Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-101
101. országos ülés 19u7 január 31-én, csütörtökön. 229 Nem áll azonban az a tétel, a melyet a belügyminiszter ur ezen könyvvel kapcsolatosan reánk nézve felállít. A nemzetiségi párti képviselők között, s a mi vezérférfiaink között — mert sokan vannak kitűnő embereink közül, a kik a választási szabadság elnyomása következtében nem jöhettek be a házba — sokan vannak, a kik azt mondják, hogy ez a könyv utópia ; (Zaj.) mások más nézetben vannak. Mi sem természetesebb, mint hogy ilyen nagy eszménél nagyon különbözőek, eltérőek a felfogások. Egy pontban azonban nincs eltérés egyikünk között sem, — s erre rá fogok még térni — t. i. hogy ha a nem magyarajku nemzetiségiek ebben a házban Popovics eszméjét keresztül akarnák vinni, s ha önök is ezt akarnák és kezet fognánk egymással, hogy keresztülvigyük, még akkor sem lehetne keresztülvinni, az életben végrehajtani, hogy ha azok a körök és mérvadó tényezők nem akarnák, a kik önöket ép ugy tartják a czopfjuknál fogva, mint a hogy önök tartanak minket. És épen annyira hiába elleneznők mi, mint a mennyire hiába ellenzik önök és hiába elleneznők együttesen is, ha azok keresztül akarnák vinni, akkor igen gyengék volnánk akár mi egyedül, akár önökkel egyesülve, hogy az eszme keresztülvitelét megakadályozhassuk. De most tekintsük ne a kérdés ideális oldalát, hanem reális politikai oldalát. Azt hiszem, önök közül kell születnie olyan vezérférfiunak, a ki a nemzetiségi kérdést megoldja igy vagy amúgy, mert ha meg nem oldják, akkor nagyon természetes, hogy előbb-utóbb a Popovics-féle eszmék diadalmaskodni fognak annak következtében, mivel a politikai súlyviszony arra felé fejlődik, mert furcsa dolog az, hogy a miniszter ur szépen megmosta a kezét azzal, hogy bennünket leszidott egy kicsit. Azt gondolja, hogyha mi nem akarjuk ezeket az eszméket keresztülvinni, hogyha nem akarunk abban segédkezni, hogy a Grossösterreich megteremtődjék, hogy akkor nagyon egyszerű a dolog, hogy akkor azok keresztül nem vihetők ? Bármennyire megtisztelő is ez reánk nézve, hogy ilyen nagy faktoroknak tekint bennünket a belügyminiszter ur : ha azok a tényezők, a melyek a monarchia sorsát intézik, meg akarják azokat a törekvéseket valósitani, mit ér akkor, hogy Vajda, Vlád, Maniu, Miháli, Pofit, Hodzsa, Juriga és a többi azt mondják, hogy nem '! Az akkor mégis meg lesz valósítva. Ha annak a hatalomnak szüksége lesz arra, hogy ezt az eszmét keresztülvigye, akkor épen ugy, a mint a múltban láttuk, látni fogjuk majd a jövőben is, hogy talál az magyar darabontot eleget, a kikkel keresztülvigye. Nincsen annak szüksége a mi gyenge erőcskénkre. Ezt a passzusát a beszédének azzal fejezi be gróf Andrássy Gyula, hogy (olvassa) : »az önök politikájának ez a természetes és elmaradhatatlan következménye*. Nagyon megtisztelve kell, hogy érezzük magunkat, hogy ilyen nagy faktornak tekint, de be kell vallanom, hogy szerénységünk nem engedi, hogy azt higyjük, hogy ilyen hatalmasok vagyunk, hanem igenis hiszszük azt, hog}- a gr. Andrássy Gyula-féle politika, a mely magáévá teszi Tisza István elveit, az érleli meg a talajt ezen eszme számára. Azt mondja azután a belügyminiszter ur, hogy keleti Svájczot akarunk, mi hazaárulók. Hát, t. ház, valóban olyan nagy hazaárulás volna, ha keleti Svájczot akarnánk csinálni és ha arra törekednénk ? Nem kétlem, hogy a belügyminiszter ur épen olyan jól ismeri a svájezi viszonyokat, a mint én ismerem, és biztosan elismeri azt, hogy Svájcz az az ország a föld kerekségén, a melyről minden politikusnak és minden, népnek csak kalappal a kezében szabad megemlékeznie, mert az a szabadság, testvériség és egyenlőség őshazája és a deinokrácziának legideálisabb keresztülvitele foganatosittatik ott az egész vonalon. (Helyeslés a nemzetiségieknél.) Svájczban van 70% német — nem ugy, mint Magyarországon a magyarok — van 22% franczia és 7% olasz. És mindezek daczára, t. ház, mindenütt a legnagyobb megelégedés uralkodik, testvéri szeretet érzése hatja át az embereket, és valamennyien, szivvel-lélekkel együtt működnek kis hazájuknak előrehaladásán és boldogságán. Volt egy idő, t. ház, a mikor az öreg Kossuth arra törekedett, hogy egy keleti Svájczot csináljon Magyarországból ; azt Ígérte, hogy e hazából keleti Svájczot fog csinálni ; sőt tovább megyek, maga az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur is, Kossuth Ferencz, Kossuth Lajos fia, áj^olja ezt az eszmét, és azt irta a Luminában, hogy ő azt kívánná, és az ország népeinek jövője szempontjából a legszebb dolognak tartaná, hogy Magyarország a Keletnek Svájczaleg3 7 en. És íme jön az ő t. kollégája, a belügyminiszter ur, és azt mondja, hogy Popovics Aurél és mi valamennyien hazaárulók vagyunk, mert mi magyarfalók ebből az országból keleti Svájczot akarunk csinálni. Nem tudom már most, hogy a t. belügyminiszter ur ezen kijelentésével bennünket akart-e tönkretenni, Popovics Aurélt akarta-e támadni, avagy kollégáján, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter úron akart-e egyet ütni. A mi magát az eszmét illeti, a mely miatt olyan nagy hűhó támadt, hát konstatálhatom, t. ház, hogy azt nem Popovics Aurél vetette fel először, hanem egy nálánál sokkal nagyobb államférfiú, Bismarck, a ki »Geclanken und Erinnerungen« czimű munkájában a második kötet 253. lapján a következőket mondja (olvassa) : »Es ist natürlich, dass die Bewohner des Donaubeckens Bedürfnisse und Pläne habén, die sich über die heutigen Grenzen der oesterreichisch-ungarischen Monarchie erstrecken, und die deutsche Reichsverfassung zeigt den Weg an, auf dem Oesterreich eine Versohmmg der politischen und materi ellen Interessen crreichen kann, die zwischen der Ostgrenze des rumänischcn Volksstammes und der Buciit von Cattaro vorhanden sind.«
