Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-86

86. országos ülés 1907 január íl-én, pénteken. 237 a mit otthon is megtanulhatnak, de hát persze nem tanulják meg és azért az iskolában kell ezzel tölteni az időt. Azonkívül a betiitanulással töltenek egy egész esztendőt. Beszéd- és értelemgyakorlat csak annyiban van, hogy, ha a tanfelügyelő, vagy az iskolaszék valamely tagja jön, bemutathassák, hogy tud valamit a gyermek az asztalról vagy más házi bútorról, a mit úgyis ismer, ez nem vezet czélra, ennek semmi értelme, A nyelvtan kérdését is felvetette egyik nemzetiségi képviselőtársam, nem emlékszem már kicsoda, és kijelentette, hogy feleslegesnek tartja a nyelvtan tanitását. Pedig nem felesleges, nagyon fontos értelemképző és szellemfejlesztő dolog, de ezt is a szükséges legfontosabb szabályokra óhajtanám redukálni, mert nagyon czéltalan valami, ha a tanitó órákon át igeragozással gyötri a gyermekeket. Tud az magyarul beszélni, csak az legyen a tanitó törekvése és hivatása, hogy a félszeg kifejezéseket, a pórias kifejezéseket kiküszöbölje és a gyermeket, a mennyire lehet, tisztultabb magyar beszédre szoktassa és képesítse. De tanítóink nagy része kényelemszerető e tekintetben, nem igazítja ki a gyermekek beszédét és a gyermek megtartja azokat a házias, pórias, parlagi kifejezéseket és nem sajátítja el a tisztultabb magyar beszédet. De különösen felhívom a t. miniszter ur jóakaratú figyelmét arra, hogy a magyar történelem tanítására a népiskolákban kiváló gondot és figyelmet fordítson. (Élénk helyeslés.) Ez a tantárgy, megmondom őszintén, a felekezeti és állami iskolákban majdnem leginkább van elhanyagolva. Néhány év előtt kezdődött az áramlat, hogy a nép egy-két király történetét beemlézze olvasmányok révén, de hogy a magyar történelem szellemébe behasson és áttekintést nyerjen az a falusi gj^ermek, hogy magyar nagyjaink iránt lelkesedjék és a magyar nemzeti küzdelmek iránt jóakaratot mutasson, arra szükséges, hogy a magyar történelem tanitását intenzivebbé tegyük és e tekintetben a tanfelügyelők a legszigorúbb ellenőrzést gyakorolják. Az iskolaszékekre is fel kellene a t. miniszter ur jóakaratú figyelmét hívnom, de nem akarok szószaporitó lenni, mert előttem szólott t. képviselőtársam már megemlítette ezt. Ez nagyon helyes és ideális intézmény volna, ha az iskolaszéki tagok kvalifikáczióval bírnának e hivatás betöltésére, ha jóakaratot mutatnának és ráérnének ennek betöltésére. A legfontosabb hivatása volna az iskolaszékeknek, hogy a tanitó működését jóakaratulag, a tanítói tekintély csorbítása nélkül ellenőrizzék. De épen erre nem kaphatók az iskolaszéki tagok. Ezt is csak abban az esetben tudjuk kellő tartalommal ellátni és az iskolaszékeket képesíteni arra, hogy feladatukat teljesítsék, ha az elemi népoktatásra a miniszter ur nagyon is szükséges jóakaratú figyelmét kiterjeszti, a mit kiváltkép ajánlok. Nagy megnyugtatásomra szolgál, hogy a t. miniszter ur bevezető programmbeszédében különösen a népoktatásra fektette a fősúlyt és pedig elsősorban azért, mert nekünk védekeznünk kell a szocziáldemokráczia ellen, a mely ugyancsak kisért már az ereszek alatt is, a községekben, a falusi nép közt. Nagyon kívánatos, hogy azt a szegény, pallérozatlan népet kellő erkölcsi tartalommal lássuk el és felvilágosítsuk. Most már megszűnt az a hiedelem, hogy a nép felvilágosítása veszedelmes, mert nem hajtja nyakát a járomba és nem lesz kellőleg fegyelmezhető. Annak a népnek nem árt, ha kellő szellemi intelligencziát sajátít el, és erre nekünk az elemi iskolákat képesítenünk kell. Szellemi tartalommal kell a szegény népet ellátni, hogy lelketlen izgatók hatalmukba ne keríthessék és olyan nyomtatványokkal és könyvekkel ne lássák el, a melyek határozottan felháborítók nemzeti és erkölcsi szempontból. T. miniszter ur, az én népem nagyon óvatosan és igen nagy felügyelet alatt van tartva, és mégis megtörtént az, hogy a múlt alkalommal, mikor innét a parlamentből, hol kötelességemet teljesítettem, hazamentem, egy német iskolában, hol magyarul tanítanak, elkonfiskált a tanitó egy iskolásgyermektől olyan füzeteket, melyeket Budapestről, a Kerepesi-utról egy általánosan ismert czég — hogyan, hogyan se — küldött oda, a melyben a legkvalinkálhatatlanabb hirdetések foglaltatnak. A tanitó elszedte az egyiktől, de a többi gyermek nem hozta el. Ezzel azt érte el, hogy a többi gyermek otthon a legnagyobb kíváncsisággal végigolvasta, mig a káplánom rá nem jött és el nem szedte. Hogy ilyenek megakadályoztassanak, és hogy a nép kellőkép fel legyen világosítva mindenféle támadással szemben és kellőkép ellenőrizve legyenek az iskolák és a községek, hogy az ilyen veszedelmes, izgató és erkölcsöt sértő hirdetések a köznép közt el ne terjedjenek, ezért tartom fontosnak, hogy a t. miniszter ur kilátásba helyezte és az ő munkaképessége kellő garanczia is nekünk a megvalósításra, hogy a népoktatás ügyét hatalmasan előre fogja vinni, azt reorganizálni akarja és a tankönyveket és a tananyag beosztását is a kor színvonalának megfelelően fogja megváltoztatni. Nagy baj az, hogy a tanítók, kerüljenek ki bármely tanitóképezdéből, nagyon nehezen tudnak a néphez leereszkedni. E tekintetben Návay Lajos t. képviselőtársam az Ország egyik számában közölt vezérczikkében igen helyesen mutatott rá, hogy a tanitók a képezdékből túlságos nagy igényeket visznek ki az életbe. Én nem tudom, mi ennek az oka. Meggyanusitásokkal hadakozni nem szeretek, nem szeretném ok nélkül a képezdéket vádolni, hanem én a gyakorlati életből és a tapasztalásból szűröm le megjegyzéseimet. Az bizonyos, hogy a tanitó urak, ha egy állást elfoglalnak és a községben megjelennek, sürgősen tájékozást szereznek arról, hol van a lakásuk, milyen annak berendezése, hol lehet jól és olcsón étkezni, minő szórakozások kínálkoznak a községben és legeslegutoljára kérdezik az iskolaszéki elnököt, mondjuk a lelkészt, hogy mik is a kötelességeik, mikor