Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

368 108, országos ülés 1907 február íh-én, csütörtökön. a munkásnak előbbi kétharmad többsége. A munkaadókat ezen kérdésben az a felfogás vezette, t. ház, hogyha elégületlenség tör ki a pénztárakban a munkaadók és a munkások közt, akkor azt az elégületlenséget a munkás kiviszi a műhelyekbe és épen ez által alap és eshetőség nyujtatik a sztrájkokra, a bojkottokra, a munkamegszüntetésekre, szóval maguk a munkaadók mondották azt, hogy csak legyen a munkások óhaja szerint, és maradjon meg az eddigi kétharmad képviselet. Midőn a Hegedűs-féle tervezet ankéten elé került, Matlekovits, vagy nem tudom melyik képviselő rámutatott arra, hogy ezek a betegsegélyző és balesetbiztosító pénztárak és általában ezek a munkásvédelmi és munkásj ól éti intézmények kell, hogy akként pertraktáltassanak, mint a munkások intézményei. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha nem szocziális közérdek volna ez az intézmény és mintha nem az állani érdeke volna az, hogy munkásainak jólétét oltalmazza, de mégis azt lehet mondani, hogy hatványozott érdek speczialiter a munkásokat fűzi hozzá, tehát, nézetem szerint kell hogy a munkásoknak nagyobb ingerenoziája legyen ezen intézményekre, mint a munkaadóknak. Az a nevelő hatás, a melyet a munkásokra nézve az ilyen intézményektől mindig várunk, csakis akkor fog megvalósulni, hogyha a munkás a maga intézményeinek tekinti ezeket a betegsegélyző és balesetbiztosító pénztárakat. Hiszen maga Szterényi igen t. államtitkár ur az ankétet megnyitó beszédében igen szépen mutatott rá arra, hogy iparunk fejlődésének és ezen intézmények helyes megvalósulásának is előfeltétele a sorsát biztositva látó elégedett munkásság. A munkások elégedettségét pedig kétségtelenül sokkal inkább előmozdítottuk volna, ha meghagytuk volna ezen kérdésekben régi befolyásukat, régi ingerencziájukat; ha nem akartuk volna elvenni tőlük a kétharmad képviseletet és ha egyáltalán nem adtunk volna tápot arra, hogy az izgatóknak módjuk legyen ezen érveléssel a javaslat ellen izgatni. De továbbmenve azon állítólagos jogfosztások fonalán, a melyeknek a szoczializmus ezen javaslat intézkedéseit minősiti, leginkább azzal hatnak a munkások kedélyére, hogy az állítják, hogy a kártalanításban vagyis — a mi már zsebbe vágó dolog — a járadék megállapításában nagy visszaesés van a jelenlegi törvényben a curiai, a törvényes gyakorlathoz kéjiest. Nevezetesen azt mondják, hogy eddig a m. kir. Curia balesetek alkalmával megállapította a teljes munkaképtelenségnek megfelelő teljes összeget, holott a mostani javaslat a teljes munkaképtelenség esetében is csak 60%-ot állapit meg, a mi óriási visszaesés és megkárosítása a munkásoknak. Nézetem szerint igen fontos ezen ellenvetést megczáfolni, mert hiszen ezzel az érveléssel tudták leginkább felizgatni a kedélyelvet és ezzel akarják már előre harczba vinni a pénztárak, s általában az uj törvény ellen a munkásságot. A szoczialistáknak ezen kifogása legkevésbbé állhat meg, mert nem helyes, de nem is igaz. Igaz ugyan, hogy a kir. Curia eleinte az ilyen balesetek tárgyalása alkalmával szem előtt tartotta az osztrák polgári törvénykönyv 1311. §-át, a mely szerint a tiszta véletlen baleset azt éri, a kinek személyén vagy értékén történik, a mely elvnek szem előtt tartása folytán a Idr. Curia eleintén csakis akkor itélt meg baleset alkalmával a munkásnak kártérítést, ha ez beigazolta a munkaadónak vagy szándékosságát vagy vastag gondatlanságát. Később azonban, a mint jól tudjuk, a kir. Curia felállított egy praesumptiót, a munkaadó vétkessége mellett, úgyhogy a munkaadó mindig tartozott ártatlanságát beigazolni. A legutóbbi joggyakorlat pedig az, t. ház, hogy a királyi Curia, tekintet nélkül arra, hogy vájjon a munkaadó szándékosan, vastag vagy könnyű gondatlansága folytán érte-e a munkást baleset, feltétlenül megítéli a munkásnak a kártérítést, hogyha a baleset az üzem folytatása közben érte. Formailag ugy látszik a szoczialistáknak van igaza, mert a királyi Curiától 100%-ot kapnának, a törvényjavaslattól azonban csak 60%-ot kapnak. Azonban, ha mélyebben vizsgáljuk a dolgot, ez nem áll: az államtitkár ur már megadta a hiteles magyarázatát annak, hogy teljes munkaképtelenség alatt mit értünk ? Nem azt értjük, hogy valaki abszolúte keresetképtelen, hanem azt, hogy a saját szakmájában képtelen teljesíteni a teendőit, már pedig a királyi Curia a 100%-ot csak akkor Ítélte meg, ha a munkás abszolúte keresetképtelenné válik. Ha a curiai gyakorlatot veszszük, azt látjuk, — átolvastam azokat az Ítéleteket, — hogy nagyon ritka eset az, hogy 50—60 koronánál többet itélt volna meg a munkásnak havonként. A jelen esetben pedig, ha valaki 2400 koronára biztosittatja magát, annak 60%-a 1440 koronát fog kitenni, tehát a mostani 60%-ot jóval túlhaladja, majdnem kétszer annyi, mint a mennyit a munkás teljes kártéritésmegállapitása esetén kapott a királyi Curia ítélete folytán. (Igaz ! Ugy van ! halj elől.) De továbbmenve, azt látjuk, hogy nagy különbség van a mostani 60%-os megállapítás között, a midőn azt azonnal folyósítják neki és a régi eljárás között, a mikor évekig volt kénytelen várni és egy pernek sikerétől, kimenetelétől volt függővé téve a sorsa, annak számos költségétől, az ügyvédi tiszteletdijaktól, egyszóval várni kellett neki arra, hogy vájjon a szavatossági elv mellett megkapja-e valóságban a munkaadótól a megítélt összeget, mert az tízszer tönkremehetett addig, a mig végrehajtható ítélethez jutott az a munkás. Azt hiszem, hogy kimondhatom, hogy azok részéről, a kik azt állítják, hogy a mostam kártalanítás visszaesés az eddigi törvényes szokás és gyakorlathoz képest, — ez teljesen rosszhiszemű kifogás. De nincsen talán a világon oly törvény, a mely liberálisabban szabályozta volna a kártalanítás kérdését, mint ez. Eltekintve az árváknak, unokáknak, özvegyeknek a segélyétől, az egész világon csak egyetlenegy állam van, Hollandia,