Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-97

138 í)7. országos ülés 1907 január 2-i-én, csütörtökön. A bizottság többsége ebben az ügyben, eltekintve az általam javasolt érdembeli indokoktól, szükségesnek látta — én nem tudom, miért — egy fordulattal elterelni a dolgot az érdemi bírálattól és vizsgálat tárgyává tenni elsősorban a mentelmi jog felfüggesztéséhez megkívántató alaki kellékek fenforgását. Erre az álláspontra helyezkedve hozta azután a mentelmi bizottság ugy ebben az ügyben, mint a többi be nem terjesztett ügyekben azt a határozatot, a melylyel én semmi tekintetben egyet nem érthetek és a melylyel azt hiszem, a t. ház sem ért egyet, hogy t. i. a főszolgabirák és a rendőrfőkapitányok a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó felterjesztéseknek a képviselőházhoz intézésére illetéktelennek mondandók ki és ez okból e kérelem nem teljesítendő, s a mentemi jog ez esetben fel nem függesztendő. Érdekes, hogy elismeri maga a jelentés azt, hogy a képviselőház eddigi gyakorlata épenséggel nem fedi ezt a felfogást. Sőt azt mondja a jelentés, hogy ez az álláspont határozottan ellenkezik az eddigi állandó gyakorlattal. A megokolás szerint a bizottság ezt az eddigi, évtizedek hosszú során át követett eljárást elhibázottnak, tévesnek tekinti, a képviseleti jogkörnek törvénybe és pedig az 1886 : XXI. törvény czikkben szabályozott azon rendelkezésnél és elvnél fogva, hogy a törvényhatóságok képviseletére egyedül az alispán, illetve polgármester hivatott és jogosított. Ezt a jelentés további érvelése szerint az is mutatja, hogy sem a főszolgabíró, sem a főkapitány nem intézhet közvetlenül felterjesztéseket. A jelentés elég helytelenül a megkeresés kifejezést használja, a mi a felettes hatósággal való érintkezésnél teljesen ki van zárva. Azt mondja a jelentés, hogy a főszolgabíró és a főkapitány nem intézhet felterjesztést a kormányhoz, annál kevésbbé tehát az országgyűléshez. Ehhez az okoskodáshoz fűződik továbbá az az érvelés is, melynek alaptalanságát mindjárt lesz szerencsém bebizonyítani, hogy — úgymond — a büntettek és vétségek fenforgása esetén alkalmazandó törvényre, a Bpts. 40. §-ára alapítva azt mondja, hogy ily esetekben a felterjesztést az illető elsőfolyamodásu kir. bíróságok megkeresésére úgyis a kir. főügyész intézi az illető házhoz. Ervelését azon különös és a demokratikus érzésbe igazán mélyen beleütköző okoskodással fejezi be, hogy az ország összes főszolgabiráival, rendőrkapitányaival, községi bíráival való közvetlen összeköttetést illetőleg az eddig követett gyakorlattal való szakítás a törvényhozás közjogi állásánál és technikai okoknál fogva kívánatos. T. ház ! Még ha ezen érvek egyenként és összesen megállhatnának is és minden kétséget kizárólag helyesek és elfogadhatók lennének is, (Halljuk ! Halljuk !) a mint hogy egyáltalában nem tekinthetők ilyeneknek, még ebben a meg nem engedett esetben sem lenne joga a mentelmi bizottságnak, de magának a t. háznak sem, az egyes felmerült konkrét esetekben egy az eddigi gyakorlattal, mondhatni, jogszokással merőben ellenkező és ujabbi rendelkezéseket tartalmazó házhatározat előtt a folytonos gyakorlat által szentesitett jogalaptól eltérő értelemben »quasi filius ante patrem« határozni. Ilyen határozatot csakis a meghozandó házhatározat után lehetne alkotni. Azt hiszem, t. ház, hogy ehhez további indokolás nem szükséges ; annyira világos. Most még egy szomorú esetre vagyok kénytelen rátérni, (Halljuk ! Halljuk !) és erre kérem a t. ház figyelmét és türelmét. Eléggé sajnálatos azon, immár többé helyrehozhatatlan és nézetem szerint a t. ház tekintélyére is hátrányos befolyást gyakorló szomorú eset megtörténte, — majd a t. előadó ur fog tudni erről bővebb felvilágosítást adni, mert az ő előadása mellett jött létre ez a határozat — hogy egy képviselőtársunknak, mindjárt meg is nevezem : Bozóky Árpád t. képviselőtársunknak, hasonló természetű mentelmi ügyében, egy kihágási ügyben a mentelmi bizottság véleményes jelentése alapján a t. ház 1906 Julius 18-iki ülésében hozott határozatában megtagadta a mentelmi jog kérelmezett felfüggesztését azon, ez ügyben egy árva szóval sem indokolt kijelentéssel, a mit most már igyekezett ugy, a hogy pótolni, hogy a kérelmet intéző és az ügy elbírálására illetékes főszolgabíró felterjesztését nem tekinti az erre illetékes hatóságtól eredőnek, a minek az volt helyrehozhatatlan eredménye, hogy nevezett t. képviselőtársunk nem is érdemi, hanem alaki okokból, még pedig hibás alapra fektetett alaki okokból elvonatott a mindenkire egyenlő mértékben hatálylyal biró igazságszolgáltatás uralma alól. S meg kellett érnünk azt, t. ház, hogy a kérelmével ilyenténkép elutasított illetékes biró: a főszolgabíró, s az esetről hivatalos tudomást nyert jász-nagy-kun-szolnokmegyei köztörvényhatóság, az előző politikai rendszer híveinek szerfelett nagy gaudiumára, tanácskozott a felett, hogy minő jogorvoslattal lehetne ezt a jogérzetet mélyen sértő eredményt reparálni, — erről hivatalos tudomásom van — mig végre is bele kellett nyugodniok a megváltozhatlan ténybe, mert hát valóban hova is fordulhatott volna ezekkel a jjanaszokkal. T. ház ! Méltóztatik látni ezekből, hogy ez az eljárás minő nagy baj kútforrásavá vált már eddig is, s hogy ez az alkotmányos hatalmi tényezők hatásköri, jogköri egyensúlyának megzavarására vezet, a mi a legveszedelmesebb egy jogállamban és a mi, — be kell ismernünk — ha tovább is így folytatódik, országos botrány alapjául szolgálhat. Habár a Bozóky-féle esetet többé meg nem történtté változtatni nem lehet. . . Bozóky Árpád : Erre van mód ! Kálosi József: ...mégis ennek megismétlődésétől akarom és szeretném megkímélni a t. házat, a melynek bölcsességéhez vagyok kénytelen appellálni annál is inkább, mert most itt van az idő és az alkalom, hogy csirájában megfojtassék a nyilvánosság több orgánuma által czélzatosan terjesztett ama gyanúsítás, — a t. ház tagjai mindnyájan ismerik azt, — hogy a mentelmi ügyek részrehajló módon kezeltetnek, hogy mesterséges fogások és pajtáskodások érvényesülnek