Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.
Ülésnapok - 1906-79
79. országos ütés 1906 deczember 15-én, szombaton. 69 nyéknek megfeleljen, hanem kötelezve lévén ana is, hogy Magyarország pénzügyi mérlegének egyensúlya biztosittassék, sőt napról-napra szilárdabbá tétessék, ezzel is dokumentálván a világ előtt, hogy a nemzeti önállóságra való törekvés jogosult, indokolt és nem koczkázatos vállalkozás, a mely kudarcz esetén, ha nem is egyszer s mindenkorra, de hoszsu időre tönkretenné Magyarország politikai és pénzügyi hitelét. (Ugy van !) Hiszem, hogy midőn a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur végigtekintett terveinek, nemes ideáinak hosszú sorozatán, a melyeknek megvalósítása lelkének legforróbb vágya, legőszintébb óhajtása, s aztán rápillantott a rubrikára. a mely azt az összeget foglalja magában, mely a tervek megvalósithatása czéljából rendelkezésére áll, mint a szabad repülésben megakadályozott madár, mintegy szárnyaszegetten tekintett fel vágyai, óhajtásai, ideái, tervei édes világába és felsóhajtott: vájjon mikor tudom ezeket megvalósítani ? (Igaz! ügy van!) Oly kérdés ez, a melyre feleletet adni mi sem tudunk. Egyet azonban tudunk és ez az, hogy a mostani nemzeti kormány minden egyes tagja, a törvényhozásnak minden tényezője tisztában van a közoktatásügyi tárcza nagy fontosságával, az ennek keretében felmerülő és kielégi test váró igényeknek nagy horderejével és igy reménységünk lehet az iránt, hogy a megkezdett irányban nagyobb lépéseket téve, pótoljuk a múlt idők vétkes, könnyelmű mulasztásait s ez által megszerezzük, a jogot arra, hogy Magyarországnak a kulturnemzetek sorában tiszteletreméltó helyet biztosítsunk. (Helyeslés balfelöl.) T. ház ! örömmel, hazafiúi megnyugvással látom ugy a költségvetés idevonatkozó tételeiből, mint annak indokolásából, hogy a közoktatásügyi miniszter ur igen nagy súlyt helyez az állami iskoláknak minél nagyobb számban és főleg oly vidékeken való felállítására, a hol a magyar állam tekintélye és a magyarság szupremácziája ellen állandóan támadást intéznek. Megvallom, sem a közoktatásügyi tárcza költségvetésében, sem általában az egész budgetben nem találok ennél okosabb és a kamatot gazdagabban meghozó befektetést, meggyőződésem lévén az, hogy ebben a tekintetben semmi áldozattól visszariadnunk nem szabad, miután a magyar nemzeti állam kiépítésének egyik hatalmas fundamentuma az iskolákban van. (Helyeslés.) A nemzetiségi kérdésnek, szerény véleményem szerint, egyik biztos eszköze abban áü, ha a nemzetiségi vidékeken minél több állami iskolát állitunk fel és ez által megadatik a mód és alkalom arra, hogy a magyar állam ezeken a vidékeken megvesse a maga lábát, egyszersmind mód és alkalom nyujtatik arra, hogy az idegen ajkú honpolgárok ifjabb nemzedéke megismerje a magyar nyelvet az ő szépségében, megismerje történelmünket a maga valóságában és nem hamis világításban, megismerje küzdelmeinket és megtanulja azt, hogy a magyar állam alkotmányát a magyarság védte meg és ennek az alkotmánynak sánozai között találtak ők is mindenkor menedéket és oltalmat, a mit — fájdalom — sokan azzal háláltak meg elődeik közül, hogy segitettek ontani azt a magyar vért, a mely már megáztatta Magyarország földjének minden talpalattját. Megismerve minket, megismerve küzdelmeinket, szenvedéseinket és azt a szolgálatot, a mit az ő érdekükben is kifejtettünk, nem tartom kizártnak, hogy eljön még az az idő, a midőn megszűnik az izgatás gyűlöletes munkája, a mikor majd a nemzetiségek szivében a most táplált gyűlöletet a szeretet váltja fel; nem az a szeretet, a melyet néhány nap előtt Maniu Gyula képviselőtársam felkínált és a melyből a miniszterelnök ur az egész ház helyeslése mellett nem kért, hanem az a szeretet, melyet a magyarság a haza minden ajkú polgárától méltán megérdemel. En hiszem, t. ház, hogy eljön'az az idő, a midőn a nemzetiségek küldöttei nem azért kérnek helyet a magyar parlamentben, hogy itt folytonosan a magyarság általi elnyomatás igaztalan vádjával hozakodjanak elő és Dákó-Eomániáról álmodozzanak, hanem azért, hogy segítsenek velünk együtt építeni az alkotmány bástyáit, a melyeknek védelme nélkül régen elsöpörte volna őket a múlt időknek vihara. Nem tehetek róla, én, a ki mint Erdély szülötte, kora ifjúságomtól fogva élénk figyelemmel kisérem a nemzetiségi mozgolódásokat és látom most azt, hogy milyen szemérmetlenül izgatnak ellenünk, szeretném, hogy ha Magyarország sorsának intézésében résztvevő minden állam- vagy kormányférfiut be lehetne oltani a b. Bánffy Dezső sovinizmusával; mert én azt látom, hogy az eddigi kormány- és államférfiak között b. Bánffy Dezső leginkább vörös posztó a nemzetiségiek szemében. Megfigyeltem, hogy a mikor b. Bánffy Dezső beszél az ő kedvencz témájáról, a nemzeti állam kiépítéséről, akkor annak a csoportnak, a mely szereti magát nemzetiségi csoportnak nevezni, egyik része szinte belesápad, a másik belepirul, a mi nekem kétségtelen bizonyítékot szolgáltat a mellett, hogy ebben a tekintetben b. Bánffy Dezső van a helyes utón. Szeretném, t. ház, beoltani kormányférfiainkat azzal a sovinizmussal, a mely nem simogatva, nem dédelgetve, nem keztyűs kézzel, hanem határozott energiával, férfiúi bátorsággal, nyíltan bevallott ezéllal tanítsa meg őket arra, (Helyeslés.) hogy ez a föld Magyarország, és hogy ebben az országban a magyar az ur. (Helyeslés.) Egy hang (a nemzetiségi pad.okon): Bécs ellen is ? Szabó Károly : Hadd mondja a külföld rólunk, hogy barbárok vagyunk, hadd nevezzenek el bennünket egy darab Ázsiának, majd megmutatjuk, hogy nem vagyunk azok, csak igaz magyarok, a kik azt akarjuk, a mihez' jogunk van, hogy Magyarország a második ezredévben is Magyarország legyen. (Helyeslés.)
