Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-100

208 100. országos ülés 1907 Gr. Batthyány Tivadar: Nem kérem, bocsánatot kérek, voltak itt hatan vagy heten és azután lassanként elpárologtak. Vagy itt van egy másik momentum. Önök itt minket támadnak azzal, hogy mi az önök iskoláit meg akarjuk magyarosítani, és ugyanakkor szövetségbe lépnek a nemzetközi szocziáldemokrácziával, a mely pedig az iskolákat az egész vonalon az egyházaktól, a községektől el akarja venni és az állam részére vindikálja. (UgyvanJ) Ha tehát önök egyrészt megegyezést akarnak elérni, másrészt szövetkeznek azokkal, a kik a legfontosabb momentumokban önökkel ellentétesek, egyben azonban igenis egyetértenek önökkel, hogy a mi nemzeti törekvéseinkkel szembehelyezkedjenek, akkor ne vegyék rossz néven, ha részünkről bizalmatlansággal találkoznak. Én nem a helyzetek kiélesitését, hanem kiegyeztetését szeretem, de a midőn hajlandó vagyok igenis tetemes konozessziókat tenni, kötelességem figyelmeztetni az urakat, hogy az egész őszinteséggel és »non verba sed íacta« mutassák meg, hogy a megegyezést és megértést igazán kívánják. (Helyeslés balfelől.) A második kidomborodó momentum az, hogy az igen t. nemzetiségi képviselő urak egy sereg közigazgatási gravamennel léjatek fel, és megjegyzem, hogy igen sokszor igazuk van. Nekünk is megvannak ezek a közigazgatási gravemenjeink, (Ugy van ! ügy van !) s leszek bátor majd felszólalásom során egyre szintén rámutatni. De a midőn az igen t. urak, egy jegyző, egy főszolgabiró ellen itt a házban panaszt emelnek, akkor ebbe a nemzetiségeknek a magyarok részéről való üldözését vonják bele és ezzel lehetetlenné teszik nekünk azt, hogy önökkel karöltve segitsünk a közigazgatás bajain. ( Ugy van ! balfelől.) Egy harmadik momentum, a melyre egész röviden felhívom az igen t. ház figyelmét, az, hogy ugy az egyházi és iskolai gravemenek, mint a közigazgatási gravámenek kérdése igen jól megoldható, mert hiszen kölcsönös az az érdekünk, hogy a közigazgatás az egész országban tisztességes legyen. Az itt felmerült kérdések harmadik csoportja a legkritikusabb ; ezek azok a kérdések, a melyekben ujabb engedményeket kivannak a nemzetiségek részére. Épen ma hallottuk itt az egyik felszólalt t. képviselő ur részéről, hogy ők az egységes államot megbontani nem akarják; hogy önök maguk is a magyar egységes állam alapján állanak és csak ennek keretében kivannak érvényesülni, sőt hallottam ma egy képviselőtársam részéről azt a közbekiáltást, hogy a midőn azt állítják, hogy önök széjjel akarnak húzni és kifelé gravitálnak, az rágalom. Nagy örömömre szolgált ezen felszólalásokat és ezen tiltakozásokat hallani, azonban bátor vagyok az urakat egyre figyelmeztetni. (Halijuk ! Halljuk!) Annak, hogy az egységes magyar állam fenmaradhasson és a nemzetiségeknek engedményeket tehessünk, egy föltétele van. A míg január 30-án, szerdán. azokban az organizmusokban, a melyek a magyar állam nemzeti mivoltát ma még nem képviselik, nem fejlesztik, nem mozdítják elő, — ilyen a külügyi képviselet és ilyen különösen a hadsereg, — a mig itt a magyar nemzeti állam erejét nem bírjuk érvényesíteni: addig csak bizonyos szűk határig mehetünk el a nemzetiségeknek adandó konczessziók tekintetében. (Élénk helyeslés balfelől.) Mentől inkább válik ezen ország nagyban és egészben gazdaságilag, hadserege tekintetében, külügyi képviseletében és más intézményeiben önállóvá és magyarrá, annál könnyebben és annál több konezessziót tehetünk mi a nemzetiségeknek azon a téren, a melyet önök itt emlegetni szoktak. (Helyeslés.) Figyelmeztetem tehát az igen t. urakat, hogy ha komolyan akarják azt, hogy a magyar állam önöknek további engedményeket adjon, akkor álljanak mellénk a nemzet jogainak kivívásában. (Helyeslés és tetszés.) Kéz kézben menjenek velünk ezen a téren, mint horvát és szlavonországi testvéreink teszik, (Helyeslés.) és akkor önök igenis nagy eredményeket fognak fajuk számára elérni. Amig azonban az igen t. urak ezen a téren nem velünk, hanem ellenünk működnek, igen nehéz lesz, sőt egyáltalán lehetetlen lesz némileg is olyast adni, a mennyit az urak kivannak. (Élénk helyeslés.) Brediceanu Koriolárt: Hol marad a jogegyenlőség ? Gr. Batthyány Tivadar: Erre vonatkozólag engedjenek meg egy megjegyzést. Hallottam itt felemlíteni azt, hogy a jogegyenlőség nevében oszszuk fel ezt az országot; hogy a vármegyéket kerekítsük ki nemzetiségi vagyis nyelvi egységekké. Hát jöjjenek el az én falumba, a hol én lakom, s a melynek 690 lakója van, horvátok, németek, magyarok, tótok. Csinálják meg, kerekítsék ki, hogy ott egynyelvi egység legyen és ne követeljék meg egy ilyen községben azt, hogy az a nép tanuljon meg magyarul, s akkor szeretném tudni, hogy honnét szerezzünk 5000 olyan jegyzőt, a ki három-négy nyelvet egyszerre tudjon. (Tetszés.) A mi pedig az egyenjogúságot illeti, hát mondják meg az urak, ha nem volna alkalmuk az uraknak arra, hogy a magyar nyelvet megtanulják, hogyan érintkeznének egymással önök, tótok, oláhok, szerbek? (Ugy van! Taps. Egy hang: Franczia nyelven!) Akkor egy külföldi nyelven kellene érintkezniük. (Ugy van! Mozgás.) Kérem, ezen nem lehet nevetni, ez tény. Tény az, hogy igenis, érintkezési nyelvül a magyar nyelv nemcsak szükséges, nemcsak kötelező, hanem a nem magyarajku polgároknak óriási előny, ha megtanulják. Ne méltóztassanak tehát panaszkodni, bennünket erőszakoskodó magyarosítással vádolni akkor, ha mi a magyar nyelv elsajátítását követeljük. Egyszóval: ne méltóztassanak az urak mindig a dolgokat, minden cselekményét a törvényhozásnak és ennek a kormánynak ellenséges szemüvegen át nézni. Akkor majd meg fogjuk érteni egymást.