Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-111

436 lll. országos ülés 1907 február 18-án, hétfőn. segélyben részesülnek, akkor 100 —150 ezer emberre tehetjük azoknak az embereknek a számát, a kiktől a biztosítás jótéteményeit egyszerűen megvonnék, épen azon szegény iparososztálytól, azok alkalmazottjaitól, a kik erre a segélyre a leginkább rá vannak szorulva. A mi a házi cselédeket illeti, kontempláltuk eredetileg is, s a kereskedelmi miniszter ur első javaslatában a házi cselédek be is voltak vonva fakultative, és ha a t. ház bölcsesége ekként kivan határozni, semmi sem áll útjában annak, hogy kimondassák a törvényjavaslatban, hogy a házi cselédekre a törvényhatóságok és a rendezett tanácsú városok kimondhatják szabályrendeletileg a kötelezettséget, a mely esetben természetszerűleg a törvénybeli kötelezettség alá lesznek vonandók. (Helyeslés.) Ennek egy hátránya van: t. i. a bejelentési kötelezettség nincs kimondva országszerte, csak egyes nagyobb városokban, és igy az ellenőrzés igen nagy nehézséggel járna; korrektivuma természetesen az, hogy a cselédtartó, tehát a házigazda tartozik bejelenteni és a bejelentés elmulasztása kihágást képez. Méltóztassék ennélfogva a ház bölcseségének határozni ebben a kérdésben. Kétségtelen, hogy igen nagy eredményt hozna ez pénzügyi szempontból és igen nagy kellemetlenségtől szabadulna a cselédtartó gazda — nem a földmives-cselédekről van itt szó, hanem csak a házi cselédekről — mert ez idő szerint harmincz napig tartó gyógykezeltetésre, esetleg kórházi ápolásra van kötelezve a munkaadó; természetesen ebben az esetben ezen kötelezettsége alól felszabadul. Egy további inditványa volt Gratz Gusztáv t. képviselő urnak, a mint voltam bátor emliteni: kívánja az ügyvédi, közjegyzői stb. irodákban alkalmazottak felvételét, a kiknek kategóriáját most Mezőfi kójjviselőtársunk az ujságkiadó-vállalatoknál alkalmazottakkal — beleértve az újságírókat is — kivan ja kiegészíteni. Hát, igen tisztelt képviselőház, ha csak az újságkiadó vállalatokról, mint ilyenekről van sző, az ott alkalmazott személyzet, t. i. a kiadóhivatali személyzet, a betegség esetére való biztosítás alá esik amúgy is, mint kereskedelmi vállalat személyzete. De hogy kiterjeszszük az újságírókra is az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegség esetére való biztosítását, ebben, t. képviselőház, a magam'részéről bizonyos nehézséget találok, mert . . . Hódy Gyula: Azok is munkások! Szterényi József államtitkár:... arra akarok rátérni, t. képviselő ur; köszönöm, hogy méltóztatott elém vágni. Erre akarok részben rátérni. Mi igenis azt akartuk, — ez volt a kereskedelemügyi miniszter ur első javaslata — hogy az egész biztosítási törvényjavaslatnak munkásbiztosítás legyen a czime és már ezen czim ellen felzúdult közéletünknek egy egész tiszteletreméltó nagy kategóriája: a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak, azt mondván, hogy ez félreértésekre fog alkalmat adni, hogy őket munkásoknak degradáljuk. En, t. ház, magamat munkásnak tartom és munkás kívánok lenni (Élénk helyeslés és taps balfelöl.) és előttem legszimpatikusabb a javaslat azon czime lett volna, hogy: »Munkásbiztositás«. Mennyivel inkább állanánk szemben ugyanazzal az ellenvetéssel, ha most, hogy ugy fejezzem ki magamat, a legmagasabb szellemi arisztokrácziát képező kategóriák egyikét: az újságírókat akarnók ebbe a kategóriába bele vonni. (Mozgás és helyeslés balfelöl.) Ennélfogva nagyon megfontolandónak tartom ezt az indítványt. Részemről nem ajánlanám a t. háznak elfogadásra, s mindaddig, a míg a biztosítást a társadalmi rétegek sokkal szélesebb körére nem alkalmazzuk, maradjunk meg tisztán az ipari és kereskedelmi alkalmazottak körében; ez ennek a törvényjavaslatnak tendencziája és ne forgassuk ki azt azért, hogy egy aránylag kisszámú körre kiterjeszszük, eredeti karakteréből. (Helyeslés balfelöl.) Mint volt szerencsém emliteni, igen erős kifogásként hozatott fel több képviselőtársunk részéről: Veres József, Kecskeméti t. barátaim, továbbá Nagy Sándor képviselő ur és csaknem valamennyi felszólaló részéről, hogy kivontuk a kisipart a kiskereskedelemmel együtt a balesetbiztosítás köréből. Hiszen nem szenved kétséget az, hogy a kisiparnak és a kiskereskedelemnek bentartásával egységesebb lett volna a javaslat és ez volt az intencziója is. Nem szenved kétséget, hogy magában a kisiparban és kiskereskedelemben megoszlottak a vélemények a tekintetben, hogy e kötelezettség alá vonassanak-e vagy sem. Teljesen igaza van Pető képviselő urnak, hogy ha egy szegény kisiparos alkalmazottját baleset fogja érni és a polgári per rendjén el fog marasztaltatni az a kisiparos a kártérítés tőkeértékben való nyújtásában, ez azt a kisiparost tökéletesen a tönk szélére juttatja. De ha ezzel szembeállítjuk azt, hogy a mi kipróbált statisztikánk szerint ezer kisipari alkalmazottra csak hét baleset esik, ha ezzel szembeállítjuk azt, hogy ezen hét baleset túlnyomó mértékben — mert ez iránt részletes statisztikánk nincs — a veszélyes kisiparos üzemekre és motoros üzemekre esik, ezek pedig, kerekszámban 36.000 üzem, tényleg a balesetbiztosítás kötelessége alá vonattak: akkor azt hiszem, t, ház, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur minden zsén nélkül respektálhatta kisiparosaink nagy tömegének azt a kérését, hogy akkor, a midőn amúgy is bizonyos nagyobb terhet, — volt szerencsém kimutatni, hogy nem valami rendkívüli terhet, — de mégis nagyobb terhet hárítunk kisiparosainkra, akkor a kisiparosságot ezen ujabb teherrel ne sújtsuk. (ÉlénJc helyeslés balfelöl.) De, t. ház, van ezen