Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-78

78. országos ülés 1906 deczember ik-én, pénteken. 59 hatását mindenkinél és igy az ifjúságnál is, de meg vagyok győződve arról, hogy ha a tanításon kivül a nevelés irányára is nagyobb súlyt fektetnek középiskoláinkban, lehetetlen, hogy jótékony, üdvös eredmény nélkül maradjon ez a vállalkozás. Az igen t. miniszter ur a népoktatásra vonatkozólag azt mondotta, hogy ezélja az, hogy az életnek hasznára váljék minden munkásság, a melyet a népoktatás ügyének előmozditására e hazában kifejtenek. E valóban bölcs és igaz nyilatkozathoz bátorkodom hozzátenni azt, hogy nemcsak a népiskoláknál, de a nevelés minden intézményénél ez az elsőrendű, ez a legfőbb czél. Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. És ha az életnek tanulunk, akkor nemcsak az ismeretekkel, de a léleknek, a szivnek nemesebb érzelmeivel is fel kell fegyverezve lennie az ifjú lelkének, midőn az életbe az iskolák elvégzése után kilép. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Sajnos, mégis vannak az u. n. müveit körökben is emberek, a kik azt mondják: Minek a szegény ember gyermekének az iskola ; miért a nagy áldozat állam és egyesek részéről az iskolák létesítésére ? Azelőtt megvoltak az emberek a maguk egyszerűségében — nem akarják azt mondani, hogy tudatlanságukban — és mégis boldogabbak voltak. Hogy ezzel a maradi felfogással a józanul gondolkodó társadalom már régen leszámolt, azt felesleges hangsúlyoznom, de hogy minden áldozat, a melyet a nevelés ügyéért hozunk, elenyészően csekély azon czélhoz mérten, a mely kell, hogy állandóan ott lebegjen a müveit nemzetek szeme előtt, az bizonyom. És ha a tanitó a gyermekben, a kit reá biz a szülői gondoskodó szeretet, napról-napra iparkodik felkelteni a tudásnak becsvágyát, a lelki pallérozódásra, a sziv- és elmebeli egyensúlyra való törekvést; ha iparkodik a tanitó hivatása magaslatán állva figyelmeztetni a gyermeket Istene, hazája és az emberiség nagy családja iránt való kötelességeire, e felette nemes, e felette nagy kötelességekre : akkor lehetetlennek tartom, hogy a nevelés áldásait észre ne vegyék és annak hasznos, üdvös voltáról meg ne győződjenek azok is, a kik meglehetős maradi felfogással nyilatkoznak eleddig népiskoláink felől. Akkor azonban, t. ház, a midőn a nép oktatásának előmozditására szerény nézetem szerint minden tőlünk telhető áldozatot meg kell hoznunk, egyúttal legyen szabad a t. miniszter urat felkérnem annak figyelembevételére, hogy internátusainkban, állami intézeteinkben nem egy, sem két helyen tapasztaltam azt, hogy szinte pazarnak, szinte luxuriózusnak mondható az ottani berendezés és felszerelés. Az életben azt látjuk, t. ház, hogy ezen internátusoknak, különösen pedig a felsőbb leányintézeteknek növendékei szerényebb sorsú családokból kerülnek ki; megszokják abban a környezetben, a melybe a Gondviselés intézkedése folytán jutottak: abban az internátusban a fényesebb berendezést és ez a légkör annyira a lelkükhöz férkőzik, hogy a midőn az életbe kikerülnek és azt látják, hogy az élet egészen máskép, sokkal szegényesebb perspektívával fogadja őket, mint a minőhöz az intézetben szoktak, elégületlenek lesznek sorsukkal, zúgolódnak. (Igaz ! Ugy van !) Ugyancsak tapasztaljuk, kivált a polgári iskolákban, tanítók és tanítónők részéről, de eg3ráltalán mondhatnám iskoláink mindegyikében oly tanerők részéről, a kik kellő öntudattal nem fogják fel hivatásukat, azt, hogy a szegényebb sorsú gyermekektől is ruházkodásban ugyanazt kívánják, a mire a gazdagabb szülők gyermekei képesek, mert szüleik jómódban vannak és könnyen megtehetik, hogy fényesebben ruházkodjanak. A szegény szülők gyermeke épen azért, mert szüleinek nagyon sok a gondja abban a tekintetben, hoogy a nevelésükre legszükségesebb áldozatokat meghozhassák, majd irigység, majd szeretetlenség érzelmei közt hánykódó lélekkel nézi módosabb tanulótársainak ruházkodását, másrészt azonban a szülő törekszik minden tőle telhető áldozatot meghozni még a ruházkodásban való versenyben is és ezáltal a gyermekben oly érzelmeket, oly törekvéseket mozdít elő, a melyek a józanul felfogott nevelésnek egyáltalában nem lehetnek czéljai. Kérem a t. miniszter urat. hasson oda, hogy a tanerők ebben a tekintetben a józan okosságot, a melyet a helyesen felfogott pedagógia kivan, egy pillanatig sem tévesszék szem elől, hanem annak hódoljanak. (Helyeslés.) Olvasom a költségvetésben, hogy az iskolák intenzív látogatását a tanfelügyelők részéről a t. miniszter ur azzal akarja előmozdítani, hogy tollnokok helyett segédtanfelügyelőket akar nagyobb számban alkalmazni. Azonkívül azt a czélt akarja szolgálni a miniszter ur ama intézkedése is, hogy a tanügyhöz értő férfiakat, igazgatótanítókat, tanárokat, fel akar szólítani az iskolái; meglátogatására, miniszteri iskolalátogatói minőségben. Nagyrabecsülöm a t. miniszter ur intézkedését, mert hiszen ha a kellő felügyelet nincs meg az oktatás ügyénél, lehetetlen, hogy minden ugy menjen azon a téren, a mint kívánatos, a mint az oktatás, a nevelés ügyének legszentebb érdeke parancsolja. Arra azonban őszinte tisztelettel kérem a^_t. miniszter urat, hogy lehetőleg csak a legkónyszeritőbb esetekben venné igénybe azoknak a miniszteri iskolalátogatóknak a működését, a kikről tegnapi beszédében is szives volt megemlékezni. Megmondom az okát is, miért. A tanitó az iskolájában megjelenő tanfelügyelőben felettes hatóságát látja, a ki már helyzeténél fogva is köteles azokra a dolgokra figyelmeztetni őt, a melyek az ő ügyével szoros összefüggésben vannak ; bíráló véleményt, helyeslő vagy kevésbbé helyeslő véleményt mástól nem szívesen fogad el. E tekintetben nagyon érzékenyek a lelkek és épen azért az érzékenykedésnek ha nem is legyezgetése, de figyelembevétele kötelességünk épen ott, a hol a tanitók a gyermekek lelkével naprólnajDra foglalkoznak. Melegen ajánlom a segédtanfelügyelők számának szaporítását még nagyobb mértékben, mint a költségvetésben be van állítva, — 50.000 korona, ha jól emlékszem, ennyi az 8*