Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-108
108. országos ülés 1907 február lb-én, csütörtökön. 369 a mely 70%-ot ad teljes munkaképtelenség esetén. Figyelmeztetem az ellenvetőket épen a törvény 71. és 88. §-aira, a melyek szerint két esetben nálunk a kártalanítás 100%-ig felmehet, nevezetesen, ha büntető bírói ítélettel megállapíttatik a munkaadónak szándékossága vagy gondatlansága, a második eset pedig ha nemcsak teljesen munkaképtelen lesz az a munkás, hanem ápolásra, vagy gondozásra szorul, szóval azokban az esetekben, midőn a királyi Curia is megítélte neki a teljes munkaképtelenségi kártalanítást. Ha végig nézünk a törvényhozásokon, azt tapasztaljuk, hogy kivéve Hollandiát, a mely 70%-ot ad és még néhány államot, a hol 66 2 / 3 % a teljes munkaképtelenség esetén a kártalanítás, legjobb esetben 60, de a legtöbb államban csak 50% az, a mennyit a munkás kártalanítás czimén kap. A ki elolvassa ezen törvényeket, azt látja, hogy abban az esetben, ha a munkás durva gondatlansága okozta a sérülést, jogi műszóval élve : culpa lata esetén, akkor több törvény szerint leszállítható a kártérítés felére. Nálunk oly liberális a törvény, hogy semmiféle esetben sem tagadja meg a munkástól a kártérítést, csakis akkor, hogy ha a munkás dolose, szándékosan járt el, mert nagyon természetes, hogy a szándékosság esetében senki sem tarthat igényt kártalanításra. Nyilvánvaló, hogy az az ellenvetés, a melyet felhoznak a kártérítésre vonatkozólag, egyáltalában nem áll meg, mert a javaslat a legliberálisabban rendezte a kártalanítás kérdését. A mi az önkormányzat kérdését illeti, tény az, t. ház, hogy a kerületi önkormányzat a czentralizáczió folytán nem áll fenn a maga tisztaságában. Tény az, hogy egyfelől az országos munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító pénztárnak, de másfelől különösen az országos munkásbiztositó hivatalnak oly czentralizáló befolyása van, a mely valóban a kerületi pénztáraknak autonómiáját meglehetős erősen csorbítja. Azonban mi, a kik a kereskedelmi kormányzatban bizunk, kell, hogy akczeptáljuk az államtitkár urnak azt az előadását és megjegyzését, hogy távol áll tőle és távol áll a törvényjavaslattól az, hogy itt egy kormányintézményt teremtsen. Hanem igenis, a betegsegélyezés és a balesetbiztosítás intézményének megalkotása által létesíteni akar egy érdekeltségi intézményt, a melynek czélja, hogy oda nőjjön a munkások szivéhez, a melyben egyenlő érdekeltséggel vegyen részt a munkaadó és a munkás. T. ház ! Ez a törvényjavaslat azon hat balesetbiztosítási pénztár közül, a melyek az 1891. évi XIV. t.-czikkben foglaltatnak, nem hagyta meg a magánpénztárakat, de meghagyott egy pénztárat, a melyet, nézetem szerint, nem kellett volna meghagyni, a mely ellen elvi kifogásaim vannak, nevezetesen meghagyta a gyári vállalati pénztárt. Ez a törvényjavaslat a gyári vállalati pénztár megalkotását szigorúbb feltételhez köti, mert a míg a régi törvény szerint, ha legalább száz munkása volt egy gyárnak, akkor alakithatott vállalati pénztárat, addig ez a törvényjavaslat 300 munkás alkalmazásához köti ezt a jogosultságot. KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. VI. KÖTET. Es mégis, t. ház, nézetem szerint e tekintetben helytelen a törvényjavaslat. Leszek bátor majd erre vonatkozólag módosítást is benyújtani. A törvényjavaslat szerint ugyanis nem követelmény az, hogy egy telepen legyen az a 300 munkás, hanem, ha a szomszédos vállalatok alkalmazottaival együtt 300 munkás van, akkor már jogosult a gyár vállalati pénztárat alakítani. Nyilvánvaló dolog, t. ház, hogy nem érdeke a pénztárnak az, hogy gyári vállalati pénztárak alakuljanak. Nem érdeke ez azért, mert hiszen a gyári vállalati pénztárak által épen a legjobb koczkázatot vonjuk ki a betegsegélyző pénztárakból. A legjobb koczkázatot azért, mert jól tudjuk a biztosítótársaságok elvét, hogy egy nagy gyárnál sokkal kisebb a munkások biztosításánál a biztosítási összeg, mint kis gyárnál és kis üzemnél, a minek egyszerű oka az, mert egyfelől a nagy gyárban inkább gondoskodnak a balesetek elhárítására szükséges óvóeszközökről és inkább megteszik az óvóintézkedéseket, másfelől pedig, mert a nagy gyárakban igen sok munkás olyan foglalkozással van megbízva, a mely foglalkozásban semmi veszélyes nincs. T. ház ! Ha tehát elvonjuk a legjobb koczkázatot, akkor nagyon természetes, hogy az a gyáros képes lesz igen kicsi perczentuáczió befizetésével — a mely perczent aáczióból is egyharmadot a munkásokból fog magának beszedni — nagyon kis összeggel, nagyon olcsón megalakitani a maga vállalati pénztárát. De ki vagyunk téve, t. ház, a törvény flagráns kijátszásának is. Ki vagyunk téve annak, hogy több gyár egymással kartellt köt, egymással szövetkezik és igy alakit vállalati pénztárakat. Ep azért leszek bátor majd a vállalati pénztáraknál egy módosítást benyújtani az iránt, hogy mondassék ki legalább az, hogy a vállalati pénztárak alakításához egy telepen kell, hogy valamely gyárnak legalább 300 munkása legyen, és nem szabad ide beszámítani a szomszédos vállalatok munkásait. Megjegyzem itt, hogy az, vájjon mi a szomszédos vállalat, preczizirozva egyáltalában nincs, hogy mi az, azt nem tudjuk. E tekintetben is lehetnek tehát visszaélések. Megtörténhetik az, t. ház, hogy kiegyeznek egymással a gyárak a maguk praktikus érdeke szerint és kijátszszák a törvényt. Matlekovits mondotta egy ankéten, hogy iparpolitikai szükség az, hogy ezek a vállalati gyári pénztárak megmaradjanak, mert a humanizmus terén kell, hogy találkozzék az a gyáros a maga munkásaival, t. i. ép azért, mert neki nagyon sok munkása van, más téren, közvetlenül nem találkozik velük. Ez nagyon helyes érvelés ; azonban azt hiszem, hogy viszont ugyanezen az ankéten helyesen mondotta egy felszólaló, nem tudom, ki volt, de igen okosan azt az észrevételt tette, hogy ha megengedik a gyárosoknak a vállalati pénztárt, tartani lehet attól, hogy a munkások ott nem mernek nyilatkozni szabadon abban a kérdésben, hogy 47
