Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-101

101. országos ülés 1907 január 31-én, csütörtökön '223 szempontból megítélve, nagyon természetes, hogy (Folytonos zaj.) ezzel nem kívánok foglalkozni. Van még egy körülmény, a mely nagyon különös, t. i. hogy a jelenlegi kormány olyan, mint egy drága gyöngysor . . . (Folytonos zaj) annak tekintik önök őket. Az igazságügyminiszter, a drága fehér gyöngysor fekete gyöngye, kibukott, tehát a kormány jelenleg csonka kormány. (Zaj.) Már most én nem tudom, hogy önök mit akarnak, hogyan szavazhatnak meg egy appropriaczionális törvényt egy csonka kormánynak ? (Zaj.) Es nem tudom felfogni azt, hogy vájjon a parlamentarizmus elvével hogyan egyeztetik önök ezt össze. Helyes. Nem akarom kutatni, mi volt az oka az igazságügyminiszter bukásának ; de mégis azt hiszem, kötelessége lett volna a kormánynak kifejteni, az okokat. Mindenesetre nagyon furcsa szinben tűnik fel, hogy megbukik az ország igazságügyminisztere, a ki ahhoz a párthoz tartozik, annak a pártnak alelnöke, a mely birja itt a többséget, és megbukik az az igazságügyminiszter, a kinek a parlamentben az összes pártok annyiszor és annyiszor bizalmat szavaztak. Miért bukott meg ? (Felkiáltások a baloldalon: Lemondott!) Lemondani, lemondani, könnyű nektek ezt mondani, de neki nem volt olyan könnyű. T. ház ! Miben volt bűnös az igazságügyminiszter ? Hiszen mint magyar, magyar szempontból hazafias kötelességét teljesítette esztendőkig, évtizedekig ; hiszen nem volt talán még igazságügyminiszter, a ki kiméletlenebbül bánt volna el velünk nemzetiségiekkel, szocziáldemokratákkal ós hazaárulókkal szemben, tehát elsőrendű hazafias kötelességét mint igazságügyminiszter telj esitette. Pártjának és a koalicziós pártoknak a legnagyobb szolgálatot tette, mert nyilt titok, hogy a koalicziós kormány neki köszönheti létrejövetelét. Itt van a Halmos-ügy. Hát milyen preczedens az, hogy egy ország igazságügyminiszterét meg lehet buktatni, mielőtt még azok a vádak, melyek ellene felhozattak, be lennének bizonyítva ? Milyen preczedens ez reánk, egyszerű állampolgárokra nézve ? Itt van azután a méltóságos bárónéval való ügye. Hát, t. ház, bárhogyan forgatom és tanulmányozom ezt a kérdést, azon a nézeten vagyok, hogy Polónyi Géza ebben az ügyben nem vétkezett többet, mint minisztertársai; én politikai ellenfele voltam és vagyok Polónyinak és mégis konstatálhatom, hogy vétkezett ebben a méltóságos bárónéféle ügyben, vétkezett magyar meggyőződéséből, és azon meggyőződésből kifolyólag, hogy azzal nemzetének és pártjának szolgálatot tesz. Én hiszem és vallom, hogy a vezérlő bizottság tagjainak is tudniok kellett erről. Hock János : Nem igaz ! Vajda Sándor: Beismerte ezt annak idején Kossuth Ferencz, beismerte gróf Apponyi Albert is, hogy tudta, csak nem helyeselte. Tehát az önök vezérférfiai mindnyájan tudtak ezekről a dolgokról; tudtak arról, hogy összeköttetése van Polónyinak a méltóságos bárónéval. (Felkiáltások a baloldalon : Nem igaz !) Egy ember volt talán, a ki nem tudta, és ez az igen t. miniszterelnök ur volt. Miután azonban kormányt vállalt, — mert hát ő nem tudhatott ezekről a dolgokról, — biztosan hiszem, hogy neki is tudomására jutott ez a dolog, mert teljes lehetetlenség egyöntetű politikát folytatni egy kormánynak, ha tagjai nincsenek jó egyetértésben. Mindezek alapján én, — a ki most onnan jövök, a hol nem az ország ügyeit intézik és jó inf ormácziókat nyerni nem igen lehet, mert vidékről jövök — mondom, én egyszerű orvosi és oláh eszemmel nem tudom felfogni, hogyan lehetséges az, hogy megbukik az igazságügyminiszter csak igy per sundam-bundam, minden megokolás, megindokolás nélkül az ország legnagyobb blamázsára, és a többi miniszterek ugy állanak itt, mint a sziklák a Vöröstorony-szorosnál. (Felkiáltások a baloldalon : Ez fáj neki !) De t. ház, épen azok a vezérlő államférfiak, a kiket ez a dolog leginkább érdekel, nagyon megvannak a dolgok folyásával elégedve. Mi is meg vagyunk vele elégedve. Rákosi Viktor: Nekünk Kossuth, magának Juriga ! Vajda Sándor: Igen; mi Jurigát nagyon szeretjük. Ennek konstatálása után rá akarok térni a jelenlegi kormány álláspontjára, a melyet velünk szemben elfoglal. Nagyon érdekesek e részben a legutóbb történt kijelentések; mert nekünk eddig mindig azt hányták a szemünkre, hogy nincsen tiszta programmunk, és azért nem állhatnak velünk szóba; ezért nem ismerhetnek el pártnak, ezért igy meg amúgy. És épen ezzel a kormánynyal történt meg legelőször, — az összes liberális, stb. előző kormányokat értem — hogy neki egyáltalán nem volt tiszta programmja a nemzetiségi kérdéssel szemben. Nos hát, bevallotta a kormány is és bevallják önök is mindnyájan, a kik politikával foglalkoznak és a kik e dolgokról Ítéletet mondanak, hogy a nemzetiségi kérdésen, ezen a fontos, regnikoláris kérdésen, dől el az ország jövője. (Ugy van ! a nemzetiségiek padjain.) Az igen tisztelt miniszterelnök ur mindjárt az ülésszak elején kijelentette, hogy igenis elismeri és érvényesíteni fogja a nemzetiségi törvénynek azt a részét, a mely a községi autonómiára vonatkozik. Kevés ez, csekély dolog, de nagy dolog mégis, hogy találkozott Magyarországon egy miniszterelnök, a ki egy érvényében fennálló, egy szentesitett törvény keresztülvitelére vállalkozni mer és meg akarja szüntetni az e tárgyban fennálló visszás állapotokat. T. ház ! És jött az igen tisztelt igazságügyminiszter ur és kijelentette — a lapokban olvastuk, mert arra nem érdemesített, hogy itt, a ház színe előtt vallja ezt — hogy neki szándéka lett volna, — pedig, ugy látszik, az Isten nem akarta, mert hamarább elbuktatta, — hogy nemzetiségi vidékekre, összeegyeztetve a viszonyokat a törvény szellemével, oly tisztviselőket nevezzen ki, a kik értik is a népnek a nyelvét, mert igen klasszikusan