Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-108
362 í()8. országos ülés 1907 február ík-én, csütörtökön. tehát fel vagyok jogosítva ezen számadatok nyomán azt állítani, hogy igy egy évben 18 millió korona lesz az az összeg, a mely a munkásoknak betegsegélyezési czimeken jut. Itt egy valóságos rejtvényt adnak fel nekünk, a melyet meg kell oldanunk. A mint a törvényjavaslat eredeti indokolásában, azt hiszem, a 70. oldalon mondatik, a pénztárak eddig nem tudták törvényes kötelezettségeiket teljesíteni, noha ismeretes dolog, hogy a nagyobb pénztárak a legutóbbi években 3— 2 1 /2°/o-kal dolgoztak. Kérdés már most, hogy ha az eddigi feladatokat nem voltak képesek 3—2 1 /2°/o-os kulcs mellett megoldani, akkor most, a midőn a feladatok kétszeres terhet rónak a betegpénztárakra, a midőn a törvény a kisiparosokat öt évre tehermentesíti és 3°/ 0 helyett 2%-ot ró rájuk: miként fogják a pénztárak ezentúl feladatukat megoldani. Azt hiszem, hogy reálisaknak kell lennünk, és nem szabad olyan javaslatot előterjeszteni, a melyben azt állapítjuk meg, hogy ezen javaslat arányai és tételei szerint a pénztár nem lesz képes feladatainak eleget tenni. Ehhez hozzájárul, t. ház, az, hogy eddig a pénztárak, noha a törvény kötelezte azokat erre, — ez kivétel nélkül áll valamennyire nézve — egyáltalában nem gyűjtöttek tartalékokat. Továbbá egy másik égető kérdéssel is számolni kell, t. i. az orvoskérdéssel. Azt hiszem, hogy igazat ad nekem az igen t. államtitkár ur, a ki az orvosok mozgalmát még jobban ismeri mint én, hogy igen jelentékeny és eddig számba nem vett terhe lesz a jövőben a betegpénztáraknak az orvosok fizetésének növekedése. Az orvosok mai helyzete tarthatatlan, de nekik elég erejük és szervezettségük van és akár tetszik, akár nem, akár elbirja a betegpénztár, akár nem, az orvosok helyzetét, fizetését a legközelebbi jövőben feltétlenül javítani kell. Hiszen az orvosok országos szövetsége nem kevesebbet kivan, — és ez nem is sok, ez méltán meg^ is illeti őket — mint hogy legyen a pénztári orvos fizetése annyi, hogy minden ambuláns beteg után jusson neki egy korona, minden látogatás után pedig két korona. Azt hiszem, hogy ez méltányos és igazságos kívánság. Már pedig, ha csak ebben a mértékben teljesedik is az orvosok kívánsága, már akkor is kétszer annyi lesz az orvosi fizetések terhe, mint a mennyi eddig volt. Nem tudom, hogy •— különösen ezeket a terheket is figyelembe véve — mikép fog az igen t. államtitkár ur megnyugtatni az iránt, hogy a mai keretekben és ezen öt évre leszállított 2 százalékos kulcs mellett is képesek lesznek-e a pénztárak törvényes kötelezettségeiknek eleget tenni. Azt sem mondhatnám, hogy a törvény, akár az egyik, akár a másik részben tehermentesíteni kívánta volna a betegsegélyzö pénztárakat. Eddig a balesetekből eredő gyógyítási teher a jDénztárakat terhelte, ezentúl mindenesetre ez a teher megmarad és a balesetbiztosítás terhére és költségére csak 10 hét után történik az orvosi és egyéb ellátás költsége. Csakhogy ennek nincsen számottevő jelentősége. Ugyanis 1905. évben nagyipari balesetek után kifizettek a betegsegélyzö pénztárak Magyarországon 320.410 koronát csak táppénzre. Ha ehhez hozzáveszszük a gyógyszert és az orvosok költségét is, a kisipari balesetekből eredő költségeket — sokat mondok — 500.000 koronára tehetem. Ha a pénztárak eddigi terhét tekintjük, a mely őket a balesetből eredő betegségek czimén terhelte, minthogy az államtitkár ur is igaznak ismeri el és hirdeti is azon igazságot, hogy balesetekből eredő betegségeknél legfeljebb 5°/o-a az eseteknek olyan, a mikor ä sérült még 10 hét után is orvosi gyógykezelésre szorul, nyilvánvaló, hogy ezen 500.000 koronának csak 5°/o-a, vagyis 25.000 korona lesz az, a mi tehermentesítést jelent a ])énztárakra nézve, v-igyis 25.000 koronával lesz ezentúl e czimen a jaénztáraknak kevesebb kiadásuk, mint volt eddig évenként. Felhívom a t. ház figyelmét a törvény egy igen lényeges uj és megvallom, tarthatatlan intézkedésére, — épen a pénztárak teherviselési képessége szempontjából, nevezetesen a 60. §-ra. Eddig megvolt a pénztáraknak az a privilégiuma, hogy a mennyiben nem ők küldték betegeiket a kórházba, csak 30 napig voltak 'kötelesek az 1898 : XXI. t.-czikk szerint a betegápolási dijat a kórházakban fizetni, azontúl nem. Ez tehát a pénztáraknak egy bizonyos tehermentessége volt; a midőn tagjai kórházban feküdtek, 30 napig fizették értük a dijakat, a 30 napon tul azonban ez alól mentve voltak. Ezt a mentességet is elveszi most a törvényjavaslat 60. §-a a pénztáraktól, a mennyiben arra kötelezi őket, hogy ezentúl — ellentétben a törvény eddigi intézkedésével — 30 napon tul is fizessék azt a táppénzt, a mi tulajdonképen a munkást illette volna, de a mely a pénztár kasszájában maradt, fizesse azon ideig a kórházban, a mely ideig egyáltalán táppénzt köteles adni. Ez tehát ujabb terhe a pénztárnak. Ezen pedig a kereskedelmi kormány segíthet és talán segíteni is fog, de ujabb teher, a mely szintén számításba veendő... Elnök: Kérem, méltóztassék folytatni. Pető Sándor : ... ez is egyik lehetőség volna arra, hogy tehermentesítés történjék. Van egy tehermentesítés a javaslatban, de ebben nincs köszönet, és nem is hiszem, hogy a t. kereskedelmi kormány, ha ennek az intézkedésnek horderejét komolyan még egyszer mérlegelés alá veszi, erősen ragaszkodnék hozzá. Nevezetesen a javaslat 53. §-a azt mondja, hogy nem tarthat továbbá segélyezésre igényt az a tag, a kinek a betegsége a biztosítási kötelezettséget megállapító foglalkozásba való belépése előtt kezdődik. (Mozgás.)
