Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-90

360 90. országos ülés 1907 január 16-án, szerdán. a rágalmazóval szemben, a ki igaztalan dolgokat j hivatalos beadványban és munkában tesz közzé, j A másik eset, hogy az illető nem bir a szellemi képesség oly mértékével, hogy azt, a mit mond, maga is elhigyje, tehát — nem akarom magamat ismét imparlamentárisan kifejezni — bolond! (Derültség.) Akkor tessék az illetőt kivinni a Lipótmezőre. De ezek reformjavaslatok, részben hivatalos beadványok voltak, ezeket Alvinczy kinyomatta és felhivta rá a tanügyi világ és a kultuszminiszter ur figyelmét. Én azokat nem tettem magamévá, csak konkrét eseteket soroltam fel és ezek közt volt a Demeezky t. kormányzó ur esete is. A mi a t. miniszter ur felszólalásának Demeczkyre vonatkozó második részét, a dalmácziai kirándulást illeti, erre vonatkozólag is leszek bátor egy észrevételt tenni. (Egy hang balfelől: Hát a haladópárti kirándulásról!) A haladópárti kirándulásról nem akarok nyilatkozni, arról nyilatkoztam már a múltkor, az különben most nem is tartozik ide. Demeezky Mihály dalmácziai kirándulásáról azt mondtam, hogy az újságok többször felszólították, hogy számoljon el, de ő nem tette.. Én tudtam és tudom most is, de a miniszter ur nem emlitette, hogy ő június 5-én vagy 6-án egy elszámolást küldött a minisztériumba. Ha a kérdés pénzügyi dolgaival kapcsolatosan akarnék foglalkozni, kitérnék erre is. Ezt azonban én szükségesnek nem tartom, mert a miniszter ur hivatkozott arra, hogy ő rovancsoltatott és a legnagyobb rendben találta a dolgait. Azt azonban megengedi, hogy én kifogásolhatnám azt a dalmácziai kirándulást más szempontból is. Abból a szempontból, hogy fiainkat ott itatták, de ezt nem teszem, csupán fentartom azt, a mit múltkor mondottam. A dalmácziai kirándulás költségét 70, sőt később 80 koronában állapitották meg. Mikor aztán visszajöttek Dalmácziából, az állítólag visszamaradt költségekből nagy kerti mulatságokat rendeztek és mikor a vizsgák is elmultak, akkor a kormányzó ur még hatvan koronát kért a szülőktől. Egy hang; Ez zsarolás! Hencz Károly: A szülők utólag is küldöttek hozzám adatokat, mindenben megerősitve az általam mondottakat. Megerősitették, hogy a hetven koronába megállapított utazás 140 koronába került, pedig igen sok szülő nem engedte volna meg, hogy gyermekei részt vegyenek a kirándulásban, ha ezt előre tudta volna. Különben a t. kormányzó ur nem tartozik nézetem szerint ebben a kérdésben a minisztériumnak elszámolni, hanem igenis tartozik elszámolni azoknak a szülőknek, a kiktől felvette a pénzt. Ezeket akartam erre a kérdésre megjegyezni. T. ház! Még nagyon sok olyan eset van, a melyekre nézve kértem a múltkor a t. miniszter ur véleményét és a melyekre vonatkozólag még most is teljes tájékozatlanságban maradtam, a mennyiben azokra választ nem kaptam. Ilyen a Malonyay Dezső esete. Malonyay Dezső nyilatkozott az újságokban is. Felhivtani a t. ház figyelmét arra, hogy az órákkal milyen visszaélései vannak. Felhívtam a t. ház figyelmét arra, hogy ez az ur azért húzta egy esztendeig a fizetését, mert a tanári könyvtárt hozta rendbe. Hogy milyen rendbe hozta és mit végzett, arra illetékes az ő hivatali főnöke. Bizton tudom, hogy ezt a tisztelt urat csak akkor látták ott a tanári könyvtárban és az intézetekben, a mikor a fizetését felvette. Az egész idő alatt helyettest küldött, de mikor a fizetés felvételéről volt szó, akkor eljött személyesen, elszitt egy pár czigarettát, elmondott pár rossz viczczet és a második hónapig nem látták. Igen szeretném ezeket az aktákat látni, csak azért, hogy példa statuáltassék, hogy azokból konstatál tassék, micsoda visszaélések vannak ott. A t. ur próbált nyilatkozni, de én ennél többet kérek ; azokat az aktákat kérném pl., a melyek a Franklin társulat részére adott szubvenczióra vonatkoznak a szépművészeti történelem megírására. Mindezt azért hoztam elő, hogy adatokkal erősítsem annak a rendszernek a hiányait, a mely rendszer dominált és a melynek orvoslását bátorkodom kérni. Áttérek, t. ház, beszédemnek második részére. Ékes adatokkal illusztráltam a svindli-gimnáziumoknak nem létjogosultságát és a t. miniszter urnak erre vonatkozólag egy szava sem volt. Én nem hiszem ugyan, hogy a t. miniszter jjur elismerné ezeknek létjogosultságát; különösen nem azért, mert egy t. ké j>viselőtársamat is emiitettem, a kinek ilyen magánintézete van. László Mihály t. képviselőtársamat emiitettem a svindli-gimnáziumokkal kapcsolatosan, és daczára annak, hogy keményen támadtam, egy szava sem volt saját intézete védelmére. Ismételten szólítom fel, védje meg saját intézményének reputáczióját. Kiegészítem még a rá mondottakat azzal, hogy már azért sem ismerem el intézetének létjogosultságát, mert ott a tanév is kisebb, mint a rendes állami és felekezeti iskolákban. Szeptember vége felé kezdődik és június elején végződik a tanesztendő és hogy ez mennyire igaz, azt bizonyítja az a körülmény, hogy tanárainak szeptember és június hónapokra csak fél fizetést ad. Én tehát, t. képviselőház, ismételten a svindli-gimnáziumok eltörlését kérem, mert megerősíthetem a felhozott adatokat s meg vagyok győződve, hogy ezekkel szolgálatot teszek kultúránknak, mert ezek az intézetek a mi kultúránknak, közoktatásunknak valóságos kinövései ós fekélyei. A tételt magát elfogadom. Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A miniszter ur kivan szólni. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A lehető rövidséggel reflektálni és válaszolni kívánok azon mozzanatokra, a melyek a vita során felmerültek. (Halljuk! Halljuk !) Mindenekelőtt a közvetlenül előttem szólott t. képviselőtársam beszédére akarok néhány megjegyzést tenni. Ö meglehetősen követelő hangon kifogásolja azt és engem mintegy kérdőre von azért,