Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

87. országos ülés 1907 január Vl-én, szombaton. 245 fizetési fokozatot, melyben most vagyunk és a melyre nézve ne méltóztassék ám hinni, hogy az olyan, a melyben mi preczellálunk ; még összehasonlítást se lehet tenni a külföld és Magyarország között. És ez nemcsak a fizetési fokozatra vonatkozik, mert e részben a javulás lehetősége nálunk meggyőződésem szerint teljesen ki van zárva. T. i. ha már ilyen exkurziókat teszek, méltóztassék megendedni, hogy közbevetőleg megmondjam, hogy itt nálunk mind a két egyetem az állam kezében van, tehát semmi konkurrenczia nincsen. Ennélfogva, ha ismét az állam szabja meg, hogy ez kitűnő ember, amaz pedig nem kitűnő ember, akkor ebben semmi garanczia nincsen, és ismét ott vagyunk, a hol a mádi. (Derültség.) Egészen mások a viszonyok Németországban, a hol 21 vagy 22 egyetem van és egyebütt, a hol különböző hatóságok nevezik ki a tanárt, a felekezeteknek is van egyeteme, stb. Ott lehet szó konkurrencziáról, és lehet szó nagy dotácziókról. Épen azért nagyon helytelen volt, hogy a fizetésrendezési javaslat tárgyalásakor épen ezt a körülményt elhallgatták és akként terjesztették elő a dolgot, hogy reámutattak Németországra, hol százezer és hatvanezer márkás fizetések is vannak. Közöttünk és Németország között az összehasonlításnak még csak a lehetősége sincsen meg. Visszatérve beszédem folyamára, ismétlem, hogy az egyetemi tanárnak kétségkívül jogczime van arra, hogy helyzetének javítása érdekében megtegye esetleg azt, a mit tehet. Már most ezekre nézve minő hatással volt az, épen azon időkben, hogy itt az országházban és a hírlapokban, és mindenütt folytonosan csak azt lehetett hallani, hogy az egyetemi tanárok zsebelnek. Ez a műszó is akkor alkottatott. Hozzájárult ehhez még az, — elmondom, hogy mintegy történelmi megvilágításban tüntessem fel az ügyet, épen azért, hogy a jövőben e tekintetben kellő módon intézkedés történhessék — hogy az egyetemen az igazgatótanácsosságokkal kapcsolatban oly végzetes intézkedései voltak a fennálló Tisza-féle szabadelvű kormányzatnak, mely mi közöttünk, kik hűséggel szolgáljuk az ügyet, méltán idézhette elő a legnagyobb elkeseredést. Nagyon erős dolog, a melyet mondani akarok, de ebben a tekintetben helytállók, sőt, ha ugy tetszik, neveket fogok megemlíteni; ha tetszik, itt, de jobb szeretem, ha nem kell itt tennem. (Halljuk!) Azon időszakban összeállítottam az egyetemi tanárok előmenetelét. Már magában véve az a dolog, hogy egyetemi tanár előmehet, kórság jele, mert ha az egyetemi tanár nem érzi, hogy ő reá nézve e földi siralomvölgyben elérhető pályák véget értek s ő már a csúcsra érkezett, mert ő egy nem is kategorizálható áüásban van, akkor az az egyetemi tanár nem való az egyetemre, mert azt sem tudja, hogy micsoda. A régi rendszer bűne, hogy Magyarországon a professzorok között mindig fennállott egyenlőséget, a melynek fontossága társadalmilag szinte leírhatatlan, megbontotta, még pedig először a miniszteri és az udvari tanácsosságok adományozásával (Igaz ! Ugy van ! baljelől.) és hasonló kitüntetésekkel, miniszteri kitüntetésekkel, a melyekkel következetesen főként azokat jutalmazták, a kik csodálatosképen bent voltak az igazgató-tanácsokban, ugy hogy én akkor a kompetens fórum előtt méltán mondhattam: odáig jutottunk, uraim, hogy meg van hamisítva az egész intézmény, a melyet szolgálunk, mert itt ezen és ezen dátumoknál fogva kétségtelen, hogy a hűségesen teljesített és egy tárgynak szentelt élet és munka mint demeritum jelentkezik. (Igaz I Ugy van I baljelől.) Az egyetemi szellem megjavitása első sorban fontos követelmény ezen kérdés rendezésénél. Az inkompatibilitás azonban, a melyet nagyon fontosnak tekintek, kiterjesztendő még egyéb foglalkozásokra is. Még az ellen sincs kifogásom, hogy vita tárgyává tétessék, vájjon helyén való-e, hogy minden egyetemi tanár helyt foglalhasson az országgyűlésen ? De ez kétségkívül vita alá tartozik, a melyben argumentumoknak pro et contra helye van. Azonban kétségtelennek tartom, hogy az egyetemi tanári állás inkompatibilis a hivatásos hirlapirói állással, még pedig elsősorban azért — s ezt mind, igazolni tudom, mert régi meggyőződéseim, nem mostaniak — először azért, mert az egyetemi tanárnak mindenekfelett szabadnak, minden külső irányítástól függetlennek kell lennie, szabad elhatározásu lénynek kell lennie ; már pedig a szerkesztőségben többé-kevésbbé, akárminek nevezzük, főnöke van annak a hivatásos hírlapírónak, (Ugy van ! Ugy van !) főnöke, a kihez lehet többé vagy kevésbbé laza a viszony, de a ki mindenesetre rendelkezik vele és az ő idejével, mint egy színigazgató a ballerinával. Hozzájárul még az, . . . HenCZ Károly : Ez Visontainak is szól ! Ballagi Aladár : . . . hogy nézetem szerint kiegyenlíthetetlen ellentét forog fenn a hirlapirói és az egyetemi tanári pálya között, mert mig a hirlapiró a kor tüneteihez alkalmazkodik, azokkal együtt halad, és nem is tart számot a maradandóságra, mert ő a napnak dolgozik és csak akkor igazi hirlapiró, ha a napnak dolgozik, ha »journalier« és nemcsak »journaliste«, a ki a »jour« követelményeinek dolgozik. Az egyetemi tanár pedig örök vélemény formálására van hivatva és ez olyan kiegyenlíthetetlen ellentét, a melyet semmiképen sem lehet összeegyeztetni. (Helyeslés.) Ezekre terjeszkedett ki Hencz barátom .és a magam részéről konklúzióul azt kívánom felhozni, hogy nagyon kérném a tényleges miniszter urat, mint a kire igaz bizalommal tekintek különösen ebben a kérdésben, hogy egész élete irányával konformitásban vegye fontolóra azokat, a miket mondottam, méltóztassék intézkedni, még pedig ugy, hogy az Alma Materen semmiféle sérelem ne essék, vagy akként, hogy a már egyszer ott tárgyalt ügyiratokat, mint a melyek véglegesen feltüntetik az egész kérdést és a melyeknek számjaival készségesen szolgálok, bekéri az egyetem-^