Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-103

103. országos ülés 1907 február h-én, hétjőn. 267 saját külön hadsereg. (Igaz! Ugy van! Elénk helyeslés a szélsőbalon.) Az állam minden intézménye 1867 óta nemzeti irányban haladt és fejlődött, de ebből a haladásból és fejlődésből a hadsereg nem vette ki a maga részét, mert az idegen volt a nemzettől, nem volt a nemzettel belső berendezésében és szellemében összeforrva és ennek következtében visszamaradt, megmaradt abban az állapotban, a melyben volt 67 előtt. Már pedig mindenki, a ki egy csepp érzékkel bir a történelmi fejlődés követelménye iránt, igazat fog nekem adni abban, hogy olyan intézmény, a mely a kor szellemével lépést nem tart, életrevaló nem lehet, olyan intézmény nem állhat a maga hivatásának magaslatán és azt a feladatot, a melynek kedvéért létezik, betölteni nem lesz képes. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csak elvakultság, csak elmaradottság, a kor szellemét megérteni nem akaró korlátolt felfogás lehet az, a mely a hadsereg harczképességének a veszélyeztetését látja azon törekvésünkben, hogy mi a hadsereget a kor szellemében fejleszteni kivánva, azt akarjuk, hogy a nemzeti állammal karöltve, nemzeti irányban, a modern kor gondolkodásának megfelelő nemzeti hadsereggé fejlődjék. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha e tekintetben ma még nem látunk olyan változásokat, a melyek minket kielégítenek, de még olyan jelenségeket sem látunk, a melyek az általunk követelt fejlődést kilátásba helyeznék és ennek daczára mégis megszavazzuk a szükséges ujonezjutalékot, ennek oka és magyarázata azzal adható meg, hogy attól a kormánytól, a mely Magyarország ügyeit ma vezeti, elvárjuk, és joggal reméljük, hogy mint minden intézményre, ugy a hadsereg intézményére is olyan befolyást fog gyakorolni, hogy az a jövőben nemzeti irányban fejlődjék tovább. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezen reményünkben megerősit minket annak a férfinak a múltja, a ki ma Magyarország kormányának élén áll. (Ugy van! Ugy van !) És nekem az a meggyőződésem, hogy az a körülmény, hogy a katonai kérdések a mostani kormány megalakulása idején, a mint mondani szokták, kikapcsoltattak, ez a körülmény nem akadályozza a kormányt és nem akadályoz bennünket abban, hogy addig, mig ez az átmeneti állapot fennáll, igen sok javulás történik, és lépésről-lépésre egy bizonyos haladást a nemzeti irányban előkészítsünk, (Helyeslés a baloldalon.) Azzal pedig igen tisztában vagyok, hogy hirtelen átalakulás nem is lehetséges, és bizonyára nem is volna reá kilátás. A fejlődésnek itt is minden téren bizonyos törvények szerint, bizonyos csendesebb ütemben kell történni. Egészen természetes, hogy azok, a kik kívánságainknak megvalósulását ideges türelmetlenséggel és nyugtalansággal várják, ezzel az állapottal nincsenek megelégedve. De a poltikai bölcsesség és a higgadtság parancsolja azt, hogy egy bár lassabban megvalósuló czél felé irányzott fejlődést támogassunk és biztosítsunk inkább, mintsem hogy elhamarkodott vagy erőszakos módon veszélyeztessünk mindent. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És tisztában kell lenni azzal, hogy még azok is, a kik a mi törekvéseinkkel szembe helyezkednek, a kik a mi nemzeti aspiráczióinkkal megbarátkozni nem tudnak, sőt azokat egyenesen veszélyeseknek jelzik, még ők is könnyebben fognak hozzájárulni, belenyugodni, a történt fejlődéssel megbarátkozni, hogyha az ily módon, lépésről-lépésre történik, mint hogyha erőszakos, hirtelen változtatásokkal menne végbe. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És mert én igy ítélem meg a helyzetet, azért egész nyugodtsággal és teljes bizalommal nézek a jövőbe, és él bennem az az erős meggyőződés, hogy a hadseregnek az az állapota, a melyben ma van, tartósan fenn nem maradhat. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Meg kell annak változnia elsősorban magának a hadseregnek érdekében. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Senki sem tagadhatja, hogy a hadseregnek technikai tekintetben haladnia, fejlődnie kell, lépést kell tartania más európai államok hadseregeinek fejlődésével. E fejlődés nélkül a hadsereg egyáltalában hasznavehetetlen volna. Hiszen nem kell egyebet mondanom, mint azt, hogy ha egy másik állam hadseregében olyan lőfegyver jön használatba, a mely ezer lépéssel nagyobb távolságra hord, mint a mi lőfegyverünk, akkor már ezzel a hadsereggel szemben a mi hadseregünk tehetetlen. A hadseregnek tehát, ha más államok hadseregével lépést akar tartani, nagyobb mértékben kell majd igénybe vennie a polgárok áldozatkészségét, arra pedig semmiképen nem számithat semmiféle tényező, hogy a polgárokban meglesz az áldozatkészség egy olyan hadsereg fentartására, a mely hadsereg nem akar velünk egy lenni szellemében, felfogásában, érzelmeiben. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Bizonyos tekintetben én már látom is a javulást, de meg kell vallanom, nagyon csekély mértékben. Nem tényleges javulásról beszélek, hanem arról, hogy a felfogásban mutatkozik bizonyos változás. Ennek jeléül felhozhatom talán, hogy a volt igazságügyminiszter ur nemrégiben itt a házban hivatalosan kifejezést adott annak az alapos kilátásnak, hogy az általa előterjesztendő katonai büntető eljárásban a magyar nyelv alkalmazása teljes mértékben keresztül fog vitetni. Ez a mi szempontunkból csekélység, semmiség, természetes, a miről legfeljebb azt mondhatjuk, hogy ennek már régen meg kellett volna lennie ; ha azonban a hadsereg intéző és vezető köreinek velünk szemben eddig tanúsított magatartását veszszük tekintetbe, akkor azt kell mondanunk, hogy ez bizonyos közeledést jelent. Nem tartom nagy eredménynek azt a körülményt sem, hogy a magyar kormány és a hadügyminisztérium között a múlt őszszel megállapodás jött létre, a mely a hadsereg ipari megrendeléseiben feltétlenül biztosítja Magyarország termelésének azt a részt, a mely Magyarországot a kvóta szerinti arányban megilleti. Ebben a megállapodásban csakis egy régi 34*