Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-101

240 101. országos ülés 1907 január 31-én, csütörtökön. nyitékát szolgáltassam annak, hogy ez nem oly kérdés, a melyet lelkiismeretlenül, gyorsan lehetne megoldani, hanem oly kérdés, a mely lelkiismeretes, alapos tanulmányozást és előkészitést igényel. Mert nekünk nemcsak azon ponton kell tul lenni, hogy választói törvényünk legyen, hanem azt is biztositani kell, hogy ez a választói törvény csakugyan a nemzeti akarat hamisítatlan megnyilvánulását tegye lehetővé. (Elénk helyeslés.) Még csak arra uta^k, hogy a t. képviselő urnak azon vádja, hogy ez osztályparlament — a melyet talán nem is önmaga talált ki, hanem kölcsön vette bizonyos köröktől — (Derű tség.) tessék elhinni, nem komoly vád. Egy parlamentről, a mely azért ült össze, hogy az általános szavazati jogot megvalósítsa, a melynek az lesz a főfeladata, és a mely azt mondja magáról, ha azt megvalósítottam, akkor én nem kívánom tovább a nemzetnek ügyét irányitani, hanem az uj választási törvény alapján megnyilvánuló többség, illetőleg közvélemény lesz hivatva irányítani ; erről a parlamentről az mondani, hogy ez osztályparlament, egyenesen nevetséges dolog. (Élénk helyeslés.) A t. képviselő ur felszólalásával végezvén, kénytelen vagyok azon pénzügyi természetű felszólalásra is reflektálni, a melyet Farkasházy képviselő úrtól hallottunk, (Egy hang: Elemi oktatás. Derültség.) a ki kissé könnyelműen mondott bírálatot élők és holtak felett és oly kifejezéseket használt, a melyeket, bocsánatot kérek, mandátumánál fogva, miután az felszólalásra jogosítja, kénytelen vagyok meghallgatni, de a melyeknek belső igazságát, azt hiszem, rövid néhány szóval a valóságos értékre leszek kénytelen redukálni. Vagyis, azt akarom mondani, hogy a t. képviselő urnak a mandátuma megadja a jogot, hogy ilyen hangon beszéljen, de beszédének belső igazsága nem adja meg azt az erkölcsi tartalmat, hogy ilyen hangú Ítéleteket mondhasson, (ügy van! balfelŐl.) A t. képviselő ur bűnökről, bajokról beszélt, jövedelmek eltitkolásáról, eléggé el nem Ítélhető, helytelen előirányzásokról. Bocsánat, ezek saját szavai, csakhogy így diktálva, megosztva adta elő, de én a t. ház türelmére való tekintettel egy kissé együttesen sorolom fel. (Derültség.) A t. képviselő ur a költségvetés realitását vonja kétségbe és — hogy kis dolgokra ne térjek Id — az irrealitást abban látja, hogy mi kevesebb bevételt irányozunk elő, mint a mennyi tényleg be fog folyni, nem tudom micsoda dáriusi kincseket halmozunk fel, a melyeket eltitkolunk és nem tudom, micsoda czélokra lesznek azok felhasználhatók; azután, hogy ugyanakkor, mikor kincseink vannak, még kisebb pumpokba is bocsátkozunk (Derültség.) és pénztárjegyeket bocsátunk M. Nohát, t. képviselő ur, én talán e helyről nem vagyok hivatva arra, hogy • valami sötét szinben tüntessem fel pénzügyi közállapotainkat. De másrészt olyan rózsás szinben sem tüntethetem fel, mint a t. képviselő ur képzeli azokat. A kiadások előirányzásánál mi elmentünk addig a határig, a mely határig azon bevételeket az egyenes adóknál, fogyasztási adóknál, mint állandó jellegűeket, fel lehetett venni, és itt nem is nagyon maradtunk a realitás határán innen. Mert ha a t. képviselő ur nem az egyenes adókat és az illetékeket, hanem a fogyasztási adókat és a dohány-jövedéket veszi, hát azt merem mondani, hogy ott a bevételek előirányzásánál majdnem a végső határig mentünk. Különösen az üzemi természetű dohányjövedéknél két tényezővel kell számolnom : először, hogy méltányosan váltsam be a dohányt, másodszor, hogy az üzemi költségek, a munkabérek emelkedése folytán, jelentékenyen nagyobbak lettek ós legalább két millió koronát tesznek ki csak maguk a gyárak nagyobb munkabérei. Ott — bocsánatot kérek — igen erősen kell dolgozni, és nagy óvatossággal kell eljárni, hogy azt a nettó összegében előirányzott bevételt valójában el is érjük. A mi miatt tévedésbe esett a .t. képviselő ur az összehasonlításnál, az volt, hogy ő az 1904, évi zárszámadást vette összehasonlítási alapul és azt mondta, hogy ekkor annyi folyt be és mégis ennyit irányoztunk elő. Farkasházy Zsigmond: Az előírást említettem. Wekerle Sándor miniszterelnök: Kérem, a befolyást vegye a képviselő ur, mert én előírással nem tudok fizetni, (Derültség.) én azzal tudok fizetni, a mi tényleg befolyik. A t. képviselő ur feledi, mikor az 1904. évi zárszámadásról beszél, hogy akkor egy megelőző törvényen kivüli állapotnak hátralékai is befolytak, és a folyó esztendőben szintén ezt feledi el. Most is ugy vagyunk, hogy a megelőző törvényen kivüli állapotban be nem folyt adók és illetékek befolynak, tehát lesz egy nagyobb zárszámadási eredményünk, - én legalább remélem, hogy lesz — de ebből az irrealitás vádját kovácsolni, azt hinni, hogy ezt tényleg mind elő lehet irányozni: ez, bocsánatot kérek, nem felelne meg egy reális költségvetés követelményének. (Ugy van!) Farkasházy Zsigmond: Majd meglátjuk. Wekerle Sándor miniszterelnök: Én azt merem mondani, hogy mindazokat, a kik a mi pénzügyeinkkel foglalkoztak, már örömmel érintette az, hogy daczára igen jelentékenyen növekedő kiadásainknak, ón kijelenthettem a múlt alkalommal^hogy ujabb kölcsön felvételére nem gondolok. En ezt kifejtettem akkor. De bocsánatot kérek, annyira menni, hogy a pénztári jegyeket, a melyek 26 millió koronáig vannak kibocsátva, szintén törleszszem és még adósságtörlesztésekbe is menjek bele, erre én vállalkozni nem mernék. En azt hiszem, hogy a ki komolyan mérlegeli és ismeri a mi viszonyainkat, az nem is vállalkozhatik erre, mert igenis, a jövő észten-