Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-101

161. országos ülés 1907 január 31-én, csütörtökön. 227 ur foglalkozott ezzel a kérdéssel, és felfogása és meggyőződése kezd tisztázódni és kijegeczesedni; igy remélhetjük, hogy ha ezt a kérdést a t. belügyminiszter ur továbbra is beható tanulmányának tárgyává fogja tenni, mind közelebb fog jutni a mi álláspontunkhoz, és biztosithatom a t. házat, hogy akkor az önök érdekében és örömére, és a mi örömünkre is a kölcsönös megértés lehetővé válik. De, t. ház, ugyanez a belügyminiszter ur a következőket mondja : (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Vajda Sándor : »Én a magam részéről mindig meg fogom követelni, hogy a közigazgatási tisztviselők ne nézzék azt, hogy kinek mi az anyanyelve, (Élénk helyeslés a nemzetiségieknél.) hogy ki milyen származású, csak azt nézzék, hogy ki hű állampolgár.« Hogyha az ember hallja ezt parlamentben elhangzani, nem magyarajku létére is, az első pillanatban helyénvalónak véli.De azután, ha ezt bonczoljuk, és a jiolitikai birálat górcsöve alá helyezzük, arra az eredményre kell jutnunk, hogy nagyon érdekes a t. belügyminiszter urnak ez a felfogása. Ö azt akarja, hogy pl. az én és társaim állampolgári hűségét rábizza a szolgabiróra és alispánra . . . Förster Ottó : Szolgabíró, viczíspán ! Vajda Sándor : Tudom én is a verset, de nem akarom használni. A jegyzőre, hogy ezek Ítéljék meg, vájjon Vajda Sándor hű állampolgár-e, vagy pedig hazaáruló. Minekutánna köztudomású, hogy Vajda Sándor hazaáruló, (Zaj és derültség.) nagyon természetes, hogy az a tisztviselő a belügyminiszter ur ezen kijelentése alapján Vajda Sándort ug)^ fogja sikanirozni, a hogy neki tetszik. Ez logikai következtetés, mert az természetes, hogy érdemeket szerez és megmenti a hazát, ha Vajda Sándort sikanirozza. (Zaj.) Bocsánatot kérek, de ki kell jelentenem, hogy ez nagy naivság az igen t. belügyminiszter ur részéről, hogy ő a mi vezető embereink és népünk hazafiságának megbirálását egyenként a közigazgatási tisztviselőkre akarja bizni, azokra a tisztviselőkre, a kiket ő nevezett ki és a kikről ő mondta, hogy működésük mellett gyatra és rossz a közigazgatás. Jogosan követelhetjük a t. belügyminiszter úrtól, ha ugyan fentartja a jövőben is ezt a nézetét, hogy gondoskodjék arról is, hogy a budapesti egyetemen a sok speozialitás között létesíttessék egy olyan katedra is, a melyen a közigazgatási tisztviselőknek kurzusok adatnak arról, hogyan és miként lehet megítélni egy nem magyar ajkú állampolgárnak hűségét, illetőleg hazafiságát és hazaárulását. Ha ezek az emberek ki lennének aztán oktatva és mindenkinek a markába lenne nyomva egy thermométer, vagy egy barométer, a melylyel könnyen megmérhetné a hazafiságát minden állampolgárnak, akkor én is azt hiszem, hogy lehetne az életben is érvényesíteni és keresztülvinni azt az elvet, a melyet itt Andrássy Gyula hangoztatott a parlament szine előtt. Azt mondja továbbá a belügyminiszter ur (ohassa): »Én nagy különbséget teszek a hű békés állampolgárok közt és az izgatók között. Én nagy különbséget teszek a nemzetiség zöme közt és a nemzetiségi párt közt.« Ez nagyon érdekes, nagyon tanulságos. Mert ha ezt is egy kicsit behatóbban tanulmányozzuk és analizáljuk, ugyebár arra a kérdésre jutunk : mi hát tulaj donképen az, a mit a nemzetiségek zömének nevez a miniszter ur, és mi és kik azok, a kiket ő agitátoroknak nevez? Ha tanulmányozzuk ismét az ország történelmét, azt látjuk, hogy mindaddig, a míg az ország népének voltak hivatott izgatói, hivatott képviselői és vezetői, a kikkel szóba lehetett állani azoknak, a kik az ország ügyeit intézték, mindaddig mégis kényelmesebb volt politikát csinálni, mint akkor, a mikor a népet megfosztották ezektől az izgatóktól és a nép kénytelen volt szóba állam a maga módja szerint azokkal, a kik a hazaáruló izgatókkal nem akartak szóba állani. Vegyük csak a dolgot, a hogy áll. Ha a mi népünk vezérek nélkül marad, ha nem bir ilyen izgatókkal, a milyenek mi vagyunk, mi történik akkor? Akkor meg kellene, hogy ismétlődjék az, a mi megtörtént a múltban, olyan hangon kellene hogy beszéljen, mint beszélt Horea és Closca, és ha nem volna módja az Alföld népének képviseltetni magát a szocziálista hazaáruló vezérekkel, azokkal az izgatókkal, a kik őt a »Népszavá<<ban és a többi lapokban izgatják — a mint önök mondják — akkor bizony az az alföldi nép is kénytelen volna azokhoz az eszközökhöz fordulni és olyan hangon beszélni, mint beszélt annak idején Dózsa György. Ilyen körülmények között nagyon furcsa, ha mindig ránk akarják kenni önök a lelketlen izgatók, a hazaárulók vádját. Igenis, mi izgatók vagyunk, mi hazaárulók vagyunk, hiszszük és valljuk ezt nyíltan, bátran és tiszta meggyőződésből. Mert mi az izgató ? Az izgató nem egyéb, mint hű kifejezője annak a néisakaratnak, annak a néphangulatnak és meggyőződésnek, a mely milliói;: lelkét fogva tartja. Ha találkozik egy emberi elme és egy emberi száj, a mely képes annak a meggyőződésnek, annak az elfojtott lelkületi állapotnak kellő hangon kifejezést adni : ez az izgató. Pedig nekem az a meggyőződésem, — és tanulmányozzák ennek a kérdésnek szoeziális oldalát, csak erre a meggyőződésre fognak önök is jutni — hogy az az izgató lehetetlen volna az első pillanatban, mikor kinyitja a száját, ha nem volna hű tolmácsa annak, a mi a nép millióinak, a mi a tömegeknek lelkében él. (Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) Mert, t. ház, minden kornak megvoltak a maga agitátorai. (Felkiáltások a baloldalon: Demagógjai !) önök is demagógok akkor, a mikor a népre appeilálnak. Kossuth Lajos is egyik legnagyobb agitátora volt ennek az országnak, ő volt a legveszélyesebb izgatója korának. És agitátorok voltak mindazok a férfiak, a kik Magyarország újjászületését megteremtették. Köztudomású tény, hogy a jelenlegi belügyminiszter urnak édes atyja, 29*