Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.
Ülésnapok - 1906-78
78. országos ülés 1U06 deczember ií-én, pénteken. 51 szégyelnünk, eltagadnunk nem szabad. (Helyeslés.) Lehetetlenség, hogy eltagadjuk, sőt ellenkezőleg, bizton valljuk, hogy igenis kulturális téren kultúránk alapfeltételének tartjuk a legteljesebb, a legtökéletesebb magyarosítást. (Élénk helyeslés.) Sajátságos jelenség történelmünkben az, hogy, a mint Jancsó Benedek rámutat nagyon jeles munkájában, hogy a mikor hazai kultúránk nem volt, a mint azt Papiu Ilirianu »Istoria Romanilor«-jában emliti, akkor a románizmus állapota, 1830-ban, olyan volt, hogy még Leményi püspök is magyarul beszélt. . . Ugron Gábor : Leményi 48-ban is jól viselte magát! Nagy Sándor: . . . és a balázsfalvi érsekség templomában 1830-ban Bob püspök halála alkalmával Leményi magyar beszédet tartott. A mikor nem volt hazai kultúránk, a nemzetiségiek nem léptek elő azzal, hogy magyarosítunk ; de mikor látják, hogy kulturáhs tekintetben előre akarunk haladni, akkor állanak velünk szemben elő a magyarosítás jelszavával. Nyilvánvaló tehát, hogy a mig a nemzetiségek egyfelől azt mondották épen a felirati vitánál, hogy nem bánják, ha kultúrával asszimilálunk, addig- másfelől, ha kulturáhs téren előre akarunk haladni, azt mondják, hogy nem kultúrállam mely a maga országában nyelvegységet akar létesiteni. Nekünk épen a múltnak tanúságai következtében, a melyek azt mutatják, hogy mikor hazai kultúránkat erősitjük, akkor állunk épen szemben a nemzetiségiekkel, nem szabad megijednünk. Ebben az államban, ha magyarok akarunk maradni, csak egy kultúra lehet, ez pedig az egységes magyar nemzeti kultúra. (Élénk helyeslés.) Mivel mi ebben mindannyian bizunk, mert gr. Apponyi Albertnek nagy múltja, nagy egyénisége, garancziája annak, hogy az egységes magyar nemzeti kultúrának ő lesz a megalapítója, a legnagyobb bizalommal elfogadom az ő költségvetését. (Élénk éljenzés és helyeslés a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Szász József: T. képviselőház ! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter ur tegnapi nagyszabású és nagyhatású beszédében ismertette a t. képviselőházzal közoktatásügyi és kultúrpolitikai programmját. Ez a beszéd meggyőzhetett engem arról, hogy közoktatásügyünk és kultúrpolitikánk a t. miniszter ur vezetése alatt forduló ponthoz ért, a mi e tárczára nézve is, a nemzetre nézve is epochális jelentőségű, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy mégis felszólalok, ennek oka az, hogy rá akarok mutatni sok olyan hiányosságra, fogyatékosságra és hibára, a melyeket a letűnt rendszer itthagyott. Mielőtt ezt tenném, konstatálom azt, hogy az a költségvetés még nem viseli magán teljesen gr. Apponyi Albert szellemének, intenczióinak és munkásságának jellegét. Az 1905., 1906. és 1907-ik évi költségvetés között oly rövid idő telt el, hogy a közoktatásügy és a kultúra kertjét teljesen fel nem forgathatta, újjá át nem alakíthatta; a régi korhadt fák ott benn vannak, a fattyuhajtásokat még le nem vágta, több oda nem tartozó intézményt még meg nem változtathatott, de már látjuk a gondos kéz munkáját, a mely közoktatásügyünket, kid túránkat erőssé, hatalmassá teszi, olyan erőssé és hatalmassá, hogy viharok esetén ezekkel is daczolni tud. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én, t. képviselőház, a szőnyegen lévő tárcza vallásügyi részével nem kivánok foglalkozni. Nem azért, mintha itt nem volna mondani való, hanem azért, mert az a hitem és meggyőződésem, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur hive ugy a vallásszabadságnak, mint a lelkiismereti szabadságnak. (Igaz! ügy van!) Ha van a felekezeteknek valami mondani valóm, az csak az, hogy a hitélet kérdésében, az iskolák kérdésében és a magyarság kérdésében még sokkal többet tegyenek, mint a mennyit tettek a múltban. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Milyen fontos a kultúra fejlesztése nemzeti és faji szenijjontbó], azt hiszem, ezt itt felesleges bővebben bizonyítgatnom. Ennek az igazságát megérti és átérzi mindenki. A kultúra a nemzet éltető eleme, ez teszi nagygyá, dicsővé, hatalmassá. Minden elveszhet a világon : büszke hadseregek, gőgös királyok, elpuhult, elaljasodott népek, csak egy marad meg: a kultúra. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Régen elmultak a görögök, elbukott a római birodalom is, de a mi nagygyá, hatalmassá tette őket: a kultúrájuk, megvan még ma is (Igaz! Ugy van! a szäsőbaloldalon.) és hirdeti dicsőségüket, hirdeti itt minálunk, pedig akkor csak néhány légió volt itt; azok a népek azonban, a melyek ugyanabban az időben ezt a földet lakták, eltűntek, vagy kevesebbet vagy semmit sem tud róluk a történelem, elvesztek, elpusztultak a népek viharában, nem hagytak itt maguk után annyi nyomot sem, mint a jroros országúton haladó kocsik kereke. Kultúrát kell tehát teremteni, a mi pedig megvan, azt fejlesztenünk és erősitenünk kell, (Élénk helyeslés.) fejlesztenünk és mélyítenünk kell különösen abban az irányban, hogy a magyar önálló nemzeti állam kiépíttessék, fejleszteni abban az irányban, hogy az egységes magyar társadalmat kialakíthassuk és a magyar állam jellegét alkotó magyar faj kulturális súlyát emeljük és szupremácziáját mindörökre biztositsuk. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) A kultúrának a leghatalmasabb fejlesztője a közoktatásügyre is az iskola. A mit a t. miniszter ur az iskolákra vonatkozólag, ezek czéljairól és hivatásáról elmondott, szó nélkül elfogadom, de egyúttal konstatálom azt, hogy az iskolák létesítésére a múltban nem fordítottunk elég gondot, nem áldoztunk erre a czélra eleget, nem annyit, a mennyit áldoznunk kellett volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A t. miniszter ur megdöbbenéssel állapitotta meg, hogy mintegy 4000 iskolánk és ugyanennyi tanitónk hiányzik, minek következtében még most, a XX, században is, körülbelül 340.000 ma7*