás : a tőkének az intézmény beléletében a munkával való egyenlősítése, vagy megfordítva. Természetesen a tőke vagyoni hatalmát a munkásokkal egyenlősíteni, — mert ez kifogásoltatott — sajnos, nem ál] módunkban ; de a belszervezet minden tagozatában, az adminisztráczió minden ágazatában a tőkének ugyanazt a jogot adni, mint a munkásoknak és megfordítva : ez a javaslat alapelve. S ezért kellett kiküszöbölnünk ebből a javaslatból azt az eredeti tervet is, hogy az orvosoknak szavazatjogosultsági képviseletet adjunk az igazgatóságban, mert ez megbillentette volna a paritást. A paritásnak tiszta fentartására, s az egész vonalon való keresztülvitelére pedig a legszigorúbban őrködni kívánunk. (Élénk helyeslés.) T. képviselőház ! Még csak néhány részletet kívánok felhozni a vita folyamán felmerültekből. Az egyik Nagy Sándor képviselő urnak a szabad orvosválasztásra vonatkozó indítványa, illetőleg felszólalása volt, a ki hivatkozott arra, hogy példa rá a budapesti kerületi betegsegélyző pénztár, ott megvolt, tőkét gyűjtöttek, később mégis deficzitbe jutottak. Somogyi Aladár: Ez igaz ! Szterényi József államtitkár: Igaz, de csak egy évre ; s maga az, hogy a budapesti kerületi betegsegélyző pénztár épen azon súlyos anyagi áldozatoknál fogva, a melyeket ez kivánt, a szabad orvosválasztást megváltoztatta, mutatja azt, hogy nem igaz. Somogyi Aladár: A fúzió ! Szterényi József államtitkár: A fúzió 1906-ban jött létre, a szabad orvosválasztás pedig 1892-ben, tehát az 1906-ban létrejött fúzió nem bírhatott befolyással az 1892-iki állapotra. (Derültség.) Engedje meg a t. ház, hogy azok kapcsán, a miket Nagy Sándor t. képviselőtársunk itt emiitett, egy idézetet olvassak fel a t. háznak, az akkori porosz kereskedelmi miniszter urnak ugyanebben a kérdésben egy hozzá intézett kérdésre adott feleletét. A porosz kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy (olvassa) : »A szabad orvosválasztási rendszer értékéről — már tudniillik Poroszországban és Németországban — a nézetek nagyon eltérők. A jiénztárak legnagyobb része fmaneziális okokból nem fogadja el a szabad orvosválasztás rendszerét. Altalánosságban ugy áll a dolog, hogy a szabad orvosválasztási rendszer mellett az orvosok, különösen pedig a fiatal orvosok nagyon élénk propagandát csinálnak, mig ellenben a pénztárak maguk, s a kormányhatóságok pénzügyi okokból, azért, mert a szabad orvosválasztás a betegsegélyző pénztárak fmaneziális helyzetét tönkreteszi, ezt perhorreszkálják. A német vállalkozó szövetség, a német vas- és aczélgyárosok egyesülete, továbbá a Drezdában tartott kongresszus és az 1900-ik évben kibocsátott kérdőivekre adott feleletek mind a szabad orvosválasztás ellen szólanak. Különösen ki kell emelnünk, hogy mikor a német birodalomban 1900-ban nagy ankét rendeztetett ezen kérdés tisztázására és kérdőivek bocsáttattak ki, a pénztárak túlnyomó többsége protestált az ellen, hogy a törvényhozás és a kormány az orvoskérdésbe beleavatkozzék, a túlnyomó többség fentartotta ezt az autonóm jogot.« Ez az alap melyen a kereskedelemügyi miniszter ur is áll, hogy ez autonóm joga a pénztáraknak, ők, a munkaadók és a munkások fizetik az orvosokat, ők állapítsák tehát meg, hogy mely orvosi rendszert kívánják ők a pénztárban megteremtve látni. (Helyeslés.) És ha az tételeztetik fel, hogy az állami munkásbiztosi tó-hivatal nem fog megengedni Debreczenben más rendszert, mint Hajdúnánáson, vagy talán Brassóban, ugy ez a feltevés minden jogosultság nélkül való. Semmi ok nem forog fenn arra nézve, hogy az orvosi rendszer tekintetében egész eltérő rendszerek álljanak fenn az ország különböző városaiban, mert a mit meg lehet csinálni Brassóban vagy Debreczenben, azt esetleg nem lehet megcsinálni Budapesten. Nincs tehát semmi ok arra, hogy ebbe az autonóm jogba beavatkozzunk. (Helyeslés.) Hédervári Lehel t. képviselőtársam a maga szép és lendületes beszédében az állami munkásbiztosítási hivatal szervezetére nézve tett néhány kérdést. Legyen szabad megnyugtatására megjegyeznem, hogy ez tisztán adminisztratív körbe