Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

í()8. országos ülés 1907 február 14-én, csütörtökön. 361 tehát, hogy miért szeretik és miért kivarrják fentartani és miért ragaszkodnak hozzá. Ezen bányatársládáknak elsősorban is van egy privilégiumuk, a mely nincs meg a vállalati pénztáraknak, nincs meg a közlekedési pénztárnak, nincs meg a dohánygyárinak, szóval: az állam által fentartott és vezetett pénztáraknak, mert az ilyen pénztáraknál a törvény 148. §-a szerint maguk a vállalkozók, tehát az állam fedezi a költségeket, a vállalati pénztár kezelési költségeit a vállalkozó tulajdonos maga fedezi, mig a bányatársládánál a kezelési költségek magát a pénztárt terhelik. Egy másik privilégium is van itt: hogy t. i. az ezen bányatársládákban összegyűlendő pénz és járulókok nem csak szocziális czólokra fordíttatnak, hanem a bányatársládákba a munkások és a munkaadók által befizetett járulékokból fedeznek egyházi és iskolai czólokra szolgáló költségeket. Ezen egyházi és iskolai igényeknek a kielégítése természetesen szükséges, de hogy munkásbiztositási czélra összegyjűtött pénzből fedeztessenek ezek épen a bányatársládáknál, a bányaüzemeknél, ez, azt hiszem, a legnagyobb fokú igazságtalanság. így van azután, t. ház, hogy Ernszt képviselő ur elszörnyűködött azon, hogy a legtöbb szegényes vidéki ipartestületi pénztárnál, meg nem tudom én, miféle pénzáraknál 30 és 35 százalékos kezelési ós egyéb költségek merültek fel, a mi egy hiánya az eddigi pénztáraknak. Hát micsoda elszörnyűködés van akkor helyén itt, a bányatársládáknál, a hol kivétel nélkül, állandóan legalább is 30 százalékra rug a kezelési és egyéb költség, a melyben ilyen kiadások, egyházi és iskolai kiadások is benne vannak, és a mire én a legnagyobb súlyt fektetem; — furcsa, de tényleg ugy van — a bányatársládákra hárítják át ezeket az oda nem tartozó kiadásokat, a melyeket a bányatulajdonosnak ós nem a munkásbiztositási intézménynek kellene viselnie. A legérdekesebb, t. ház, hogy a mig a jelen törvény betegség esetére a járulékok felét hárítják át a munkásokra, baleset esetén pedig egyáltalában semmit, addig a bányatársládáknál, különösen a magánbányákban, a baleset elleni biztositásnál is, egyáltalában minden biztosítási ágnál, ott is, a hol a törvény a munkást teljesen tehermentesíti, a munkás a járulékoknak kétharmadát kell hogy fizesse, mig a munkaadó csak egyharmadot visel. Az állami üzemekben konstatálni kell, hogy a viszonyok a munkásra nézve minden vonalon jobbak, mint a magánbányáknál. Az állami üzemeknél a munkás a járulékoknak csak 38'9°/o-át fizeti, mig a kincstár 61'l°/o-ot fizet. Ismétlem, a legnagyobb igazságtalanság, hogy a magánbányáknál nemcsak betegség esetén, hanem egyéb biztosításoknál is a munkás kétharmadot a munkaadó pedig csak egyharmadot fizet. Annál sérelmesebb ez, minél inkább tekintetbe vesszük, KÉPVH. NAPLÓ 1906 — 1911. VI. KÖTET, hogy a bányaüzemben a balesetek milyen nagy számban fordulnak elő. 1903-ban volt több mint 1000 baleset, 1904-ben több mint 1000, 1905ben 980. Ezen teher viselése alól a munkásokat fel kell oldani. Tekintetbe veendő továbbá, hogy a társládáknál a munkás befolyása a minimumra redukálódik. Kíváncsi vagyok arra, hogy az osztrák államvasutak nem tudom miféle bányájának a munkása, a kit felhoznak Budajjestre, az igazgatósági ülésre, miféle befolyást gyakorol a sok nagyságos, méltóságos és exczellencziás ur között az ügyek menetére. Hogy mily nagy anomália és anakronizmus ezeknek a bányatársládáknak a fentartása, annak bizonyítására elég rámutatni arra,, hogy a mig egyrészről nyugdíjra, özvegyi ellátásra, balesetbiztosításra, rokkantság és betegség esetére való biztosításra a munkás fizeti a járulékok kétharmadát, ugy hogy az általa fizetett összeg hetibérének sokszor 6—8—10°/o-ät teszi ki, addig kivétel nélkül valamennyi bányatársláda alapszabályaiban benne foglaltatik az az intézkedés, hogy a munkás összes igényeit és összes addig befizetett járulókait elveszti akkor, ha kilép vagy ha elbocsátják az üzemből. Ha 20 évig fizeti a legterhesebb járulékokat, elveszíti ezeket a járulékokat, mihelyt kilép onnan. T. ház! Méltóztassanak megengedni, hogy figyelmemet a törvény egyéb intézkedéseire is kiterjeszszem és épen azon jóakarat folytán, a melylyel ezen javaslat iránt viseltetem és annak folytán, hogy azt a becses munkát, a melyet a kereskedelmi kormány végzett, én teljes mértékben honorálni is tudom, aggodalmamat fejezem ki az iránt, hogy a megállapított segélyezési mértékek és arányok mellett is egyáltalában képes lesz-e a törvény a betegsegélyezést, illetőleg az elvállalt kötelezettségeknek eleget tenni. Erre vonatkozólag a javaslat-indokolás azt állapítja meg, hogy a kerületi pénztárak és az eddig létezett pénztárak anyagi eszközök hiányában nem tudtak eleget tenni törvényes kötelezettségeiknek. A pénztárak kiadása pl. 1903-ban 10,600.000 korona, 1905-ben pedig 10,370.000 korona volt. Nem tudom, hogy az államtitkár ur helyesnek fogadja-e el ez adatokat; nincs módomban ellenőrizni a törvényjavaslat munkásügyi bizottsági indokolásának helyességét, a mely a harmadik oldalon foglaltatik és a melyben azt mondja a bizottság, hogy azon kedvezmények és azon szolgálmányok, a melyek eddig nem voltak meg és a melyek a munkások javára ezentúl még fognak adatni, körülbelül 8 millió ujabb terhet jelentenek; 8 millió koronát érő ujabb előnyt jelentenek a munkások részére. Feltételezem, hogy a munkásügyi bizottság komolyan és alaposan dolgozik és ha 8 milliót mond, abból legfeljebb csak egy-két fillérnek szabad hiányoznia. (Mozgás bálfelöl.) Ez benne van, az indokolás harmadik oldalán. Én 46