Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-103
270 103. országos ülés 1907 február 4-én, hétfőn. alig várja, hogy köteles szolgálati ideje leteljék, és hazamegy, hogy otthon a gazdaságát kezelje, vagyonának éljen. Azt hiszem, hogy ez a körülmény talán csak igen csekélyebb részre, a vagyonosabbakra nézve bii befolyással abban az irányban, hogy őket a további szolgálattól elvonja. De tudjuk, fájdalom, hogy nem a vagyonosak képezik a többséget. Tudják összes képviselőtársaim, mily sok éhes ember kopogtat napról-najjra ajtónkon egy kis állásért, egy kis hivatalért, szolgai alkalmazást keresve. (Igaz ! ügy van !) Ez arra mutat, hogy nem vagyunk oly bőviben a jól ellátott vagyonos embereknek, a kik otthon a magukéból meg tudnak élni. Ha tehát jó és tisztességes ellátást nyújt nekik az altiszti állás, — pedig nyújt, mert igen jól vannak ellátva, meglehetősen jól vannak fizetve, bizonyos évek múlva jutalomdijakban részesülnek, azonkivül is különböző kedvezményekben részesülnek, olyanokban, melyek a polgári embernek pénzébe kerülnek, — ha az altiszti állásokban jó és tisztes ellátást találhatnak, bizonyára szivesen maradnának hosszabb ideig a szolgálatban. Én hajlandó vagyok azt a körülményt, hogy a magyarság ilyen rosszul van az altisztek közt képviselve, inkább annak tulajdonítani, hogy a német nyelvvel való megküzdés nehézséget képez reájuk nézve. (Igaz! ügy van I) Ez a baj, a mely szintén tartósan fenn nem maradhat, remélem, ki lesz küszöbölve, mert nem tudom elképzelni, hogy a nyelvi kérdés miatt a hadsereg továbbfejlődését, haladását, harczképességét és talán ennél is sokkal nagyobb érdekeket áldoznának fel. Hiszen minden józan embernek be kell látnia azt, hogy nyelvvel nem vertek még meg ellenséget soha, ahhoz ágyuk kellenek, katonák, lelkesedés és sok egyéb. (Helyeslés.) Én tehát azt hiszem, hogy ha egy felvilágosodottabb gondolkodás fog végre tért foglalni a hadsereg vezetésében, ezzel a nehézséggel sem fog kelleni többé számolnunk, és különösen ha a nemzetben meglesz a határozott és czéltudatos kitartás az ő jogos követelései mellett, akkor ennek a hadseregnek nyelvében is rövid idő múlva magvarnak kell lennie. (Helyeslés.) De addig is, mig ezt elérnők, ajánlom a t. honvédelmi miniszter urnak az altiszti kérdést abból a szempontból szives figyelmébe, — hiszen ugy tudom, ő foglalkozik is vele, de mégis bátorkodom itt az irányt is megjelölni — gondoskodjék arról, hogy ezek az altisztek akkor, mikor a katonai szolgálatból igazolványnyal 12 évi szolgálat után eltávoznak, megfelelő tisztességes polgári alkalmazásban részesüljenek. (Mozgás.) Téves felfogás minálunk, a mely azt tartja,hogy erről nagyon van gondoskodva. Az 1873 : II. t.-cz. az igazolványos altiszteknek ad előjogot minden polgári szolgai alkalmazásnál más pályázókkal szemben. Igen, de az 1893 : IV. t.-cz. ezeknek az altiszteknek a fizetését a szolgai fizetések mértékében szabja meg, amely tehát Budapesten 700 koronánál, vidéken 600 koronánál több nem lehet. Ez a fizetés egy olyan embernek, a ki 12 esztendeig mint altiszt szolgált, nem megfelelő ellátás, és épen ez a körülmény okozza azt, hogy Magyarországon a kiszolgált altisztek közül olyan sokan nem is fogadnak el ilyen állásokat, mert megfelelő állást nem kapnak. Ha összehasonlítjuk e tekintetben az arányt az osztrákok és a magyarok közt, azt találjuk, hogy az 1905. év végén volt olyan igazolványos altiszt, ki még állás nélkül volt, magyar 2374, osztrák 1051 ; holott a mint méltóztatik tudni, az altiszti létszám, mint a hadsereg létszáma is, az osztrákoknál nagyobb hányaddal van képviselve. Tehát a magyar kiszolgált altisztek sokkal rosszabb elhelyezésben részesülnek. Az 1903. évben kapott polgári alkalmaztatást 558 osztrák és 83 magyar, az 1904. évben 616 osztrák és 75 magyar. Ha a jutalomdijakban való részesedést hasonlitom össze, itt is nagy az aránytalanság. 1906-ban kapott jutalomdijat 4829 magyar és 11.597 osztrák. T. ház ! Ezen kérdésnek orvoslása, mint mondám, fontossággal bir társadalmi szempontból is, hogy annyi megbizható, kipróbált és bizonyos inteli igencziával biró egyén — mert a ki 12 évig mint altiszt szolgált, arról, azt hiszem, el lehet mondani ezt a jelzőt — tisztességes, jóravaló ellátást kapjon. De fontossággal bir ez a hadsereg nemzeti irányú fejlesztésének szempontjából is, mert hogyha gondoskodunk arról, hogy ezek az altisztek szolgálatuk után megfelelő ellátásban részesüljenek, akkor több ember fog kedvet kapni erre, hogy ezen szolgálatra rászánja magát, illetve, hogy ott tovább szolgáljon. Nem akarok most egyéb, a hadseregre vonatkozó kérdésekkel foglalkozni; azokkal a követelésekkel, melyeket mi közj ogi alapon a magyar állam függetlensége, szuverenitása szempontjából a hadsereggel szemben támasztottunk. Azok a követelések fennállanak ma is és azoknak megvalósítását ma is és mindenkor követeljük. Ha kikapcsoltattak is a mostani időszakra a katonai kérdések, azért nem tartom lehetetlennek és nem tartom kizártnak, hogy előkészithet a mostam kormány egy megegyezést, a mely mindezeknek a kérdéseknek a nemzetet teljesen kielégítő és a királyt is megnyugtató megoldásához fog vezetni. Abban a meggyőződésben, 1 * hogy a kormány ezen a téren és ebben az irányban nem fog elmulasztani semmit, a mit a hadsereg nemzeti irányú fejlesztése érdekében tehet, hogy törekvéseinknek a megvalósítását a jövőben, ha nem is kezdeményezi, vagy nem is fejezi be, de legalább előkészíti, elfogadom a törvényjavaslatot és ajánlom a t. képviselőháznak a határozati javaslatot a katonai tanintézetekre vonatkozólag. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelől. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : A határozati javaslat fel fog olvastatni. Raisz Aladár jegyző (olvassa): »Határozati javaslat. A képviselőház utasítja a honvédelmi minisztert, hogy a közös hadügyminiszter vezetése alatt álló, s Magyarország területén elhelyezett
