Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

360 108. országos ülés 191)7 február 14-én, csütörtökön. lehetnek különböző vélemények, Tannak esetek, a mikor ezen vállalati pénztárak nélkülözhetetlenek, de általánosságban, ha tőlem függött volna és azt hiszem, ha a munkásköröket megkérdezte volna az államtitkár ur, azoknak is az lett volna az álláspontjuk, hogy ezen vállalati pénztárakat, kivéve a parancsoló szükség esetén, pl. rendkívül veszélyes üzemű vállalat, vagy messze fekvő vidéken lévő vállalat, fenn nem tartotta volna. Az államtitkár ur épen oly jól tudja, mint mindenki, hogy a gyárakba csak megelőző orvosi vizsgálat után vesznek fel munkásokat. Már most méltóztassék elképzelni ennek a többi pénztárra gyakorolt káros batását, hogy a vállalati pénztár csak válogatott legényeket vesz fel az ő gyártelepére, illetve ilyeneket vesz fel az a gyár, a hol vállalati pénztár van, és marad otthon — mint a népdal mondja, — egy-kéthárom nyomorult, a kik nem tauglicbok, mehetnek tehát egyéb gyárakba, a melyek a többi pénztárakat, nevezetesen a kerületi pénztárakat ölelik fel. Akármilyen szépen hangzik is az, hogy a javaslat a lehetőség szerint ezen vállalatoknál iparkodik megóvni a munkások önkormányzati jogát és választási szabadságát, — megengedem, hogy a lehető legtökéletesebben iparkodik erre — végeredményben mégis az az igazság, hogy a vállalati pénztárnak ura nem az a szavazás utján megalkotott önkormányzati testület, hanem maga a vállalkozó. Itt is alkalmazható az a régi közmondás: »cuius regio, eius religio«. A vállalati pénztár mindig azé, a kié a vállalat. Azután lényeges hibának, mondhatnám gyengeségnek tartom a kereskedelmi kormány részéről a magánegyesületi pénztárnak olyan módon való fentartását, a mint azt a bizottságok javasolták, mert eredetileg még valahogy eltűrhető volt, hogy ilyen pénztár 5000 taggal fenállhasson, de a mostam javaslat 197. §-a szerint már 800 taggal is fentartható a magánegyesületi pénztár, a mely taglétszám mellett, azt hiszem, az a pénztár képtelen a törvény által reá rótt kötelességeknek eleget tenni. És hogy mindezen pénztárak mennyire nem illenek a törvényjavaslatba és az általa megállapított elv és egység keretébe, azt maga a törvényjavaslat igazolja, a mikor kénytelen mindezen pénztáraktól a balesetbiztosítási teendőket elvonni. Hol van itt az egység, a mikor a pénztáraknak egy bizonyos kategóriája csak betegségbiztosítással foglalkozhatik, de nem foglalkozhatik a balesetbiztositással? Itt vannak az egység nagyobb dicsőségére a közlekedési pénztárak, a melyekre igen röviden hivoni fel az államtitkár ur figyelmét; ezekről eddig szó sem esett. Arról van szó t. i., hogy jelentékeny jogfosztást von maga után a törvényjavaslat a vasutasokra nézve, e tekintetben a javaslat eddigi diszpozicziói megváltoztatva nem lesznek. Mert a mig eddig a törvény teljes szavatosság mellett adott kárbiztositást a vasutasoknak, addig e javaslat szerint már csak 60°/

0 jár nekik, a mi jogfosztást jelent az eddigi viszonyokhoz képest, a mi tehát igazságtalan. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy Ausztria és Németország kivételt teremtett, mert ott 90°/o kártalanítás van a vasutasok részére megengedve. Hasonlóképen hibáztatnom kell nekem, a ki az igazi egységnek vagyok a híve, tehát annak, hogy egy bizonyos területen mindenki, a ki erre hivatott, legyen tag, hibáztatnom kell a kereskedelmi kórház fentartását. de különösen, a miről a 13. §. beszél, a dohánygyári és bányatársládák intézményének fentartását. A dohánygyárakkal, miután ez csak az államé, még elég emberségesen bánik el a törvényjavaslat, a menynyiben a 156. §. megállapítja, hogy kötelesek a dohánygyárak ugyanazon szolgáltatásokra, jutalékokra, segélyezési összegekre a munkás betegsége és balesete esetén, a minőt a törvény minimumul megállapít. Ez egy rendkívül fontos momentum. Azonban a bányatársládákat még ilyen mértékben sem kötelezi a törvény, és mondhatom t. ház, hogy ezen bányatársláda intézményének eddigi állapotában való meghagyása klasszikus példája annak, hogy nekünk az egység csak akkor tetszik, a mikor azzal czentralizálni lehet, és önkormányzatot sorvasztani lehet, de az egység ott, a hol arra igazán szükség van, nem tetszik vagy nincs erőnk vagy nincs akaratunk arra, hogy keresztülvigyük. A bányatársládákról érdemes egy pár szót beszélni. Azt hiszem, megállapíthatom, t. ház, különösen a munkásbiztositási kérdés tárgyalásánál, hogy a bányatársláda megtestesülése az odiosum privilégiumnak. Sem jog, sem indok arra nincs, hogy akkor, a mikor mélyen szántó javaslatokat terjeszt a t, ház elé a kormány; hogy akkor, a mikor a munkásbiztositás kérdését sok tekintetben igen kiváló javaslattal kívánja megoldani, ezt a kérdést egyszerűen parlagon hagyja tovább, megelégedvén egy határozati javaslattal, a melynek hogy mikor lesz foganatja, azt nem tudjuk. Mezőfi Vilmos: Chorin nem engedi! Szterényi József államtitkár : Nem való tiszteletreméltó férfiaknak ilyen módon való megnevezése ! Pető Sándor: A bányatársládákat, t. ház. egy 1854-ben kelt császári pátens, a mely a bányatörvényt is életbe léptette, hozta életre, A magánpénztárakról azt mondja az előadói javaslat, hogy tiszteletreméltó történelmi múltjuk van, tehát azért is illik ezeket respektálni és a lehetőségig fentartani. A bányatársládára és a bányatörvényre azt hiszem, nem fogja senki sem mondani, származásuknál fogva, hogy tiszteletreméltó történelmi múltjuk van. Nem tudom