Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-88

302 88. országos ülés 1907 január lk-én, hétfőn. magyar gyáripar meghonosítására és felvirágoztatására. Nem tudom, hogy ér-e el vele valami nagy sikert. A közoktatásügyi miniszter ur egy már kifejtett, virágzó, rendszeres gyáripart talált a tanügy terén: a mi nevelési és tanítási ügyünk gyáriparát. (Igaz! Ugy van!) A ki valaha tanított, csak egy vagy több gyermeket is, az tudhatja, hogy minő képtelenség hatvan gyermeket megtanítani valamire, esetleg hetvenet, vagy nyolczvanat. A mi az elemi iskolában, a középiskolában nálunk folyik, az merő kéjitelenség. Még a szerencsésebb nemzeteknél is, a melyek ma többet költhetnek a tanügyre, még ott is igen magasan van megállajhtva ez a szám, pedig nem arról van szó, hogy jól vagy rosszul bebifiáztassunk valamit azzal a növendékkel, hanem arról, hogy neveljük azt látni, gondolkozni, hogy a tanító egyéni hatást tegyen arra a növendékre. Szeretném azt látni, hogy hatvan, nyolczvan, de csak negyven-ötven növendékre is micsoda egyéni hatással lehet az a tanító. Ez teljes képtelenség. És mindazon vádak között, a melyek eddig elhangzottak a mi tudományos állapotaink és tandijrendszereink, stb. ellen, el kell ismernünk, hogy ez az egy magyar specziallitás. Mert a többiek bár szintén bajok, de mégis közös bajok minden nemzettel és talán minden korral. Ennek a gyáriparnak a következménye a vizsga, a melyről olyan sokat beszéltek, és a melyet egyesek megtartandónak, mások eltörlendőnek vélnek. Én azt mondom, hogy a mesternek nincsen szüksége arra, hogy az ő keze alól kikerült portékát vizsgálgassa, osztályozza, hogy prima-e vagy nem tudom milyen kvalitású, mert a mikor kikerül a keze közül, akkor ismeri az utolsó szegig, hogy ki ez, mi ez? A gyárosnak nem nélkülözhető a vizsga, a tömegből kikerült árut vizsgálni és osztályozni kell és igy jutott a mi tanügyünk is ahhoz a szerencsétlen intézményhez, vizsgához, a melyet a mostani viszonyok között tényleg nem lehet nélkülözni és ahhoz a még szerencsétlenebb, még nyomorúságosabb osztályozáshoz. Méltóztassék csak meggondolni, mit tesz az, a mikor a gyermek abban nő fel, kicsi gyermekkorától, a kisdedóvótól kezdve, hogy ő most valamit megtanul azért, hogy rögtön kapjon valamit. Nem is ez a fő, mert csak mutatni tudja, hogy azt a látszólagos sikert eléri és a stréberek gonosz fajának az iskolában, az osztályozásban van a melegágya. Hogy mi szükség van erre, azt sem Isten, sem ember nem tudja megmondani. (Igaz! Ugy van!) Hogy honnan jött, nem tudom, csak az az egy bizonyos, hogy nem magyar találmány. Átvettük valahonnan idegenből, hát dobjuk is vissza. (Helyeslés.) Én, t. ház, azt hiszem, könnyű volna ezt megtenni, hiszen, hogy száz gyermek közül melyik a legkümlöb és hogy milyen sorrendben következik a többi, — tudjuk — ezt könnyű megállapítani, de azt, hogy melyik a jeles, melyik a jó és melyik az elégséges, nincs ember, a ki igazságosan és jól megállapíthassa. (Igaz! Ugy van!) Ennek a mai rendszernek, mint már emiitettem, megvan főképen az a káros erkölcsi hatása, hogy a stréberségnek, a felületességnek, a szemrevaló dolgozásnak, a mi intelligencziánk mesterséges megrontásának előmozditója. (Igaz! Ugy van!) Csodálkozom azon, hogy csak oly kevés sikkasztó és felületes munkás van közöttünk, (Derültség.) mikor szinte mesterségesen nevelik erre az ifjakat. A túlterheltség szintén nemcsak a középiskolákban, hanem — mint Hellebronth Géza t. képviselőtársam igen szépen kifejtette — már az elemi iskoiákban is megvan. Ennek, t. ház, ismét mi vagyunk az okai. Ez mindenütt igy van a világon azon szerencsétlen felfogás következtében, hogy az iskolában mindent meg kell tanitani. Ez félszeg, hazug felfogás; hiszen mindent ugy sem taníthatnak meg. (Igaz! Ugy van!) Az elemi iskolában a látást, a gondolkozást a közéletben és a tudományok terén való tájékozódást kellene tanitani. (Ijaz! Ugy van!) A mai rendszer mellett, mikor mindent meg akarnak tanitani, természetes, hogy semmit sem tanítanak meg igazán, alaposan. (Igaz! Ugy van!) Innen van azután, hogy ez az állapot ismét az erkölcstelenség egyik szülőanyja, mert a vizsgákon, hivatalosan, sokkal többet kívánnak meg a növendékektől, — elkezdve az elemi iskolától, föl egészen az egyetemig — mint a mennyit az tudhat, ugy, hogy a vizsgáztatók maguk is nagyon jól tudják, hogy a vizsgázó nem tud, mert nem is tudhat annyit, a mennyit ők kivannak tőle, de a mely követelmény mégis fennáll, a minek következménye, hogy a növendékek tudják, látják, hogy, bár sokat kivannak tőlük, kevesebbel is megelégszenek, a mely erkölcstelen felfogást magukkal viszik az ifjak, ki az életbe. (Igaz! Ugy van!) Szakítani kellene tehát ezzel a rendszerrel. Szakitanunk bátran, nem nézve azt, vájjon a németeknél is igy van-e? (Igaz! Ugy van!) Ez, t. ház, épen olyan dolog, mint a hogy a töltött káposzta a magyarnak életet, a németnek halált jelent. (Derültség.) Ez az encziklopédikus rendszer a németnek lehet élet, reánk nézve azonban a halált jelenti. (Ugy van!) T. ház! Külön az elemi iskolákra vonatkozólag csak azt óhajtom megjegyezni, hogy, a kik a mi idevágó rendszerünket életbeléptették, mintha megfeledkeztek volna arról, hogy nem a nép van az iskoláért, hanem az iskola van a népért, (Igaz! Ugy van!) a népnek érdekeihez, viszonyaihoz vagy nem akarták, vagy nem tudták eddig alkalmazni az iskolát. Elkezdve a vakácziók idejének beosztásától, a miié történt itt már utalás, hogy a szép-