Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-78

60 78. országos ülés 1906 deczember li-én, pénteken. összeg, a mennyi a miniszteri iskolalátogatók tiszteletdíjául fel van véve a költségvetésbe — emeltetnék, hogy a tanítók mindenkor oly szak­férfiak által biráltatnának meg, a kik erre hivatá­suknál fogva kötelezve vannak. A népkönyvtárakra vonatkozó gondoskodást is megnyugvással veszem tudomásul, az iránt esedezve, a mit e napokban a földmivelésügyi tárcza tárgyalása keretében mondott beszédem alkalmával is hangsúlyozni bátorkodtam, hogy a népnek lelkét, gondolkozásmódját, érzésvilágát ismerő szakférfiak imák a népkönyvtárak részére a munkákat. Polgári iskoláinkról szólva, lehetetlen figyel­men kívül hagynom azt a körülményt, hogy az eddig érvényben lévő miniszteri rendelet értelmé­ben a hitoktatás polgári iskoláknál a fiúosztályok­ban hetenként egy óra, a leányoknál hetenként két óra. Az élettapasztalás épen az ellenkező eljárást tartja, szerény nézetem, szerint, indokolt­nak. A hitoktatás a fiuknál hetenként két óra, a leányoknál pedig egy óra legyen. Ez felelne meg igazán azon magasztos czélnak, a melyet szem elől téveszteni nem szabad, midőn hitoktatásról van szó. Ugyancsak a polgári iskolákról téve említést, tegnapi magasröptű beszédében a miniszter ur. alludált azoknak helyzetére, illetve helyzet nélkül való voltára. Nem találjuk a polgári iskolák szá­mára a helyet, a hová azokat applikálhatnék. A mi a polgári iskolákról szól, szól a polgári iskolai tanárokról is. Ha nincs egyenrangúvá téve a pol­gári iskola a középiskolákkal, de annak elvégzése után a növendék sok olyan pályára mehet, mely a gimnázium vagy a reáliskola hasonló osztályának elvégzése után előtte nyitva áll. Épen ez kelti a polgári iskolai tanerőknek azt az ambiczióját, hogy ha az iskolának, melynek vezetésére ők hivat ­vák, ilyen kvalifikácziót adunk az életben, mintegy elismerjük, hogy felette állnak az elemi iskoláknak, nekik is a tanitói czim és elnevezés helyett adnók a tanári nevet. Manapság úgyis mindenki egy fok­kal feljebb adja. A polgári iskolai tanerők ezen óhajtása, a mennyire lehet, szintén figyelmet ér­demel. Tanítóink fizetésemelését illetőleg mondott szavai a t. miniszter urnak engem tökéletesen megnyugtatnak. Igaz ugyan, hogy nagyon hosszú volt a várakozás, a mely után helyzetük javítására immár a törvényhozás révén is kellő gondoskodás történik, igaz ugyan, hogy a tanítóknak eddig az iskola porából és a jóreménységből kellett táplál­kozniuk máról holnapra, mert az a szerény fizetés, mely az élet gondjai közepette élő családapának oly sokfelé szükséges, valóban nem engedte meg, hogy a kulturális, a müveit embernek legelemibb igényeire, az önművelődésre és egyebekre, a mikre a társadalom felfogása révén a tani tónak is joga van, gondolhassanak és áldozhassanak. Mennyiben lesz­nek a tanítók, ha életbe lép a t. közoktatásügyi miniszter urnak tegnapi beszédében említett fize­tésjavitási tervezete, mennyiben lesznek meg­elégedve ennek a tervezetnek érvényesítésével, én nem tudom. Annyit azonban mondhatok, hogy tekintetbe véve az országnak financziális helyze­tét és sok más okot, a melyeket szem elől a jó­zanul gondolkodó tanítók sem téveszthetnek, ezt a megoldást, mely a miniszter ur ezen tervezetében megnyilatkozik, ha nem is véglegesnek, de minden­esetre a tanítók anyagi helyzete felkarolásának ügyét hatalmasan előbbre vivőnek kell tekintenem. (Elénk helyeslés.) A mit a t. miniszter ur a kongrua kérdésében és az autonómiára vonatkozólag mondott, én, mint a katholikus egyház fia, mint a klérusnak tagja, a legnagyobb megnyugvással veszem tudo­másul. (Helyeslés.) Nemcsak az utóbbi időkben, de a miniszter ur politikai pályafutása alatt igen sokszor fel­hangzott a gáncsoskodó, a kritizáló vélemény az ő személyét, politikai szereplését illetőleg. Most, t. ház, hogy a miniszter ur a vallás- és köz­oktatásügyi miniszteri székben ül, ezen rövid idő alatt kifejtett munkásságából, lelkiismeretes oda­adó tevékenységéből kifolyólag tettekre hivat­kozhatik, melyek napnál fényesebben igazolják, mennyire galádak és milyen vakmerőek voltak a támadások az ő intenczióinak nemességét ille­tőleg. (Igaz! Ugy van I) Most, hogy tettekkel állunk szemben, lehetetlen itt az ország színe előtt, e házban kellőképen nem méltányolnunk az ő becsületes törekvésének értékét. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem akarok én ezzel a kijelentésemmel a bizantinizmus gyanújába keveredni, tisztán csak a tettekre hivatkozom, meg lévén arról győződve, hogy azok minden fényes, minden hangos dicséretnél szebben beszél­nek. (Igaz ! Ugy van I) A t. miniszter urnak működését csak azóta is, mióta itt e képviselőházban helyet foglalhatok, különösebb figyelemmel szemlélve, lelkének nagy­ságát látva, a gáncsokat, a melyekkel nyilvános szereplését oly sok oldalról kisérik, megfigyelve, eszembe jutott nekem az a határjelző, az az út­mutató oszlop, a melyet megczibálnak a viharok, a melyet hó és eső csapkod, a melyet a mellette elutazók sárral akárhányszor összefecskendeznek, sárral megdobálnak, de a mely útmutató rendület­lenül áll mégis, hasznos szolgálatot téve azon szegény vándoroknak, a kik a bizonyos, a helyes irányt útjukban szem elől téveszteni nem akarják. (Igaz 1 Ugy van ! Tetszés.) A magyar nemzeti kultúrának ilyen útmuta­tással szolgál a miniszter ur kiváló lelkének, oda­adó hazafias munkásságának törekvése. (Éljenzés.) És épen azért, mert a magyar nemzeti kultúra fejlesztésére szolgál alkalmas útmutatóul az a költségvetés is, az a lelkület is, a mely költség­vetés itt van előttünk s a mely lelkület a teg­nap elmondott beszédben és e költségvetésben is megnyilatkozik: tiszteletteljesen elfogadom a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetését. (Élénk éljenzés.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom