Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-96

96. országos ülés 1907 január 23-án, szerdán. 123 igazán nagy bölcseséggel utal arra, hogy a törvénynek területét ekkép megszorítani semmiféle értelemmel, semmiféle czélszerűséggel és méltányossággal nem bir, mert ha áll az, hogy az állam illetékeket feláldozhat azért, hogy egyes állampolgárok, földbirtokosok és gazdák olcsóbb kölcsönökhöz jussanak, akkor természetszerűleg fokozott mértékben áll ez akkor, a mikor nem pénzintézetek és nem árvapénztárak, hanem magánemberek követeléseit változtathatja át, mert természetszerű, hogy arra a földbirtokosra, arra a gazdára nézve ezen magántartozások képezik a legsúlyosabb terhet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon .) Én tehát azt hiszem, hogy az első, a mit a törvény módositása tekintetében tenni kell, az, hogy visszatérünk gr. Apponyi Albert határozati javaslatához, a melynek indokai ma is fenforognak, és kiterjesztjük az illetékmentességet minden olyan kölesönátváltoztatási ügyletre, a melyre egyébként a törvény feltételei fenforognak, tekintet nélkül arra, hogy az átváltoztatott kölcsön magánszemélytől vagy pedig jogi személytől származik-e. A második az, hogy a törvény szerint csak kölcsönkövetelések átváltoztatása esik ilyen illetékmentesség alá, ezt pedig a közigazgatási biróság azzal a gyakorlattal magyarázza, hogy kölcsönkövetelések fogalma alá nem szubszummálhatók nyilthitelek, váltóhitelek, a melyek be vannak kebelezve. És itt előáll egy anomális helyzet. Mikor a közigazgatási biróság a felett dönt, vájjon az ilyen nyilthitelek felvételekor kiállított biztosítási okiratok milyen illeték alá esnek, akkor a közigazgatási biróság és a pénzügyminisztérium azt mondja, hogy második fokozatú bélyegilletéket azon jelzáloglekötési nyilatkozatokra is le kell róni, tekintet nélkül arra, hogy hiszen később annak az adósnak úgyis váltókat kell kiállítani és a váltóbélyeget le kell róni, hogy tehát tulaj donképen azon kölcsönügylet után két formában rója le az illetéket. Mikor azonban a konverzióról van szó, akkor azután arra az álláspontra helyezkedik a minisztérium és a biróság, hogy, miután a törvény kölcsönköveteléseket mond, ezek nem kölcsönkövetelések, hanem ezek csak olyan nyílt hiteli tartozások, ezeknek átváltoztatására tehát az illetékkedvezményt nem adja meg. Érdekes, hogy az adósságok kamatainak a jövedelmi pótadóba való beszámításánál, a hol a törvény ugyanezt a kifejezést használja, a közigazgatási biróság már arra a helyes álláspontra helyezkedett, hogy kimondta, hogy a jövedelmi pótadónál figyelembe veendők az ilyen váltóhitelek kamatai is, azzal a helyes indokolással, hogy azt mondja : lényeges az a körülmény, hogy az adós tartozik, és az, hogy váltóval is fedezi a tartozást, nem zárja ki azt, hogy a tartozás kölcsönadott pénz legyen. Én azt hiszem, hogy ezt az indokolást kellene a konverzionális kérdés megoldásánál is elfogadni, annál is inkább, mert itt is áll az, a mit előbb voltam bátor mondani, hogy ha az állam egyáltalában előmozdítja, hogy a gazda olcsóbb adósságra konvertálhassa a drága adósságát, fokozott mértékben áll az előmozdítás szüksége akkor, mikor arról van szó, hogy a gazdára nézve oly hátrányos váltóhitelt kívánja jelzálogos kölcsönökké átalakítani. Végül pedig még bátor vagyok ráutalni arra, hogy a törvényes feltételeknek olyan meghatározása, a mint az 1881 : LXXV. t.-cz.-ben foglaltatik és a mint az ma is fennáll, a gazdasági és pénzügyi követelményeknek semmiképen meg nem felel. Mi a kritériuma annak, hogy ez az illetékmentesség megadassék ? Azt mondja a törvény, hogy az uj kölcsön kamatlábának kisebbnek kell lennie, mint a régi kölcsön kamatlábának, viszont pedig az uj kölcsönnél a kamat és összes mellékjárulékok ne haladják meg a régi kölcsön kamat- és mellékj áruiékainak összegét, vagyis a mi a közigazgatási biróság határozatából világosan konstatálható, nem adja meg a törvény az illetékmentességet olyan esetben, a mikor a kamat- és mellékjárulékok összege az uj kölcsönnél csekélyebb, mint a régi kölcsönnél, azért, mert az a része a járandóságoknak, a melyet kamatlábnak nevezünk, nem csekélyebb, vagyis megtagadja a kedvezményt egy olyan esetben, a mikor tényleg az adós kevesebbet fizet az uj kölcsönnél, megtagadja azért, mert e szolgáltatásokban az a rész, a melyet kamatlábnak mondanak, az uj kölcsönnél nem csekélyebb, mint a réginél. Viszont pedig olyan esetben, a mikor a kamat -és mellékjárulékok összege az uj kölcsönnél ugyanakkora, mint a régi kölcsönnél, tehát a hol tényleg a teher mérséklése az adósra nézve be nem állhat, megadja a kedvezményt akkor, hacsak az összes járulékok kamatlábnak elnevezett része csekélyebb, mint volt a régi kölcsönnél. Itt egészen világosan látszik, hogy ez a két parallel feltétel ugy, a mint a törvény azokat egymás mellé állítja, abszolúte nem fedezi a tényleges helyzetet. És tényleg tudok eseteket, hogy pl. törlesztéses kölcsönnél, a hol a pénzintézet az általa kibocsátott záloglevél kamatlábát szerepelteti, mint a kölcsön kamatlábát, ott olyan esetben, a mikor a másik intézet kevesebb haszonnal érte be, tehát az összes annuitásos kölcsön kedvezőbb lett az adósra nézve, még sem adta meg a kedvezményt arra, mert hiszen a névleges kamatláb a záloglevél kamatlábával ugyanaz marad. Világos, hogy ennek az egész intézménynek, ugy a mint fennáll, és a törvényes kellékek ilyetén meghatározásának semmiféle közgazdasági értelme, semmiféle helyes pénzügyi alapja nincs. Megjegyzem, hogy ezt egészen átvettük az osztrák törvényből. Az az 1881-es törvény egy osztrák törvénynek a reczepcziója volt. Hanem természetesen, a mint az már lenni szokott, Ausztriában 1881. év óta élénk figyelemmel kisérik, hogy micsoda fogyatkozásai vannak tulajdonképen a törvénynek, és a törvény minden egyes meghosszabbításánál gondoskodtak arról, hogy a mutatkozott hiányokat, fogyatkozásokat eliminálják. Nálunk azonban az eredeti hibás, rossz javaslatot átvettük, időköz16*