Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-100
202 100. országos ülés 1907 január 30-án, szerdán. ezek a bizonyítékok igazán tarthatatlanok. Ha az ellenünk emelt vádat más, erősebb bizonyítékokkal nem leket támogatni, akkor a vád igazán magától elesik. Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter ur beszédének ezen második része, a mely a jelenre vonatkozik, szintén több részből áll. Az elsőt most elmondottam. A második vonatkozik a nemzetiségi törvényre. Erről kifejtette itt Vlád Aurél t. barátom, hogy annak alapföltételét az előbbi kormányok tényleg meghamisították. Es ezen meghamisított értelmezés folytán került aztán annyira összeütközésbe a nemzetiségi polgárok zöme az uralkodó politikai osztálylyal és a volt szabadelvű kormánynyal. Igen sajnálom, hogy a mostani kormány • is és különösen gr. Andrássy Gyula belügyminiszter ur szintén a régi szabadelvű kormányok magyarázatát vette át és ezen a téren a nemzetiségi törvényre vonatkozólag semmi ujat egyebet nem tudott mondani, mint a mit Tisza Kálmán annak idején mondott volt. Azt mondja a belügyminiszter ur, hogy a nemzetiségi törvényt azért nem lehet végrehajtani, mert mi nem fogadjuk el a nemzetiségi törvény alapvető tételét, azt a bevezető tételt, hogy az ország minden lakosa a magyar politikai nemzetnek egyenjogú tagja. Képes leszek bebizonyítani, hogy ez a vád alaptalan. Én azt hiszem, minden párt az ő általános politikájának elveit a felirati javaslatokba fekteti le. Ez így volt mindig Magyarországon, és különösen a 60-as években, a felirati vita volt tulajdonképen a politikai vita, a felirati javaslatok voltak azok, a melyekben az illető pártok lerakták politikájuk alapelveit. Hát nekünk alkalmunk volt eddig két felirati javaslatot terjeszteni a t. ház elé, Fel fogom olvasni e felirati javaslatokból azokat a részeket, a melyek a miniszter ur ezen állitásának épen az ellenkezőjét bizonyítják. Itt van az 1905-iki felirati javaslat. Ez azt mondja (olvassa) : »Benső meggyőződésünk, hogy alkotmányunk ezen lappangó súlyos betegsége csakis akként orvosolható, hogy ha az 1848-iki és 1867—68-iki alaptörvények hamisítatlan szellemében az alkotmányos élet minden vonalán, minden osztály és faji érdekre való tekintet nélkül a nemzet egészének és az ezen egész által alkotott és fentartott magyar állam érdekeinek figyelembevételével feltétlen és általános érvény szereztetik azon alapelvnek, mely szerint az egységes és oszthatlan politikai magyar nemzetnek Magyarország összes állampolgárai nemzetiségekre való tekintet nélkül egyenjogú tagjak. (Helyeslés a nemzetiségeknél.) E felirati javaslat tehát épen ellenkezőleg azt mondja, hogy követeljük, hogy igenis egyenjogú tagjai legyünk ennek az egységes, oszthatatlan magyar nemzetnek. Hát hogy lehet azt állítani, hogy mi nem fogadjuk el a nemzetiségi törvény alapgondolatát, mikor a mi felirati javaslataink ennek épen az ellenkezőjét mondják ? Fel fogom ezekután olvasni a második, az 1906. évi felirati javaslatnak megint erre a gondolatra vonatkozó passzusát, a mely ezeket mondja ((Avassa): >>Egyaránt távol áll tőlünk Magyarország területi és állami integritásának megbontása. Épen ugy távol áll, mint a faji unifíkáczióra irányuló törekvés, a mely utóbbi a nem magyar nemzetiségű népnek faji megsemmisülését jelenti. Meggyőződésünk szerint csak egy ut vezet Magyarország politikai konszolidácziójához: olyan állampolitika, a mely Magyarország területi és állami integritásának követelményeit ós népeinek nemzeti létfeltételeit egymással összhangba tudja hozni.« íme, t. ház, a második felirati javaslat is elismeri a nemzetiségi törvénynek alapeszméjét; azt magunkévá tettük mindig és nem lehet soha ránk bizonyítani azt, hogy mi ezen alaptétel ellen vétettünk volna, hogy mi ne tekintenénk magunkat az egységes oszthatatlan magyar nemzet tagjának, ellenkezőleg követeljük, hogy annak tekintsenek bennünket és ebből vonják le azután a konzekvencziákat is. És igen érdekes, t. ház, hogy a felirati javaslat ezen része majdnem szórói-szóra megegyezik a nagy b. Eötvös Józsefnek a nemzetiségi kérdésről irt munkája azon szavaival, a melyek erre az eszmére vonatkoznak. Br. Eötvös József a nemzetiségi kérdésről irott munkájában erre vonatkozólag ezeket mondja (olvassa) : »Ha a nemzetiség kérdésére nézve vágyaink különböznek is és a vita hevében mindkét oldalról néha olyan követelésekkel lépünk fel, melyek egymással ellentétben állanak : érdekeink legalább bizonyosan ugyanazok; s miként arra nézve, a mit tennünk kell, nem lehet véleménykülönbség közöttünk, akár az ország általános, akár az egyes nemzetiségek külön érdekiből induljunk ki, higgadtan meggondolva a dolgot csak egy meggyőződéshez juthatunk, és ez az, hogy a történelmi és politikai nemzet érdekeit csak ugy biztosithatjuk, ha minden egyes nyelvbeli nemzetiség igényei kielégíttetnek; hogy ellenben a különböző nyelvbeli nemzetiségek igényei csak ugy elégíttethetnek ki, ha az ország egysége és állami léte biztosittatottt.« Ugyanezen alapeszmét fejezi ki a mi felirati javaslatunk. Eötvös József bárónak ezen meggyőződése a nemzeti kérdésben hosszú tanulmányokon alapult. Hiszen a kik ilyen dolgokkal közelebbről foglalkoznak, tudják, hogy egy nagy háromkötetes munkát irt »A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra« czimen és ebben a nagy munkában a nemzetiségi kérdésről igy nyilatkozik (olvassa) : »A nemzetiség elve melletti lelkesedés nem egyéb, mint minden nép ünnepélyes tiltakozása az egyéni szabadság keresztényi elve nevében, az állami mindenhatóságnak elve ellen, a melyet a pogány világból kölcsönöztünk ; és épen az, hogy a nemzetiség nevében emelt igények elutasithatatlanok, hogy az egyenjogúság elvének valósítása szükséggé lőn, a melyet előbbutóbb ki kell elégíteni, ez biztosit arról, hogy azon ösvényt, a mely a czezárizmushoz vagy anarchiába és igy mindenesetre a keresztyén polgária-