Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.
Ülésnapok - 1906-88
88. országos ülés 1907 január ík-én, hétfőn. 303 temberi időben miként akarják a gyermekeket az iskolába bekényszeriteni akkor, midőn a szülőknek legnagyobb szükségük van reájuk, a mikor a g} r ermekek egy részét, talán felét, bekényszeritik, a többi pedig kint marad a munkában, minek következtében van is vakáczió, nincs is vakáczió, de az idő mindenesetre eltelik (Igaz! Ügy van!) — mondom — elkezdve innen és folytatva az óraidők és a tantárgyak beosztásán át, valami különös ideált tartanak a szemük előtt az intéző körök, a helyett, bogy a nép érdekeit, szükségleteit figyelembe véve, ezeket kielégítenék. Tudja, megtanulja az a gyermek, hogy az oroszlánnak hány foga van, de hogy a légynek hány a lába, azt nem tudja; ismeri a csillagrendszert és a bolygók járását, de a rögről, melyet öreg apja is túrt, s melyet egykor ő maga is bizonyára túrni fog, nincs alapos tájékozódása; ismeri az amerikai őserdők rengetegeit, de a füvet és fákat, a melyek között él, a földnek növényzetét és állatvilágát, a hova való: egyáltalában nem ismeri; (Igaz! Ugy van!) tanulja a világtörténelmet, de nem tud hőseinknek hősi küzdelmeiről, nem ismeri a mi életünk eddigi folyását, fejlődését, (Igaz! Ugy van!) szóval nem ismeri azt, a mi magyar, a mi az ő közvetlen környezetére vonatkozik, a miből igazán megtanul távolabbra látni az által, hogy a közelvalókat jól látja: azt mind elhagyjuk és nem tanitjuk, (Igaz!) A mi a tanitónőképzést illeti, a miniszter urnak volt egy nyilatkozata, hogy sok a tanitónő és ezen segíteni kellene. Nagyon félek, hogy ugy méltóztatik érteni, hogy redukálni vagy korlátozni kell a tanulást. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: (Tagadólag int.) Kecskeméthy István: Őszintén megvallom, hogy a nőknek kenyérkereső pályára való bocsátását nemcsak emberiesnek nem tartom, de embertelennek tartom, (Mozgás és ellenmondásoh.) Ugy értem, hogy a helyett, hogy tanítónőket képezzünk, inkább adjunk a tanítóknak oly fizetést, hogy ha kedvük van megházasodni, házasodhassanak. (Derültség.) De ha oly fizetést adunk, hogy magának is elmegy a kedve az élettől és akkorra adunk enni valót, ha már foga nem lesz, akkor természetesen a családalapításra nem kap kedvet és néhány tanítónőt tudunk elhelyezni, de egész sereg marad kenyér és elhelyezés nélkül. De ha ez igy van, ha már nem lehet máskép, de ha nem is volna igy, annak, hogy a nőket meggátoljuk a tanulásban, nem volnék barátja és veszedelmesnek tartanám, hogy oly intézkedés történjek, hogy az, a ki tanulni akar, a ki tanítónővé akar képződni, ne végezhesse el a tanitónőképzőt. Ezt nem tartanám helyesnek. Tanuljon mindenki, szerezze meg a diplomát, a ki birja és tudja; azok közül aztán lehet válogatni; de a kinek nem jut állás, az szépen férjhez mehet; és tanítsunk képezdében is egy kis gyakorlati tudományt. (Derültség.) A középiskolák tekintetében mondhatom, hogy egész társadalmunknak minden baja és fólszegsége ezekből árad ki, és ennek fó'oka a túlterheltség. Vizy t. képviselőtársam és mások is érintették a szent és sérthetetlen latin nyelvet. (Halljuk!) A középkorban ha a latint tanították, tudták, hogy miért teszik. Azután a középkor végén, a mikor a görög nyelvet behozták, szintén tudták, hogy miért teszik; öntudatos dolog volt. De hogy miért van benne a középiskolai tantervben a latin és görög, német és millió más nyelv, azt igazán a világon senkisem tudja megmondani. (Mozgás.) A latin és görög nyelvvel a fiukat agyongyötrik. (Igaz!) Azután a száraz encziklopedikus rendszernél fogva mindenfélékre tanítják, és azt érik el, hogy azokat a dolgokat, a mikre szükségük van, nem tudják megtanulni. A nyelvekkel agyongyötrik a tanulót, de nem tudják megtanulni, és ha valaki ezt meg akarja czáfolni, elfogadom, de latin vagy görög nyelven tessék megezáfolni. (Derültség.) És akkor is azt mondom, hogy lehetnek talán oly szerencsések, a kik meg tudták tanulni, de vájjon egyes kiváló zsenik kedvéért tartjuk-e fönn a közéjDÍskolákat, vagy pedig egy nagy átlag kedvéért ? Ez a nyomorúság, a melybe bejutottunk, természetes fejlemény, mert kezdődött a latin, görög nyelvvel, akkor aztán a világ haladt a tudomány átalakult, a reáliák kezdtek előtérbe nyomulni, a fizika, természetrajz, a melyre az előtt nem fordítottak gondot, helyet követeltek, és a terhet rakták, rakták be a tantervbe, és a fiuk ugy voltak vele, mint a tevék, a mikor megindulnak velük csekély terhet raknak rájuk és a mikor mennek, mindig többet és többet rakosgatnak és rakosgatnak rájuk, és igy nem veszik észre, a míg össze nem roskadnak, a gimnáziumban is így mindig rakosgatunk-rakosgatunk, a fiuk nem vették észre, csak most, mikor már kezdenek alatta összeroskadni. De már nem fér a tarisznyába több. Még több reális tudományra volt szükség, politechnikum keletkezett, annak kedvéért kezdtünk egy más tipusu középiskolát, de azért abból ne adj Isten, hogy valami nyelvet kihagytunk volna, oda is beletettünk francziát, németet és nem tudom miféléket. (Zaj.) Most arról van szó, hogy a két tipusu középiskola mellett van-e még ^szükség egy harmadikra, a polgári iskolára? Én azt mondom, hogy a két típusúra nincs szükség, hanem van szükség egy harmadik típusra, a mit talán a polgári iskolából lehetne kinevelni, a mostani két tipusu iskolának nemzeti irányban való átalakítására. Ha azt az időt, a mit az iskolában tölt a
