Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-101

228 101. országos ülés 1907 január 31-én, csütörtökön. Andrássy Gyula is egyik legveszélyesebb agitátora volt ennek az országnak. Hatalmas tényezője volt a 48-iki mozgalmaknak ; tudjuk, hogy Andrássy Gyulát bitófára Ítélték és 1849-ben in effigie felakasztották. Ugy-e, t. ház, ezt mindnyájan tudjuk, és azért hiába kerestem az ő szobrán egy reliefet, a hol ez az inczidens meg volna örökitve. Nem találtam sehol, hanem igenis találtam olyanokat, a melyek azt tüntetik fel, hogy a hazának legnagyobb fia volt és királyának leghűbb minisztere. Hát, t. ház, ilyen tanulságok után remélhetem, hogy eljöhet még az az idő, hogy nekem mint hazaárulónak, szintén szobrot állítanak a parlament előtt, (Derültség.) és hogy gr. Andrássy Gyula majd annak idején velem melegen kezet fog és azt fogja mondani, hogy nagyon csalatkoztak benned, a kik azt hitték, hogy hazaáruló voltál, mert te épen olyan vagy mint én, é])en olyan hűséges fia vagy a hazának, mint én. (Derü'tség.) Az igen t. belügyminiszter ur azt mondta beszédében, hogy (olvassa) : »T. barátom, a miniszterelnök ur azt mondta egyik beszédében, hogy azért nem ismerhetjük el a t. képviselő urakat mint önálló pártot, mert önálló programmjuk nincsen. Én tovább megyek, t. ház. Én nem csak azért nem vagyok hajlandó önöknek azt a jogot megadni, a melyet minden magyar pártnak megadni kötelességem volna, mert programmjuk nincsen, de azért sem, mert tudom, hogy politikai czéljaik a magyar állameszmébe ütköznek.« Hát, t. ház, hogyha a t. belügyminiszter ur megismételte a miniszterelnök urnak ama kijelentését, hogy nem ismer el bennünket pártnak, jó lett volna, ha megismételte volna az igen t. miniszterelnök urnak azon kijelentését is, a mely igen sokat tartalmazott, hogy t. i. nem tagadhatja a mi lételünket, mert hiszen a »cogito, ergo sum« alapján áll. És nagyon különösnek tartom, hogy épen olyan kormány belügyminisztere teszi ezt a szemrehányást, a melynek nyíltan bevallott programmja nincs, a melyet a politikai zűrzavar jellemez. De nagyon furcsa a belügyminiszter urnak az a kijelentése is, hogy ő nűnden magyar pártnak elismeri létjogosultságát, mert — a mint alább konstatálja — minden magyar pártnak czélja az állam előnye és haszna. Ugy látszik, a belügyminiszter ur nem gondolta meg ezt a kijelentését, nem gondolt vissza a közel múltra, mert hiszen e kijelentésével inczidentaliter elismerte, hogy Kristóffyéknak is ez volt a czéljuk. No de ez gusztus dolga ép ugy, mint az, hogy levétetik a szégyentáblákat; ám tegyék, szavazzanak talán ezért is bizalmat a belügyminiszter urnak, ilyennek mi csak örülünk. (Zaj.) A belügyminiszter ur adós maradt avval, hogy hogy érti azt, hogy a mi politikai czéljaink a magyar állameszmével ellenkeznek. Mi ugy tudjuk, hogy 1868-tól máig a magyar állameszme alatt azt értették, — meg lehet ezt a tünetekből állapítani, — hogy magyarosítsanak; ezt értették magyar állameszme alatt, ezen fáradoztak, ez volt a kitűzött czél. De ugyanez a belügyminiszter ur beszédében egy pár mondattal előbb azt mondta, hogy badarság volna magyarosítani akarni, hogy legnagyobb hiba volna, ha magyarosítani akarnának. Nagy kár, t. ház, hogy egy tagja sem akadt a jelenlegi kormánynak, — még Polónyi sem, a ki pedig érti az ilyesmi módját, — a ki megmagyarázta volna nekünk, hogy mi az értelme ennek az inkonzekvencziának és hogy tulaj donképen mi az a magyar állameszme, hogy aztán mi is a magunk észjárása szerint hozzászólhassunk ehhez a kérdéshez. De ugy látszik, ezt egy titkos szimbólummá tették, a melyet csak a beavatottak értenek, de a melyet minekünk, kik még pártnak sem vagyunk jók. sem teljes kaliberű polgároknak, nem akarnak érthetővé tenni. Azt mondja a belügyminiszter ur, hogy mig a magyar pártoknak mindig az állam érdeke lebegett szemük előtt, addig nekünk mindig csak a nemzetiségek érdeke. De kérdem én, hogy ha az én nemzetiségem integráns részét képszi az államnak, nem jogos-e, hogy tényezője is legyen az állami életnek % És ha azt mondja az igen t. belügyminiszter ur, hogy nekünk nem az állam az első, hanem a mi specziális érdekeink, mi csak ezekre gondolunk : akkor kérdem őt, mutasson egyetlen példát, mikor gondol miránk is az állam; ha ő nem gondol ránk, bizony mi sem gondolunk rá ! (Zaj. EUenmondások.) Mi az állam létjogosultságát azáltal biztosithatjuk és erősbithetjük, ha mi jogainkat megvédelmezzük. (Zaj.) Azt mondja a belügyminiszter ur (olvassa) : »Én nem akarom a t. képviselő urakat megvádolni azzal, hogy kifelé gravitálnak.« Bevallom, hogy nagyon le vagyok kötelezve a belügyminiszter urnak ezért a nyilt és férfias kijelentéséért, mert először találkozom olyan magyar belügyminiszterrel, a ki be merte vallani, hogy az ő meggyőződése is az, a mit mi annyiszor hangsúlyoztunk ugy itt a házban, mint a házon kivül is, hogy mi igenis nem gravitálunk kifelé, hogy az ilyen állitások rágalmak,s olyan kitalált dolgok, a melyeket bebizonyítani sohasem tudtak és nem is lehet. (Zaj.) Azután rátért a belügyminiszter ur Popovics Aurél könyvére. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) s azt mondta (olvassa) : »azóta állandó összeköttetésben van a nemzetiségipárttal*. Mi, mint párt, nem állunk Popoviescsal állandó összeköttetésben. De elismerem, hogy vannak összeköttetéseik egyeseknek közülünk. Nekem is nagyon kedves, régi barátom. De kérdezem, önöknek nincsenek-e olyan barátaik, a kiknek felfogása a magyar állameszmével össze nem egyeztethető? Hát miután én nagyon is jól ismerem őt, megvallom önöknek, hogy ez az ember nem gyűlöli a magyart, hogy ő a magyarnak nagy tulajdonságait ép oly jól ismeri, becsüli és vallja, mint ismeri és vallja sok hibáját és gyengéjét. (Zaj. Halljuk !) A mi a könyvet illeti, erről azt mondja a belügyminiszter ur, hogy (olvassa) : »nagy, tudományos apparátussal, világosan és érdekesen van megirva«.