Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-79

7(i 79. országos ülés 1906 deczember í5-én, szombaton. Végtelenül sajnálnám, ha szavaim félreértetnének, mintha én a jelenlegi közoktatásügyi miniszter ur kultúrpolitikájában nem látnám azt a hazafias érzést, a melynek nyilvánulását óhajtom az állami élet minden terén, az egész vonalon. Sőt örömmel és készséggel teszek tanúbizonyságot arról, hogy eddigi minden ténykedése magán viseli annak a hazafias érzésnek bélyegét, azt az igazi hazafiságot, a mely hosszú politikai pályáján vezércsillaga volt. És én hiszem, hogy még nagyon sokszor fogja kiérdemelni Polit Mihály és társainak, a mint nem régiben megtörtént, hogy őt a sovinizmus vádjával illetik, a mely vád az ő részükről a mi szemünkben csak hazafiúi érdem és megtiszteltetés. A midőn erről szóltam, csak azt kívántam kimutatni, hogy ha mi is a régi gyengédséggel és kímélettel folytatjuk ezt a politikát a nemzetiségekkel szemben, akkor kigyót nevelünk és melengetünk keblünkön, a mely csak alkalmas pillanatra vár, hogy méregmirigyei tartalmát, a magyar állam ellen való gyűlöletét, a magyar nemzet testébe bocsássa. Minden félreértés és félremagyarázás kikerülése szempontjából, legyen szabad erősen hangsúlyoznom, t. ház, hogy én nem irtó hadjáratot szeretnék vezetni, vagy vezettetni a nemzetiségek ellen. Éljenek békességgel azon a földön, a mely nekik kenyeret ád, de ne akarják, hogy ez a föld oláh, szerb vagy tót föld legyen, mert ez magyar föld volt eddig, s az lesz ezután is. (Helyeslés.) Szeressék nyelvüket, irodalmukat, ápolják és fejleszszék ezt, mert az kötelesség. De szeressék és ne utálják, ne gyűlöljék a magyar szót, ne gyűlöljék annyira, a mint egyes képviselők teszik, hogy a képviselőházi szolgákkal, mert tótul vagy románul nem beszélhetnek, inkább németül beszélnek, csak hogy magyarul ne kelljen beszélniök. (Mozgás.) Tartsák tiszteletben a magyar törvényeket, ismerjék el, hogy az államfentartó ebben az országban a magyarság, a melynek szerzett joga van ahhoz, hogy Magyarország sorsának miként való intézése az ő kezében legyen. (Az elnöki széket Návay Lajos alelnök foglalja el.) És itt legyen szabad megemlékeznem egy régi 'bajnak, sérelemnek, vagy mondhatnám ugy is: egy régi igazságtalanságnak megszüntetésére irányuló törekvésről, értem a tanítói fizetések rendezését. Ha a társadalom munkásosztályai közül valamelyik joggal emelte fel kérő szavát sorsának javítása érdekében, akkor a magyar tanítóságnak kérése, felkiáltása teljesen jogosult és indokolt. Visszaélnék a t. ház szives türelmével, ha hoszszasabban szólnék arról a munkáról, arról a nemes, magasztos, hazánk és nemzetünk sorsára nagy befolyást gyakorló munkáról, melyet a magyar tanítóság végez, végez hű kitartással, nemes ambiczióval, önfeláldozással, a nélkül, hogy ennek a munkának akár erkölcsi, akár anyagi tekintetben megfelelő honorálását látta volna a múltban. Én reménységet tápláltam, t. ház, abban a tekintetben, hogy a magyar tanítóság szava, ha nem is lesz teljesen meghallgatva és kérése kielégítve, de nem lesz egészen pusztában kiáltott szó, mert attól a pillanattól kezdve, a mióta a mostani vallás- és közoktatásügyi miniszter ur elfoglalta helyét, arról győződtem meg, hogy nála odaadóbb, hűségesebb barátot és hathatósabb támogatót keresve sem tanálhatott volna a magyar tanítóság, mint ő. És most, a midőn előttünk áll a fizetésjavitási tervezet, a reménységeket sok tekintetben megvalósulni látjuk. De bocsásson meg a t. ház, ugy tetszik nekem, s kívánom, hogy igy is legyen, hogy nem jutottunk még el a végső állomáshoz, hanem csak pihenő helyhez, a mely után megint következik a továbbhaladás, miglen elérjük azt a ezélt, a mely a magyar tanítóság előtt lebeg és a mely óhajtásnak az egész országban, az egész vonalon kifejezést adtak, hogy valamennyien besoroztassanak a X. és XI. fizetési osztályokba. Jól tudom, hogy ennek az "óhajtásnak megvalósítása nagy áldozattal jár, tói tudom, hogy a mint a közoktatásügyi miniszter ur tegnapi beszédében mondotta, sok-sok millióról van szó, de viszont azt is tudom, azt is érzem, hogy ha igaza van is a közoktatásügyi miniszter urnak abban a tekintetben, hogy a honvédelem tekintetében nem szabad elmaradnunk más nemzetektől, ugyanilyen kötelességünk, hogy a kultúra tekintetében is a művelt nemzetekkel lépést tartsunk. Azon aggodalmak eloszlatása czéljából, a melyek esetleg felmerülnének az iránt, hogy vájjon az állami háztartás megbirja-e az ujabb terheket, a közoktatásügyi miniszter ur megnjmgtatólag a következőket mondotta (olvassa) : »Azokat a t. képviselőtársaimat, a kik a miatt aggódnak, hogy megbirja-e az állam pénzügyi helyzete, csak arra kérem, legyenek megnyugodva, jó kezekben van az ügynek ez a része.<< Én ebben a kézben bizom és arra kérem a közoktatásügyi miniszter urat, hogy ha majd talál alkalmat és módot arra, hogy a pénzügyminiszter ur jókedvében lesz, (Derültség.) használja fel azt az alkalmat arra, nyúljon mélyebben a pénzügyminiszter ur bugyellárisába és talán megtalálja azt az összeget, a mely hiányzik még ezen czél elérésére. A másik kérésem, t. ház, arra vonatkozik, méltóztassék * a közoktatásügyi miniszter urnak lehetőleg megszüntetni azt a különbséget, a mely a fizetés tekintetében az állami és nem állami tanítók közt terveztetik, természetesen tekintetbevéve azokat a kikötéseket, azokat a feltételeket, a melyekről tegnapelőtt szólt, s a melyekre vonatkozólag megígérte, hogy a jövő év januárjában vagy februárjában törvényjavaslatot terjeszt a ház elé. Hiszen a nem állami tanítók ugyanazt a munkát végzik mint az államiak, s igy ugyanazt a méltánylást is érdemük. Ha az élet nyomasztó terheitől részben megszabadítjuk az állami tanítókat, megszabadítani a nem. állami tanítókat is